Ausztria a jelek szerint mégsem fordul erőteljesen jobbra, a voksolást megnyerő szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), amely a Fideszhez hasonlóan a Patrióták Európáért képviselőcsoportjának tagja az Európai Parlamentben, a kabineten kívül reked. A kormánypárti magyar médiumokban ugyan dicshimnuszokat zengtek az osztrák választási eredmény után, de Bécs várhatóan továbbra sem lesz partner Magyarország számára Brüsszel „elfoglalásában”.
Az osztrák választás, illetve az azt követő koalíciós tárgyalások jól mutatták, mennyire fontos a fékek és ellensúlyok rendszere. Milyen jót tesz a demokráciának, ha az elnöki székben nem bólogató Jánosok ülnek, hanem olyanok, akik szívükön viselik a demokrácia sorsát! Alexander Van der Bellen elnök nem volt hajlandó Herbert Kickl szabadságpárti vezért megbízni a kormányalakítással, mert az FPÖ már évekkel ezelőtt megmutatta valódi arcát: egy oroszbarát, a demokrácia alapelveire fittyet hányó politikai erő. Az FPÖ kormányra kerülése veszélyt jelentett volna Ausztria számára. Emlékezhetünk még az Ibiza-botrányra, amiből kiderült, hogy a korábbi FPÖ-vezető, Heinz-Christian Strache magyarországi médiaviszonyokat akart megvalósítani hazájában. Ezzel is bizonyította: kizárólag a hatalom érdekli. De jól bevésődhetett az emberek emlékezetébe az a 2018-as jelenet is, amikor az FPÖ által delegált osztrák külügyminiszter, Karin Kneissl meghívta az esküvőjére Putyint, akivel közös táncot is lejtettek. Az osztrák diplomácia egykori vezetőjének házassága ugyan nem bizonyult tartósnak, de a szabadságpárt Ukrajna megtámadása után is kitart a Kreml-barát külpolitika mellett.
Azért még nem lélegezhetnek fel a demokrácia iránt aggódók, hiszen nem lesz könnyű közös nevezőre jutnia a kormányalakítással megbízott néppárti kancellárnak, Karl Nehammernek a szociáldemokratákkal, kiegészülve várhatóan a liberális Neosszal. Ausztriában régi hagyományai vannak a nagykoalíciónak, de az osztrákok nem őriznek túl jó emlékeket az ÖVP és az SPÖ közös kormányzásainak éveiről. Ám nem is a programbeli különbségek, például a menekültpolitika eltérő megítélése jelentheti a legnagyobb akadályt, hanem az, hogy az ÖVP jelentősen jobbra fordult, kivált a csodagyereknek kikiáltott, ám csúfosan megbukott Sebastian Kurz kancellársága alatt. Az ÖVP-ben sokan inkább az FPÖ-vel fogtak volna össze, mások amiatt orroltak meg az államfőre, mert úgy vélik: azzal, hogy nem Kicklt bízta meg a kormányalakítással, az FPÖ vezetője az áldozat szerepében tetszeleghet. A szociáldemokratáknál sem hurráoptimista a hangulat, mert az SPÖ sok tagja egyszerűen nem tud megbízni a néppártban.
A helyzet nem ideális az ÖVP és az SPÖ közötti, pénteken megkezdődött koalíciós tárgyalásokat tekintve, Karl Nehammer kancellár és Andreas Babler szociáldemokrata vezető mégis megállapodásra vannak ítélve: egyiküknek sem állhat érdekében, hogy a koalíciós egyeztetések kudarca esetén hatalomba segítsék az FPÖ-t. És Európa jövője szempontjából sem mellékes, hogy Ausztriát továbbra is egy EU-párti kormány vezeti, vagy egy olyan kabinet, ami komoly veszélyt jelent az Unióra.