szexuális visszaélés;Lakatos Márk;

Lakatos Márk

- Lakatos Márk: Súlyos és alaptalan vádak célpontja lettem

A hatóságokkal egyébként teljes mértékben együttműködik. 

„Az elmúlt napokban olyan súlyos és alaptalan vádak célpontjává váltam, amelyek teljesen ellentétesek mindazzal, amit képviselek. A leghatározottabban visszautasítom ezeket az állításokat” - jelentette ki vasárnapi Instagram-posztjában Lakatos Márk stylist. 

Az ügy előzménye, hogy a Fidesz nyilvánosságának egyik ismert szereplője, Ábrahám Róbert egy olyan videót tett közzé, amiben azt mondta, tudomására jutott, hogy egy közszereplő súlyos szexuális visszaéléseket követett el egy állami gondozásban élő gyerekkel szemben. A történtek miatt szombaton este demonstrációt tartottak a stylist Batthyány téri lakása előtt, ugyanis azt vélelmezik, hogy ott történhettek meg a bűncselekmények. A médiaszemélyiség egyébként az ügyészséghez fordult, a rendőrség pedig még aznap nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.

Lakatos Márk azt hangoztatta, a hatóság kérdéseire készséggel válaszol, velük teljes mértékben együttműködik. Egyben a leghatározottabban visszautasított minden, a közösségi médiában, valamint egyes sajtóorgánumokban megjelent „rágalmazást”. Mint fogalmazott, hálás azoknak, akik ebben a nehéz időszakban is mellette állnak, s hisz abban, hogy az igazság mindenki számára nyilvánvalóvá válik. 

Remélik, hogy Semjén Zsolt is támogatni fogja a testület felállítását.