Tavaly indították el helyteremtési kísérletüket a Kulturális Örökség Menedzserek Egyesülete (KÖME) és a Pneuma Szöv. szakemberei, akik, mint írják: „galambrajként köröznek a kulturális intézményrendszer körül”, de nem találják benne a helyüket. Megszólítják az utcában járókat-kelőket, a bérleteik tulajdonosa „taggá válik” e népszínházban. Programjaik a társadalmi széttagoltság ellenére a legkülönfélébb embereket kötik össze.
Szabad reflexiók
Délután négykor még lázas készülődés folyik a helyi önkormányzattól bérelt, 143 négyzetméteres egykori üzlethelyiségben és az utcafronton, ami az egyhetes évadnyitó alkalmából leginkább egy felvonulási térre hasonlít. Mindenütt van valami: díszletek, jelmezekké varázsolható ruhadarabok, a paprikás krumpli hozzávalói, amelyek között izgatottan cikáznak a házigazdák. Többször próbálom szóra bírni Berecz Zsuzsit, a hely egyik alapítóját, de a kísérletemet mindig félbeszakítja egy telefon, egy fontos kérdés, amit csak ő tud megválaszolni, ezért a hely előtti Aprókert hatalmas virágkonténerei között kábelekkel hadakozó, lemezjátszókat felállító Bőczén Árpádhoz fordulok. Az építészmérnök, kulturálisörökség-szakértő a KÖME alapító elnökeként elsősorban a háttérmenedzsmentet végzi, és a pénzügyekért felel.
– Régóta keresgéltünk olyan helyszínt, ahol művészeti, közösség- és városfejlesztési szempontból tudunk a környékkel kapcsolatot teremteni – meséli Árpi. – Amikor nevet kerestünk neki, a meglévő, számunkra fontos dolgokból indultunk ki. Egyik alkalommal, amikor sétáltunk idefelé az utcán, megpillantottuk a cégért, és elhatároztuk, nem szedjük le, de mivel népszínházzal és emberekkel akarunk foglalkozni, elneveztük Internép Cafénak. A cafét ki szoktuk hagyni, mert sokan félreértik, pedig ez nem vendéglátóhely. Közösségteremtőkként sokat vitatkozunk, beszélgetünk arról, mennyire legyünk ösztönösek abban, amit szeretnénk létrehozni. Az elmúlt egy évben belaktuk a teret, az itt lakók közül is egyre többen megismertek. Sokan hozzánk csapódtak, érdeklődnek, hogy mi ez, kik vagyunk, mit akarunk. Kísérletezünk különböző formátumokkal, volt bábos nyári táborunk a gyerekeknek (Bábor), péntekenként alkotónapot tartunk, amire külsős művészeket, szövetségeseket is meghívunk, de az utcára is kitelepülünk, és próbáljuk behívni az embereket a közösségünkbe. Van mozgásműhelyünk is, amelyet Simkó Beatrix Trisha táncos-koreográfussal közösen alakítottunk ki, és olyan hétköznapi művészeti projektünk is, ami közös cselekvésben nyilvánul meg. Szabad reflexióként értelmezzük a művészetet, nem szorítjuk keretek közé, mint például képző- vagy színházművészet. Azokat a kifejezési formákat keressük, amelyektől mi is jobban érezzük magunkat és a környezetünk is, és amelyekkel kapcsolódni tudunk egymáshoz. Ebben szerepet játszik, hogyan viszonyulunk egymáshoz, hiszen többnyire nem egyénenként, hanem közösségben alkotunk. Az induláskor a Népszínház utcát határoztuk meg keretként, élettérként, és minden, ami ezen az egy kilométeren történik, az inspirál minket.
