Megkülönböztető jelzést kaphatnak az idős sofőrök a készülő új KRESZ egyik javaslata szerint. Ennek az az indoklása, hogy segíteni szeretnék az időseket, akiknek már nem száz százalékos a vezetési képességük.
Ezt a javaslatot sokan felháborodással fogadták, mert generációs megkülönböztetésnek gondolják, de nincs igazuk. A javaslat bizonyára nemes célt szolgál. Kétségtelenül vannak olyan időskorú emberek, akik túlbecsülik vezetői képességüket és felelőtlenül autóba ülnek, lassabban vezetnek, sőt olykor hibáznak is. Olyanok is sokan vannak, akik kamionok, autóbuszok vezető fülkéjében, mezőgazdasági gépek nyergében dolgoznak, idős koruk ellenére tanítanak, gyógyítanak, sőt a parlamentben is tevékenyek, és lehet, hogy ők sincsenek képességeik teljében.
Testi és lelki állapotuk kiszámíthatatlan, akár váratlanul meg is halhatnak, még munka közben is. Az ideális állapot az lenne, ha az idősek kivonulnának a társadalomból és minél kevesebb gondot okoznának – mondják sokan a fiatalabb korosztályokból. De erre nincs lehetőség. Lassanként a magyar társadalom negyede lesz időskorú, és gondjaik elkerülhetetlenül az egész társadalom nehezen megoldható problémáivá lesznek. A sokféle, egyre növekvő gazdasági-társadalmi feszültség között elsikkad a nyugdíjasok sorsának alakulása, pedig mi vagyunk leginkább kiszolgáltatva a változások negatív hatásainak. A minden korábbi korszakban jellemző alacsony bérek miatt csak kevesen voltak képes nyugdíjcélú megtakarításra. A mostani nyugdíjasok 89 százaléka csupán a korábbi évtizedek befizetései nyomán járó alacsony nyugdíjára számíthat, ami a legrosszabb arány az Európai Unióban.
Bár ennek nominális (névleges) nagysága 2010-hez képest mintegy 90 százalékkal nőtt, a vásárlóereje alig emelkedett, hiszen a pénzünk értéke közben a felére romlott. Óriási volt az árnövekedés, különösen a nyugdíjasok számára legfontosabb élelmiszerek esetében. Még sötétebb lesz a kép, ha az idősek életminőségét meghatározó egészségügyi és szociális ellátásról is szó esik, hiszen valamennyi lehetőség megnehezült, eltűnőben van, vagy sokak számára megfizethetetlenné válik.
Mostanra a nyugdíjba vonulás a többség számára a fokozatos elszegényedést jelenti, mert a vegyes nyugdíjemelési rendszer eltörlése nyomán az átlagnyugdíj egyre inkább elmarad a növekvő bérek és árak mögött. 10 év alatt az átlagbér 70 százalékáról 49 százalékra csökkent, és látványos volt a lemaradás az EU átlagához képest is. 2004-ben még az akkori 1500 eurós átlag 52 százaléka volt, 2023-ban már csak a 42 százalékát érte el, hiszen az új rendszer fejenként több tízezer forint emeléstől fosztotta meg a nyugdíjasokat. Az idősekre szánt források reálértéken 12 százalékkal alacsonyabbak az EU átlagnál, sőt a GDP-hez viszonyítva ez kevesebb a 2010-es nyugdíjrésznél is: akkor 11,1 százaléka, most 7, 1 százaléka. Felényi sincs az osztrákokénak (15 százalék).
Nehéz elfogadható magyarázatot adni arra, hogyan lehetséges, hogy a sokak által lebecsült szomszédos Romániában, ahol 2004-ben még az EU átlagnyugdíj 28 százalékát kapták, mostanra már a 60 százaléknál tartanak, mert 1 év alatt 40 százalékkal emelkedett az átlagnyugdíjuk. „Szerencsére” a magyarok csak ritkán kérdeznek.
A magyar valóság sötét jövőt ígér. A nyugdíjrendszer működése hosszabb távon egyre nehezebb helyzetet teremt a nyugdíjasok és az állam számára is. A kilátásba helyezett változtatások (például az akár 70 éves nyugdíjkorhatár, a nyugdíjcélú megtakarítások trükkös lenyúlása) elfogadhatatlanok, de az ígéreteken kívül semmi sem utal arra, hogy a 2026-os választások után egy másfajta politika következne. A 2027-ig szóló konvergencia program lényegében nem változtat az idősekre szánt forrásokon, azok csak az infláció hatására tűnnek a korábbinál nagyobbaknak, de reálértékük változatlanul, mintegy 12 százalékkal alacsonyabb maradhat az EU átlagánál.
A GDP 10 százalékát kitevő nyugdíjcélú befizetéseket – amelyeknek csupán a kezelője lehetne – az állam saját bevételének tekinti és tetszése szerint bánik vele. Valójában a nyugdíj mostanra „elveszítette nyugdíj jellegét”, kegydíjjá vált, amellyel politikai függőséget lehet teremteni. Ezzel arányos a kiszolgáltatottság, és érthető a mindenkori kormányzatok gondolkodás nélküli támogatása is. Örülünk a közös kasszából juttatott filléreknek, a nyugdíjasok többsége el is hiszi, hogy minden így a legjobb, ezért a szavazataival őket a hatalomban, önmagát a kiszolgáltatottságban tartja. De ne adjuk fel az álmainkat – aludjunk tovább. Vagy mégsem?!
Mi még mindig a régi beidegződések szerint gondolkodunk, okos javaslatokat teszünk, a különféle politikai pártok támogatásáért cserébe remélünk kedvezményeket – de ez meddő illúzió. Amíg a politika nem törődik a jövő kihívásaival, csak alkalmi megoldásokban, „tűzoltásban” gondolkodik, addig senki sem érez igazi felelősséget semmiért; ígérgethet akármit, csak jól hangzó legyen. Elmondása szerint a mostani kormány is csodás dolgokat tartogat nekünk – ahelyett, hogy ideadná!
Ébresztő! El kell fogadni, hogy a politikai hatalomért folyó harcok lázában égő országban a nyugdíjas társadalom sorsa csak keveseket érdekel igazán. Kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy az újabb ígéreteken túl valódi lépéseket tegyenek az elesettek, köztük a nyugdíjas szegények helyzetének javítására. Ha túl akarunk lépni a különféle pártok támogatóiként remélt alkalmi kedvezmények eddigi, lényegében eredménytelen gyakorlatán, akkor olyan önálló társadalmi erővé kell válnunk, amelyikkel minden politikai pártnak számolnia kell. Mi, nyugdíjasok sorstársak vagyunk, de sok mindent meg kell változtatni, hogy egységesebbé váljunk, közösen tudjunk fellépni az érdekeinkért, például az önálló Nyugdíjpénztár felállításáért. A változtatások legfontosabb eleme, első lépése egy országos nyugdíjas köztestület létrehozása lehet. Ha erre a mostani jogrendszerbe beilleszthető önálló képviseletre nem kapunk lehetőséget, akkor radikálisabb lépésre, egy önálló nyugdíjas párt létrehozására lesz szükség.
Mostanra több országban (Horvátország, Szlovénia, Hollandia) létrejöttek, sőt EU képviseletet is szereztek az idősek generációs pártjai, tapasztalataik jól felhasználhatóak lehetnek Magyarországon is. A több mint 2 millió nyugdíjas a meglévő, mintegy 3000 különféle csoportjára építve, önálló célokkal nem statiszta lesz, hanem a közélet és a politika egyik meghatározó szereplőjévé válhat!
Mondják, hogy mi magyarok folyton csak álmodunk egy jobb jövőről, azután felébredünk, és beletörődünk a sorsunkba. Mi lenne, ha most cselekedni próbálnánk? Ha másképpen nem tudunk, talán tegyünk megkülönböztető jelet azokra a politikusokra is, akik veszélyt jelenthetnek a magyar társadalomra!
A szerző társadalomkutató, ny. főiskolai tanár.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.