Hollywoodi akciójelenet az aláfestő zene agilis fortissimói nélkül, vagy egy csók close-upja a háttérzene szenvedélyes vezérmotívumai hiányában: piszmogás, cuppogás, a valóság tompító-komikus, kétségtelenül illúzióromboló morzsái, melyek a film álom-vásznán nem férnek meg - mindez a péntek esti Hans Zimmer Világa koncerten jelent meg. A helyükbe lépő filmzene nem pusztán ornamentika – észrevétlenül, de alapvetően határozza meg, miként éljük meg a vásznon pergő történeteket. Kedvenc filmjeink főcímdalának hallatán a történet teljes érzelemvilága robog át rajtunk, hiszen ez az a kapocs, ami a képkockákat megindító élménnyé formálja.
Az MVM Dome-ot színültig megtöltő közönség a "The World of Hans Zimmer: A New Dimension" koncerten ennek a művészetnek lehetett részese. Bár a kétszeres Oscar-díjas zeneszerző személyesen nem volt jelen, átütő szellemiségében és - meg kell hagyni - elég gyenge videóüzenetekben mégis elcsíphettük. A színpadon közel ötven virtuóz tehetség foglalt helyet, valódi nemzetközi ensemble: a kenyai Nairobi Chambers kórustól kezdve a kubai billentyűsön át az ukrán zenekarig terjedt a paletta.
A műsor dramaturgiája finoman egyensúlyozott a különböző hangvételek között – a komolyabb tételek mellett helyet kaptak olyan élénk karakterű szerzemények is, mint a Kung Fu Panda zenéje – egyszerre szólva a sci-fi rajongóktól a romantikus típusig mindenkihez. A műfaji sokszínűség közben árulkodott arról a legendás szakmai virtuozitásról, amely Zimmert a kortárs filmzene meghatározó alakjává tette.
Infó
The World of Hans Zimmer
november 8.
MVM Dome, Budapest
2025. november 12-én Hans Zimmer személyesen koncertezik az MVM Dome-ban
A zenekart Matt Dunkley karmester vezényelte, aki precíz irányításával tökéletes összhangot teremtett a különböző szekciók között, ám a színpadon nem a megszokott rigorózus fegyelem uralkodott. Az est során a zenészek átszellemülve, rocksztárként adták elő a darabokat. Berfin Aksu hegedűművész a Sherlock Holmes szvitben például felejthetetlen vitalitással szólózott, mellette Dave Marks függőleges tartásban pengette a basszusgitárt.
Technikai szempontból akadtak kisebb egyenetlenségek – a várva-várt Interstellar erőteljesebb részleteinél a túlzott basszus helyenként elnyomta a zenekari textúrát – mégis érdekes volt megfigyelni, ahogy az aréna akusztikája új dimenzióba helyezte az ismerős témákat. A felvetődő kérdés: vajon mennyire életképesek önmagukban ezek az eredetileg filmhez komponált művek? – ezen az estén egyértelműen pozitív választ kapott. Zimmer partitúrái nem csupán a filmvásznon működtek – önálló koncertdarabként is megállták helyüket, bár a zenészek már-már eksztatikus előadásmódja egyébként is olyan energiával töltötte meg a teret, ami feledtette a vizuális élmény hiányát.
