„Két esetben szoktam utazni, ha nagyon vágyom valahova, ahol nem vagyok, és ha nagyon unom azt a helyet, ahol vagyok. Így aztán nem kell attól tartanom, hogy valaha is kiapad az utazási kedvem.” Márai Sándor mondatai ezek, pont akkor olvastuk, amikor hajdani kassai otthonában időztünk épp, az akkori Mészáros, ma Mäsiarska utcában, ahol a később híressé lett író első tizennyolc évét töltötte.
Emlékét itt ma már kiállítás őrzi, amelyet 2019 januárjában nyitottak meg: a Grosschmid család egykori ingatlanát a magyar állam támogatásával a Csemadok itteni választmánya vette meg, az intézmény üzemeltetését pedig a Szlovák Nemzeti Múzeum vállalta, szép összefogásként. „A szülőváros mindenkiből érzékenységet vált ki; de nálam ez az emlékcsoport valóságos rögeszme... Mindent, ami az életben nagyon jó volt, Kassától kaptam, s minden, ami az életben nagyon rossz volt, ott esett meg velem. Tulajdonképpen később, máshol nem történtek velem többé »nagy dolgok«” – írta városáról a végül külföldi emigrációban elhunyt író, mi azonban csak módjával értünk egyet vele. Egy szolid hétvégét töltöttünk itt el, s ez idő alatt a városnak leginkább a jó oldalát tapasztaltuk, rossz dolgok nem estek. Igaz, összevetésünk kiindulópontjai régebbi időkből erednek, amikor főként tornacipőért, füzetekért, praktikus háztartási eszközökért, majd később ruszliért, sörökért, bepácolt hermelín sajtért, no meg liptói túróért jártunk át ide.
A határhoz közeli megyékből nem kellett sokat utazni, hamar ideért az ember, az én szülőfalumhoz közelebb is volt, mint a magyar főváros. Mi most ezt a távolságot vonattal tettük meg, Budapestről indulva három és fél óra az út, ráadásul az északi országrészben több helyen is megáll, így akár egy kis borsodi településről is rövid időn belül egy igazi nagyvárosban érezheti magát az utazó.
A szlovák tokaji
