A kormányzati propaganda olyan sikeres volt itthon, elsősorban a kormánypárti szavazóknál, hogy a Fidesz sok támogatója mondogatja: a BRICS-országokhoz kellene tartoznunk, s nem az Európai Unióhoz. Bár az eredetileg Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika által létrehozott, s azóta néhány állammal kibővült közösség a világ népességének a 45 százalékát képviseli, semmilyen módon sem pótolja az Európai Uniót. Nem ad támogatást az elmaradott régiók felzárkóztatására, nem tekinthető sem érték-, sem érdekközösségnek, még annak ellenére sem, hogy azokat az országokat tömöríti, amelyek kritikusak a Nyugattal, az Egyesült Államokkal szemben. A BRICS-országok heterogén szövetséget alkotnak, egyesek diktatúrák, mások demokráciák, méretükben, gazdasági erejükben és külpolitikai szerepükben is különböznek egymástól. Emellett a tagok között nagy a feszültség a kétoldalú viták miatt, különösen a két ázsiai atomhatalom, India és Kína között. De ádáz riválisoknak tekinthető Irán és Szaúd-Arábia, illetve Egyiptom és Etiópia is.
Mint a BRICS-államok kazanyi csúcstalálkozója is mutatta, messze nincs szó arról, hogy minden kérdésben ugyanúgy vélekednének ezek az államok.
Narendra Modi indiai miniszterelnök nem állt ki Vlagyimir Putyin mellett, hanem azt mondta, hazája a lehető leghamarabb az ukrajnai háború lezárását akarja, s ennek érdekében közvetítene is a felek között.
A BRICS nem kínál megoldásokat. A zárónyilatkozat semmitmondó Ukrajnával kapcsolatban, megállapítja, „üdvözölnek minden közvetítési kísérletet” a háború végét illetően, de nem hívják fel Oroszországot arra, hogy fejezze be a háborút, és a konfliktus megoldására sem kínál semmi felvetést.
A kazanyi BRICS-csúcs semmiféle konkrét eredményt sem hozott. A tanácskozás egyetlen célt szolgált: Vlagyimir Putyin ezzel akarta bizonyítani, hogy nincs elszigetelve, a Nemzetközi Büntetőbíróság nemzetközi elfogatóparancsa ellenére sem. A többi állam azonban abban nem volt partner, hogy egyértelműen felsorakozzon mögé az Ukrajna elleni agresszió kapcsán.