aukció;képregény;

- Átszámítva 76,9 millió forintot adott valaki egy dedikált Tintin-képregényért

A Tintin Amerikában című képregény szóban forgó példányát maga az alkotó, a Hergé művésznéven ismert Georges Rémi dedikálta.  

Több mint 191 ezer euróért, azaz átszámítva körülbelül 76,9 millió forintért kelt el a Tintin Amerikában című képregény egyik példánya, amelyet az alkotó, a Hergé művésznéven ismert Georges Rémi dedikált - jelentette be  pénteken a Tajan francia aukciós ház. 

A Le Vingtieme Siecle belga hetilap gyerekmellékletében, a Le Petit Vingtieme-ben 1932-ben megjelent lapokat Hergé 1933-ban dedikálta egy bizonyos Charles Helsen atyának, aki a brüsszeli Szent Bonifác Intézet - ahol a szerző öt évig diákoskodott - cserkészcsapatának volt az egyik tanítója.

A példány mostanáig egy bolíviai gyáros leszármazottja, a képregényeket 30 éven át gyűjtő Felipe Ortiz-Patino birtokában volt, aki nemrég döntött az elárverezés mellett. Tintin egyébként az egyik leginkább keresett képregényhős az aukciós házak árverésein világszerte; 2021-ben a Kék Lótusz egyik rajza, amely végül nem került bele a képregény 1936-ban kiadott változatába, rekordáron, több mint 3,1 millió euróért (1,2 milliárd forint) kelt el.

A beszámolók szerint egy gépnyi utas, túlnyomó többségében magyarok várják, hogy elinduljon a gépük az olasz szigetről.