1. Két jó hírem és két félig jó hírem van az amerikai választások után. Az első jó hír: a szélsőjobboldali csürhe nem támadta meg és nem foglalta el a washingtoni kongresszus épületét. A második: a vesztes (nem úgy, mint Donald Trump 2020-ban) gratulált a nyertesnek és felajánlotta segítségét az egyik adminisztrációból a másikba való békés átmenet biztosításában.
Az első félig jó hír pedig az, hogy – ha az alkotmány akkor még számít – 2028-ban Trump már nem választható meg újra (alelnöke, J. D. Vance viszont igen). A második félig jó hír az, hogy – ha az alkotmány akkor még számít – két év múlva kongresszusi választások lesznek. A felsőházban, tehát a szenátusban a választások zöme azokban az államokban zajlik majd, ahol a Demokrata Pártnak komoly esélye van a többség visszaszerzésére. Jól szerepelhetnek az alsóházban is – ha Trump támogatói addigra csalódnak bálványukban és feltéve, hogy szabad választás lesz 2026-ban.
2. A magyar és általában az európai tudósítások felnagyítják az amerikaiak vagy éppenséggel Trump érdeklődését a külvilág iránt. Ukrajna támogatása (amely számomra kritikus jelentőséggel bír) alig játszott szerepet a kampányban. Gáza bombázását a palesztin származású szavazók a demokrata párti kormány, azaz Joe Biden és Kamala Harris rovására írták, s ez Trumpnak kedvezett Michigan államban. Kész.
Trump a világ egyik nagy külpolitikai válságát se fogja tisztességesen megoldani. Ha csökkentené vagy megvonná a katonai segítséget Ukrajnától, állítólagos barátja, Vlagyimir Putyin nem viszonozná ezt azzal, hogy kivonul a már elhódított ukrán megyékből. Trump problémái adottak: az orosz gazdaság aránylag jól bírja a terheket; Putyin agressziója honfitársai között továbbra is népszerű; Washington befolyása Moszkvára nem az, ami volt. Egyébként ha Trump meghátrál, Amerika helyét átvenné Svédország, Anglia, Lengyelország, Franciaország és mások, tehát a háború folytatódik.
A közel-keleti válság megoldása még komplikáltabb. Ha Izrael folytatja Gáza és Libanon bombázását, valamint Ciszjordánia kisajátítását, ami valószínű, Trump akkor sem tehet mást, mint folytatja Biden Izrael-párti politikáját. Ez részben azért van, mert kedveli a szélsőségesen jobboldali izraeli kormányt, de főleg azért, mert (némi joggal) gyűlöli Iránt, Izrael legfőbb ellenségét. Nehéz elképzelni, hogy Trump ne támogatná Izraelt tűzön-vízen át.
A közeljövő változásai máshol várhatók. Trump emelni fogja a vámokat, bár, ha ezt megteszi, az amerikai vásárlók többet fizetnek majd a kínai autókért vagy a mexikói gyümölcsért – és általában minden megdrágul. Vámháború lehetséges. Barátságosabb lesz Putyinnal, Orbán Viktorral, Kína kivételével a nagyvilág diktátoraival, bár nehéz megjósolni, hogy ki mit nyer majd egy új kapcsolatrendszerből. Amerikában viszont népszerű lesz a nemzetközi intézmények elhanyagolása. Nemcsak a NATO támogatása van veszélyben, ami aláásná az európai biztonságot, de kérdéses az ENSZ, a Világbank és a Valutaalap is. Trump Amerikája nem fog kilépni ezekből a szervezetekből, de csökkentheti Washington eddigi, valóban bőkezű önkéntes anyagi hozzájárulását.
3. Két héttel ezelőtt a Szép Szó hasábjain azt írtam, hogy ha Trump győz, „az általam ismert Amerika megszűnik létezni”. Azóta kiderült, hogy Trump nemcsak győzött, hanem hengerelt. Megnyerte nemcsak az elektorok, de a szavazatok többségét is. A kongresszust mostantól a republikánusok uralják, akik készek támogatni Trump javaslatait. A Legfelső Bíróságba Trump két vagy három fiatalabb bírót jelölhet, akik évtizedekre bebetonozhatják ott a trumpista, de legalábbis konzervatív többséget.
Kik szavaztak Trumpra? Fehér férfiak – ez nem meglepetés. A falvak és a kisvárosok szavazói – ez sem meglepetés. De ki számított arra, hogy a fekete férfi szavazók majdnem negyede és a latino férfiak majdnem fele is Trumpra fog voksolni?
Az elemzések túlnyomó többsége, mint mindig, a gazdaságról ír: arról, hogy a máskülönben kitűnően menedzselt amerikai gazdaság, amelyet az Economist címlapja szerint amúgy az egész világ irigyel, nem tudta legyűrni az inflációs nyomást, ami ártott Harrisnak és kedvezett Trumpnak. Ez biztos így is van. Az is több mint valószínű, hogy az illegális bevándorlásról terjesztett hazug propaganda és a többmilliós deportálással fenyegetődző republikánus kampány megértéssel találkozott. A propaganda azért volt hazug, mert a bevándorlók bűnözéséről szóló statisztika azt mutatja, hogy aránytalanul kevesebben vannak közöttük a bűnözők, mint a „bennszülött” amerikaiak körében. Ám a pozitív tények kevésbé számítottak, mint a negatív előítéletek.
A választás kimenetelét – szerintem – leginkább az befolyásolta, hogy az amerikai szavazók többsége nem volt hajlandó egy nőt, pláne egy ennyire abortuszpárti nőt a Fehér Házba küldeni. Igaz, amerikai nők évtizedek óta töltenek be magas politikai pozíciókat. Michigan állam kormányzója is egy prominens és rokonszenves demokrata párti nő, New York államé is az. Három respektált női külügyminisztere volt Amerikának az utóbbi évtizedekben: egy republikánus, aki egyben fekete is (Condoleezza Rice); két demokrata párti, akik közül az egyik Prágában született (Madeleine Albright), a másik pedig, aki 2016-ban elnökjelölt is lett (Hillary Clinton) és vesztett. A létrán lejjebb szerepelt, de azért jobb, ha megemlítem: feleségem államtitkár volt a 90-es években.
Ezek mind magas pozíciók, de a Fehér Ház azért más. Ez különösen szembetűnő a latino szavazók többségénél, akik zömmel katolikusok és Amerika lakosságának csaknem egynegyedét adják. Az abortuszt többnyire ellenzik és templomaikban vagy éppenséggel a Vatikánban nemigen látni nőket magas pozíciókban. A múltban inkább a Demokrata Pártra szavaztak, de most, az exit pollok tanulsága szerint egyre többen álltak át a republikánusokhoz. A latino kultúrában megértésre talált Trump „macho” fellépése, sőt talán az is, hogy nem hagyta magát, ártatlanságát hangsúlyozta és fellépett vádlói ellen. Bűnös? Persze, de ki nem az? Ki nem csal egy kicsit az adóbevallásnál? Ért a bizniszhez, mi is gazdagok leszünk, próbáljuk ki, legyen ő az elnök. Ennél fontosabb, hogy a kevésbé tanult latino közösség nem talált otthonra a Demokrata Párt egyetemet végzett tagjai és vezetői között.
A férfiakba vetett (felsőbbrendűségi?) hit persze kiterjed a lakosság nagy részére. Amerikában is vannak férfiak, akik nőügyekkel, ugye, nem foglalkoznak... Sokan vannak, akik kényelmetlenül érzik magukat egy felkészült, intelligens nő társaságában. Sok kövérlászló („Fat Leslie”) van itt is, szerintük a feleség helye a konyhában, esetleg a hálószobában van. Jó, szavazzanak, kapjanak akár magas állásokat a privát szférában, vagy legyenek vezető tisztviselők a kormányban (tessék vigyázni, a CIA egyik korábbi igazgatója is nő!), de a Fehér Ház nem nekik való. Valószínűleg ezért vesztett Hillary Clinton 2016-ban és most Kamala Harris. Ugyanez az ellenfél kikapott Joe Bidentől 2020-ban! Amerika ilyen (is).
Pedig Harris kampánya szívemhez szólt, különösen az, hogy a demokrácia nemes ügyét helyezte előtérbe. Mi lehetne amerikaibb és egyben népszerűbb, így én, mint az a cél, hogy megmentsük a 250 éves amerikai demokrácia értékeit és intézményeit Trump diktatórikus terveitől és hajlamaitól? Mint kiderült, a fájó igazság sajnos az, hogy Harris demokráciapárti kampánya nem talált termékeny talajra, mert a szavazókat inkább érdekelte a krumpli ára, mint a demokrácia jövője. A nadrág győzött a szoknya ellen. Újra megtanultuk: a politikában az számít, hogy miképpen lehet választást nyerni és nem vagy nemcsak az, hogy jó ügyet szolgálunk-e.
4. Mit hoz a jövő? Valami váratlan most is történhet, de a következő néhány év tendenciái Amerikában egyáltalán nem bizonytalanok. A hatalom koncentrálása, amely a magyar történelemben jól ismert, de Amerikában nem, már itt is úton van. Független parlament? Független legfelsőbb bíróság? Független ügyészség? Aligha. Trump Amerikája az egykori Államvédelmi Hivatal céljait és mentalitását öröklő Szuverenitásvédelmi Hivatal – micsoda név! – örömére rövidesen abbahagyhatja a demokrácia ügyét támogató külföldi programjait. A sajtó szabadsága is veszélyben van, különösen a hagyományos nagy televíziós hálózatoké. A konszolidáció viszont akár évekig is eltarthat.
5. A hosszú évtizedek során kitaláltam egy magyarázatot Amerikáról. Pesti rokonoknak és barátoknak azt írtam, hogy ne próbálják európai fejjel megérteni – dicsérni és bírálni – Amerikát. Ez egy más civilizáció. Nem feltétlenül jobb, nem feltétlenül rosszabb, de más. Tessék átváltani az egyik hullámhosszról egy másikra. A gazdaság más, az egyéni felelősségérzet is, az emberek másképp viszonyulnak egymáshoz, „ismerős” nincs, mindenki azonnal „barát”, rászoktak a légkondicionálóra, a vizet sok jéggel isszák és persze rendkívül optimisták.
Mostanában azonban több hasonlóságot is látok. Egy példa a sok közül: itt is nő a különbség a nagyvárosok és a falvak között. Egy pesti ismerős bizonygatta nemrég, hogy Budapesten is jól lehet élni, csak az a baj, hogy a főváros Magyarországgal van körülvéve. Félek, hogy itt is így lesz.
Élünk, éldegélünk majd Washingtonban, New Yorkban, Chicagóban és Los Angelesben, de az ország lejtőre került. Hihetetlen, de igaz, hogy egy többszörösen elítélt bűnöző, aki egy jobb cirkuszban sem találna állást, költözik rövidesen a Fehér Házba. Közel sem ő az egyetlen probléma, de nélküle ez a másik Amerika sokáig a háttérben maradhatott volna. Tudom, ez is Amerika, itt élem le maradék éveimet, bár egyre kevesebb közöm lesz hozzá. Egyesek máris ünneplik Trump meghirdetett harcát a „belső ellenség” ellen. Belső ellenség? Atyaisten, ez rossz emlékeket idéz! Nekem máris hiányzik az a szorgalmas, munkaszerető, kicsit naiv, optimista Amerika, amelyet az évtizedek során – hibáival és bűneivel együtt – megszoktam és megszerettem.
