A Jurányi Inkubátorház legfelső emeletén járunk, a sorozatban immár a 11. Radikális és experimentális performanszesten, melyre ingyenes, csak regisztrációköteles a belépés. Nagyjából ötvenen az egyik próbaterem előtt gyülekezünk, mintha csak bekukkantanánk egy születő produkció még félkész, formálódó, izgalommal, olykor feszültséggel teli alkotófolyamatába.
A cipőnket levéve, szinte lábujjhegyen lépünk be a terembe, melynek tükreit letakarták, így nem magukat látják, figyelik az előadók és mi sem.A padokon és a földön, párnákon elhelyezkedő közönség teljesen vegyes a nemét, korát tekintve. Az angol, spanyol, olasz hangfoszlányok alapján többen közülünk külföldiek, akik a fővárosban élnek, tanulnak, vagy a barátaikat jöttek megnézni. Ezen az esten nincsenek nyelvi korlátok, nem számít a kapcsolatrendszer, a rezümé, vagy hogy ki milyen menő pályázatot tud írni. Ez nem kurált esemény, ahol neves ítészek állítják össze a programot egy központi tematikára. Ahogy nincs ízlésformálás, úgy nem kell átjutni a kultúra kapuőrein, a hierarchikus intézményrendszeren sem.
Bárki jelentkezhet bármilyen, legfeljebb tízperces, (hang- vagy fény)technikát nem igénylő mozgásos és/vagy szöveges performansszal vagy akcióval. Az első hat pályázó után egyszerűen lezárják a jelentkezést, a produkciókat pedig a szervezők is az esten, élőben látják először.
Noha van ebben jócskán kockázat, kiszámíthatatlanság, ami garantál némi nyersességet, a platform mégsem amatőr, nem egy Ki mit tud?, hiszen vannak keretek, szabályok, amelyeket, mint egy szerződést, előzetesen mindenki elfogad (lásd keretes írásunkat), és amiket az est házigazdái, Violette Lagouine és Szeleczky Róza ismertetnek velünk.
