- Mennyi? Negyven! – Legutóbb 1984-ben nyertek Hollandiában a magyarok

Enyhe kifejezés, hogy az utóbbi negyven esztendőben kevés babér termett a magyar válogatottnak Hollandiában. A tulipánok országában olyan vereségek is előfordultak, mint az 1-7 1994-ben, az 1-6 2010-ben vagy az 1-8 2013-ban, amely negatív rekord az 1941-ben a baráti náci Németország csapatától Kölnben elszenvedett 0-7-tel együtt. A modern kori „csúcstartók” így álltak fel: Bogdán – Vanczák, Korcsmár, Guzmics, Kádár (Devecseri) – Koman, Varga József, Hajnal (Elek), Dzsudzsák – Németh Krisztián (Nikolics), Böde.

Ennél összehasonlíthatatlanul különb társaság volt az 1984-es, amely Rotterdamban úgy nyert 2-1-re vb-selejtezőn, hogy Varga „Kacsa” József – Esterházy Márton plasztikus megfogalmazása szerint – „kirúghatta a tizenegyest a De Kuip stadionból”. Az Andrusch – Sallai, Róth, Garaba (Csongrádi), Varga – Kardos, Nagy Antal, Détári – Kiprich (Bodonyi), Nyilasi, Esterházy összetételű magyar együttes diadalának értékét még inkább emelte, hogy a narancssárgák korszakos futballistákat vonultattak fel, volt olyan Aranylabda-választás – 1988-ban, a holland Eb-aranyérem évében –, amelyen az első három helyet Marco van Basten, Ruud Gullit és Frank Rijkaard szerezte meg. Mellettük kiegészítő embernek számított a 73-szoros válogatott Hans van Breukelen kapus vagy az „Oranjéban” 63-szor szereplő Willy van de Kerkhof.

Szerencsére Hollandia jelenlegi legjobbjai meg sem közelítik a Polo után a leghíresebb Marco és társai szintjét, igaz, honfitársaink mai alakulata sem konkurál a mindmáig utolsó vb-résztvevő magyar csapattal. Ronald Koeman, a házigazdák szakvezetője meglehetősen szerény, 56 százalékos mérleget – 14 győzelem, 3 döntetlen, 8 vereség – mutat fel szövetségi kapitánysága eddigi 25 mérkőzése után, bár javít az összképen, hogy az idén Eb-elődöntőt vívott a narancssárga együttes, és csak az utolsó percben kapott góllal vesztett Anglia legjobbjaival szemben (1-2).

A játékosként 78-szoros válogatott Koeman a magyarok ellen érte el utolsó gólját a nemzeti gárdában: az 1994-es eindhoveni „mészárlás” alkalmával 11-esből küldte a labdát a mostoha sorsú Végh Zoltán hálójába. Erről a találkozóról eleven emlékem, hogy Illés Béla szinte kábán említette a mérkőzés után: „Képzeld, a mester azt mondta nekem a meccs előtt, hogy itt ez a vén, öreg Rijkaard, simán megszívatod.” A „vén, öreg” a hátvédsorból kettőt vágott be a hétből…

De, mondom, most szerényebb a készlet, sőt nem csak most, mert a mai mérkőzés előtt többeket elbúcsúztat a holland szövetség, és még a 69-szeres válogatott Ryan Babel, továbbá Kevin Strootman (46), Jeremain Lens (34) vagy Eljero Elia (30) sem említhető egy lapon Rijkaardékkal, nem beszélve arról a Royston Drenthéről, aki eséllyel pályázhatna a Real Madrid valaha volt leggyengébb labdarúgója címre.

A hollandok ellen négy évtizede nyeretlen magyar együttes helyzetét nehezíti, hogy a döntetlen szép eredmény volna, de nem érne semmit a Nemzetek Ligája-helyezést és a vb-selejtezők valószínű kiemelési szisztémáját illetően. Ahhoz, hogy az NL-csoportban a harmadik helyről feljebb lépjen a válogatott, győzni kellene, ám a sikert ki kellene védekezni, mert Marco Rossi nyilván nem kockáztatja meg a letámadást, ami nemrégiben 0-5-höz vezetett a németek ellen Stuttgartban.

Hagyjuk is ezt, de ha már az 5-nél meg a 0-nál vagyunk, rögzítsük, hogy Szoboszlai Dominik, napjaink alighanem legismertebb magyar sportolója ma este 50-edszer szerepel a válogatottban. Mi mást kívánhatnánk liverpooli emberünknek, mint szép jubileumot. Még akkor is, ha a fogadóirodáknál a holland győzelemre csupán 1,39-szeres a legnagyobb nyerhető összeg.

Ám a legutóbbi pesti 1-1 után talán nem csupán illúzió, hogy könnyebb lesz a másfél óra, mint a nyomasztó évtizedek roppant nehéz öröksége.

Szerencsére Hollandia jelenlegi legjobbjai meg sem közelítik a Polo után a leghíresebb Marco és társai szintjét, igaz, honfitársaink mai alakulata sem konkurál a mindmáig utolsó vb-résztvevő magyar csapattal. Ronald Koeman, a házigazdák szakvezetője meglehetősen szerény, 56 százalékos mérleget – 14 győzelem, 3 döntetlen, 8 vereség – mutat fel szövetségi kapitánysága eddigi 25 mérkőzése után, bár javít az összképen, hogy az idén Eb-elődöntőt vívott a narancssárga együttes, és csak az utolsó percben kapott góllal vesztett Anglia legjobbjaival szemben (1-2).

A játékosként 78-szoros válogatott Koeman a magyarok ellen érte el utolsó gólját a nemzeti gárdában: az 1994-es eindhoveni „mészárlás” alkalmával 11-esből küldte a labdát a mostoha sorsú Végh Zoltán hálójába. Erről a találkozóról eleven emlékem, hogy Illés Béla szinte kábán említette a mérkőzés után: „Képzeld, a mester azt mondta nekem a meccs előtt, hogy itt ez a vén, öreg Rijkaard, simán megszívatod.” A „vén, öreg” a hátvédsorból kettőt vágott be a hétből…

De, mondom, most szerényebb a készlet, sőt nem csak most, mert a mai mérkőzés előtt többeket elbúcsúztat a holland szövetség, és még a 69-szeres válogatott Ryan Babel, továbbá Kevin Strootman (46), Jeremain Lens (34) vagy Eljero Elia (30) sem említhető egy lapon Rijkaardékkal, nem beszélve arról a Royston Drenthéről, aki eséllyel pályázhatna a Real Madrid valaha volt leggyengébb labdarúgója címre.

A hollandok ellen négy évtizede nyeretlen magyar együttes helyzetét nehezíti, hogy a döntetlen szép eredmény volna, de nem érne semmit a Nemzetek Ligája-helyezést és a vb-selejtezők valószínű kiemelési szisztémáját illetően. Ahhoz, hogy az NL-csoportban a harmadik helyről feljebb lépjen a válogatott, győzni kellene, ám a sikert ki kellene védekezni, mert Marco Rossi nyilván nem kockáztatja meg a letámadást, ami nemrégiben 0-5-höz vezetett a németek ellen Stuttgartban.

Hagyjuk is ezt, de ha már az 5-nél meg a 0-nál vagyunk, rögzítsük, hogy Szoboszlai Dominik, napjaink alighanem legismertebb magyar sportolója ma este 50-edszer szerepel a válogatottban. Mi mást kívánhatnánk liverpooli emberünknek, mint szép jubileumot. Még akkor is, ha a fogadóirodáknál a holland győzelemre csupán 1,39-szeres a legnagyobb nyerhető összeg.

Ám a legutóbbi pesti 1-1 után talán nem csupán illúzió, hogy könnyebb lesz a másfél óra, mint a nyomasztó évtizedek roppant nehéz öröksége.