Budapest;film;alkoholizmus;'80-as évek;

Thuróczy Szabolcs és Polgár Tamás (jelenetkép Till Attila És mi van Tomival? című filmjéből)

- És mi van...?

Az alkoholizmus egy krónikus, mégis gyakori betegségnek, egészségügyi rendellenességnek tartott függőség, amely emberek millióit sújtja szerte a világon. Az alkoholista megjelölés egy általános kifejezés, amelyet orvosilag az alkoholhasználati rendellenességként ismert betegségtipus leírására használnak. A szerfogyasztási zavart az alkohollal való visszaélés és az attól való függőség jellemzi. 

Mi, magyarok, világelsők vagyunk az alkoholbetegek lakosságarányos számát tekintve. A magyar népesség közel egynegyede alkoholista, méghozzá úgy, hogy az adatsorokban szereplőket a tizenöt évesnél idősebbektől számítják. Ezzel a teljesítménnyel megelőzzük a közhiedelemben nagyivónak tartott nemzetek legtöbbjét, köztük a briteket, az íreket, a németeket, az olaszokat és a franciákat, de egy iccényivel még az ezüstérmes Oroszországot is.

Nemek szerinti bontásban még látványosabbak a magyar eredmények: a férfiak több mint harmada, 36,9 százaléka alkoholbeteg, amíg a nők 7,2 százaléka. 

Sok remek alkotás született az alkoholizmus egyént, családot és társadalmat romboló, illetve az abból kivezető út bemutatására, a legújabb ezek közül Till Attila harmincmillió forintos költségvetésből, mindössze tizenkét nap alatt, két, budapesti kerületben forgatott, És mi van Tomival? című filmje, amelybe a legtöbb stábtag barátságból és passzióból szállt be, a főszereplő, Thuróczy Szabolcs például gázsi nélkül vállalta a munkát.

A Nemzeti Filmintézet azért nem állt be a projekt mögé, mert „a magyar közönséget nem érdekli az érintett téma” – mondta el Stalter Judit, Till Attila filmjeinek producere.

A forgatókönyv megírásába bevontak egy addiktológust, Kapitány-Fövény Mátét is. A történet szerint Sanyi (Thuróczy Szabolcs) bábművész és alkoholbeteg. Pali (Polgár Tamás) liftszerelő és szintén alkoholista. Együtt keresik barátjukat, Sanyi mentoráltját, Tomit (Patkós Márton), aki már több anonim alkoholista gyűlést kihagyott. Az élet által rájuk mért megpróbáltatások között próbálnak józanok maradni, egymást támogatva, normális életet élni. 

A filmvetítés kezdésére várva felidéztem az elmúlt fél évszázad során, a saját alkoholhoz való viszonyom alakulását. Tizenöt évesen ittam először egy gimis osztálytársam szilveszteri házibuliján a saját borukból, és mivel nem ismertem a mértéket, rettentően berúgtam, pedig relative csak keveset ittam. Az óbudai, elit gimnázium tanulói körében, szabadidős elfoglaltságként sikk volt az alkohollal megspékelt szabadidő kulturálatlan eltöltése. Magyarán, minden program elején, közepén és után (húszhuszonnégyben: afterparti) ittunk, mint a kefekötő. Ki többet, ki még annál is többet.