- A börtön mint mikrokozmosz - Exkluzív interjú Gustav Möller író-rendezővel

Az első filmje, A bűnös csaknem végig egy rendőrőrsön játszódott, a Fiúk pedig egy börtönben. Mi vonzza az ilyen szűk terekhez?

Két dologról van szó. Mint filmkészítő élvezem, amikor az ember behatárolja a teret. A börtön olyan, mint egy önálló társadalom a maga nemében. És tele van élettel, halállal, szélsőséges karakterekkel, akik között erős a hatalmi dinamika. Bizonyos értelemben tökéletes egy történet elmeséléséhez. Erre akkor jöttem rá, amikor megtaláltuk a rendőrtisztet, aki annak idején A bűnös kapcsán segített, hogy hitelesek legyünk. Ő nyitotta meg előttem a Fiúk alaptörténetét, amikor találkoztam a dán tisztekkel, rádöbbentem a munkájukban rejlő kettősségre. Reggel segítenek valakinek a házi feladatban, este pedig ugyanezt a személyt karhatalommal kényszerítik, és ez hatalmas konfliktus: egyszerre kell segíteniük és büntetniük. A börtön intézménye globális jelenség. Az izgatott, hogy van ez az intézmény, amelynek egyszerre kellene rehabilitáló, nevelő helynek lennie, ugyanakkor azt akarjuk, hogy kemény és büntető legyen. Tökéletes játszótér emberi történetek elmeséléséhez. A börtön, mint mikrokozmosz mindent elmond az igazságszolgáltatási rendszerről, így a társadalmunkról is egyben.

Meg az emberi természetről…

Pontosan. Európában liberális, empatikus, művelt, racionális embereknek tartjuk magunkat, de vannak nagyon ősi, bestiális érzéseink is. És ez ellentétben áll az önértelmezésünkkel.

Ha már az érzéseinkről és az ösztöneinkről beszélünk, hogyan sikerült ép elmével túlélnie A bűnös sikerét?

Hazudnék, ha azt mondanám, nem vagyok boldog A bűnös sikere miatt. Ugyanakkor a film népszerűsítése és sorsának nyomon követése komolyan igénybe veszi a figyelmed és az időd nagy részét. Úgyhogy azt hiszem, egy kicsit nehéz volt a sikert nem túlgondolni, és visszamenni az alapokhoz, oda, hogy mi az, ami lenyűgöz. Mi az, amit intuícióból és a rajongásból érzek még a zsigereimben? Ekkor született meg a fejemben a lehető legellentmondásosabb karakter, Eva, aki börtönőr, de a fiát meggyilkolták. És egy adminisztrációs hiba miatt szakmai szinten szembe kerül gyermeke gyilkosával. Benne jelképezzük a dilemmánkat: mi a fontosabb, a bosszú vagy a saját erkölcsi korlátjaink?

Ha nem lenne eléggé konfliktusos ez a helyzet, finoman behoznak egy mindent átértékelő fordulatot. Próbáljunk meg erről beszélni spoilerezés nélkül…

A karakterek nem változnak, ugyanazok az emberek maradnak, csak a hatalmi dinamika változik meg. A Fiúk kapcsán a társírómmal, Emil Nygaard Albertsennel együtt hosszú időt töltöttünk azzal, hogy kutattunk ebben a témában, és különböző ötleteket írtunk össze történetekhez, de nem jutottunk egyről a kettőre. Azután amikor megláttam magamban azt a nőt, akit teremtettünk, és amikor eldőlt, hogy Sidse Babett Knudsen fogja őt alakítani, tíz perc alatt megvolt szinte az összes fő cselekménypont. Az ihlet nagyon intuitív villanása volt ez, ugyanakkor sok munkán alapult. És akkor most még semmilyen spoilert nem mondtunk, csak annyit, hogy meg is lehet majd egyszer lepődni a látottakon.

Akkor miért nem döntött úgy a legelején: Sidse Babett Knudsennek ír egy karaktert?

Amikor úgy döntöttünk, hogy őt kérjük fel, egy dologban voltunk csak biztosak: ő biztos nem fog olyan alakítást nyújtani, mely kapcsán bárki azt érzi majd, hogy valami egydimenziós klisét lát. Szóval, nem neki írtuk a szerepet, de rájöttünk, hogy csak ő tudja megoldani – hogy kissé árnyaljam a viszonyrendszert.

Mennyire gyakori Dániában, hogy egy nő a börtönőr szakmát választja?

Abból a szempontból logikus a kérdés, hogy jóval több a férfi börtönőr, mint nő, ettől a filmben sem tértem el. Ugyanakkor nem akartam, hogy Eva kitaszítottnak tűnjön, csak azért, mert nő. A filmben számos női tiszt is van, és Eva az egyetlen, aki elkülönül a kollégáitól. Nem a neme különbözteti meg, hanem inkább az implikáció szintje. De természetesen ő inkább anyai figura egy brutálisan férfias, erőszakos környezetben.

Nem irónia, de muszáj rákérdeznem A bűnös remeke-re, mely közel nem volt annyira sikeres, mint az ön verziója.

Nézze, azt, ahogy én azt a filmet elképzeltem, mindenki láthatja: 2019-ben készült A bűnös címmel. Ez az én egyetlen verzióm, így nem is érdekelt a remeke rendezői széke, pedig felajánlották. Ha arra kíváncsi, hogy tetszett-e nekem a remake, a válaszom, igen, remek film, melyhez az égvilágon semmi kreatív közöm nincs. Azt hiszem, ha egymás mellé rakjuk őket, pontosan ugyanaz a történet, de ez olyan, mint az amerikai és az európai mozi közötti differencia. A két film egyfajta tükör a különböző stílusokban. Élveztem az amerikai verziót, mint Jake Gyllenhaal rajongója. De én és a producerem, Lena Flynn, mindketten nagyon világosan meghatároztuk, hogy a háttérben akarunk maradni, és nem akarunk beleszólni az égvilágon semmibe. Szerintem, ha eladod egy film jogait, nézz rá a bankszámládra, majd búcsúzz el tőle, és hagyd, hogy valaki más csinálja meg a saját moziját.