A kétezertízes évek első felében uniós tisztviselőként Brüsszelben dolgoztam, és nem követtem naprakészen az itthoni fejleményeket. Így az André Goodfriend amerikai követségi ügyvivő körüli pletykákat és találgatásokat sem nagyon értettem. Csak a „jóbarát” távozása után hallottam arról, hogy ellenzéki körökben egyesek az amerikai diplomatától és kormányától várták Orbán Viktor megbuktatását. Ezt akkor legfeljebb egyéni fantáziálgatásnak tartottam.
Egy évtizeddel később, David Pressman budapesti amerikai nagykövet működése kapcsán már megsokszorozva hallottam ezeket a találgatásokat. Életemben sok diplomatával találkoztam, magam is letettem a diplomata vizsgát és nagyköveti címem is van. Pressman úr nyilvános tevékenysége messze állt attól, amit a klasszikus diplomatáról gondolok, és inkább egy emberi jogi NGO képviselőjére emlékeztetett. Az ellene felerősödött, gyűlölködő hangú sajtókampány már csak azért is méltatlan, mert Pressman szinte naiv egyenességgel állt ki elvei mellett. Az ellenzéki pártok és médiumok környékén azonban sokan valóban azt hitték és várták, hogy az amerikai kormány meg akarja buktatni az Orbán-rendszert, ami így aligha igaz.
De ettől teljesen függetlenül tragikus hiba, ha egyes ellenzéki politikusok, újságírók, közszereplők valóban egy idegen hatalomtól várják Orbán Viktor megbuktatását és a kormányváltást. Nem azért, mintha Orbán Viktor nem érdemelné meg, hogy megbuktassák. Az idegen segítségben való bizakodás azért káros, mert kishitűség, tehetetlenség, önfeladás van mögötte. A Fideszt a magyaroknak kell leváltaniuk, erre a sziklára kell épülnie minden ellenzéki politizálásnak. (Más dolog, hogy az Orbán-rendszert nyíltan bíráló amerikai és uniós köröktől elvárható lett volna a szabad magyar média érdemi és hathatós támogatása.)
Donald Trump megválasztásával ettől a dilemmától megszabadul a hazai ellenzék. A Trump-adminisztráció bizonyosan nem támadja majd Orbánt. Nagy valószínűséggel Amerika európai szövetségesei is diplomatikusabbra fogják az Orbán-rendszer bírálatát. Az ellenzéki közvéleménynek ki kell józanodnia abból az illúziójából, hogy a „Nyugat” mindenestül jó és igazságos. Nekünk magunknak kell felépítenünk egy jobb és igazságosabb Magyarországot.
Miközben a TISZA Párt magabiztosan menetel előre hazai témákkal, a megmaradt demokratikus ellenzék túlságosan belelovalta magát a Trump elleni hangulatba és a nekiszabadult oroszellenességbe. Lehet, hogy az Egyesült Államok és Oroszország jobb elnököt érdemelne, de ez nem rajtunk múlik. Nekünk Orbán Viktor és csapata helyett kellene egy új vezetést kormányra juttatnunk.
A magyar gazdaság, az oktatás, az egészségügy, a kultúra tragikus helyzetén Kamala Harris győzelme és Vlagyimir Putyin bukása sem változtatna semmit.
Nem cinizmusból írom ezt, a magyar baloldalt szeretném lebeszélni arról, hogy általunk nem befolyásolható. nemzetközi folyamatokat kudarcként éljünk meg.
A most kialakuló, több pólusú világrend egyik jellegzetessége, hogy az országok külső kapcsolatait egyre kevésbé határozza meg belpolitikájuk, a vezető pártjuk ideológiája. A most látványosan elbukó Demokrata Pártot erős túlzás volt baloldalinak nevezni, ezt a hazugságot leginkább a hazai jobboldal sulykolta bele a magyar közvéleménybe. Az alapkérdésben, a nagytőkéhez és a dolgozó emberek érdekeihez való viszonyban a két amerikai párt között nincs érdemi különbség. Mindketten a nagytőke, a Wall Street pártjai. Idén ráadásul úgy alakult, hogy a munkások - és már nem csak a fehérek - inkább bíztak Trumpban, mint a demokratákban. A fizikai munkát végző férfiak számára vonzóbb ígéret volt az amerikai gazdaság és ipar újjáélesztése, mint az identitáspolitika.
Ha valami, ez a magyar baloldal számára is tanulságos lehet. A „harmadik utas” ideológusok régi meséje, hogy a munkásosztály mint olyan megszűnt, a baloldalnak el kell felejtenie ezt a Marxtól örökölt kategóriát. Érdekes módon Donald Trump és fiatal alelnökjelötje, J. D. Vance egy pillanatig sem hitte el ezt a mesét, és kampányrendezvényeiken szinte brigádokba tömörülve jelentek meg a szervezett munkások. Ezzel párhuzamosan a fiatal szavazók többsége foglalkozásától függetlenül is a republikánusokra szavazott, ami a baloldal szempontjából hosszabb távon is elkeserítő. Munkások és fiatalok nélkül a baloldal legfeljebb kávéházi csevegés lesz.
De az USA azért jó ország, mert mindig történnek benne a fősodorral ellentétes, nagyszerű dolgok is. A demokraták súlyos veresége közben Vermont államban független jelöltként újra szenátornak választották Bernie Sanderst, a valódi amerikai baloldal leghitelesebb képviselőjét. Nyolcvanhárom esztendősen, 63 százalékos többséggel nyert. Az európai szociáldemokráciát a lokális amerikai demokráciával ötvöző Bernie Sanders azt az Amerikát képviseli, amely otthon igazságosabb, a külvilágban pedig békésebb lenne a jelenlegi kétpárti kínálatnál.
A szerző az MSZP Baloldali Tömörülés elnöke, volt EP képviselő, publicista.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
