Már nagyon sokféle szerepben láthattuk, de Landman, azaz Az olajügynök címszerepében olyan kemény fickót alakit, mint még soha.
A Landman egy problémamegoldó, akinek hangja van. Taylor Sheridan azzal keresett meg, hogy az én hangomra írt egy egész sorozatot. A karakterem, Tommy Norris lényegében az olajvállalat vezetőjének dolgozik - én vagyok az embere. A főnök gazdag üzletember: csodálatos villában lakik, és sok pénzt keres. Én pedig az a fickó vagyok, aki gondoskodik arról, hogy minden rendben menjen, és hogy ő megkeresse a pénzét, amiből szépen tud élni. De nem csak a főnökről kell gondoskodni. A sorozat nem egy üzleti show vagy a gazdagok szappanoperája. Éltem Houstonban a nyolcvanas években, volt korábban is némi rálátásom az iparágra. De ezt nem tudtam, hogy az olajföldeken életveszélyes munkát végző melósok nagyrészt bevándorlók vagy ex-elítéltek. Egy fizikai munkás sehol máshol nem keresne évi 180 ezer dollárt, ők pedig azért vállalják a kockázatot, hogy a családjaikat el tudják tartani. A sorozat az ő életüket is bemutatja. Ez az ipar majdnem olyan, mint a szerencsejáték, az olajmilliárdosok örökre milliárdosok maradnak, de te elég gyorsan elveszítheted a kis pénzedet.
Hogyan készült a szerepre?
Nagyon sokat tanultam Christian Wallace-től, aki a Boomtown podcastot készítette és Taylor Sheridan erre a műsorra alapozta az egész show-t. Fontos volt, hogy ha kellett, akkor meg tudtam kérdezni őt, hogy éppen miről beszélek. Ha szakzsargonokkal és káromkodásokkal kell dobálódznia egy színésznek, értenie kell, miről beszél, ahhoz, hogy hiteles legyen. Bár a filmiparban sokan nem így gondolkodnak, de én úgy vélem, a néző nem hülye. Kiszúrják, ha szar vagy. Nekem van rengeteg monológom, nekem kell a tényeket is közölni az érzelmek mellett. Ezeket Chrisszel gyakoroltam be, mert számomra ez a legnehezebb a színészi munkában: memorizálni a szövegemet.
Miért? A képernyőn nézve úgy tűnik, hogy ön zsigerből old meg mindent.
Dehogyis. Életem legnagyobb részét zenészként élem meg: miután felkeltem, besétálok a stúdióba, jól érezzük magunkat és várjuk az ihletet. Amikor színészként dolgozom, hajnali fél négykor kell kelnem, hogy kellően korán odaérjek a forgatásra, amelyen egészen nap dolgozunk. Aztán sietek haza, hogy időben lefeküdjek, mert ha kiégve mész forgatni, akkor nem csak magadat, hanem mindenkit megszívatsz. De ha már szóba hozta a zsigeri színészi játékot: sokszor szokták kérdezni, mennyit kutattam egy-egy karakterhez. Semennyit! Tudja, mennyi idő és energia a dialógusokat ilyen munkatempó mellett megtanulni? Hát épp annyi, hogy sohase kutatgassak. Éppen ezért csak olyan forgatókönyvet fogadok el, amelyen látszik, hogy benne van a meló. Az írók, a kreátorok találják meg, mi kell a csodához.
Taylor Sheridan és írócsapata ráadásul olyan szakmai és magánéleti konfliktusokba helyezi Tommy-olajügynököt, hogy a hátán cipeli végig a szériát.
A kilencvenes években úgy alakult a karrierem, hogy főleg olyan filmekben szerepeltem, amelyeket a hátamon kellett elvinnem. Szóval, ezt már megszoktam. És még egy fontos szakmai titok: csak olyan szerepet vállalok el, amellyel kapcsolatban azt érzem, hogy én vagyok a legtökéletesebb a szerepre. Volt, olyan rendező, akinek ezért mondtam nemet és ajánlottam neki Frank Langellát.
Egyszer azt nyilatkozta, hogy az a tökéletes szerep, amelyben hetven százalékban önmaga lehet.
Igen, pontosan. Ezért lepett meg Taylor, mert ő ezt most matematikai precízséggel lőtte be. Mondtam is neki: ember, ez pont olyan mintha én lennék. „Hát, mondtam már, hogy neked írtam” – válaszolta. Elterjedt a személyemmel kapcsolatosan egy tévhit, miszerint imádok rosszfiúkat játszani, és, hogy csak olyanokat alakítok. Oké, a Fargóban gonosz voltam, a Tapló télapóban meg polgárpukkasztó. Ezeket jegyzik meg az emberek, pedig én legtöbbszőr jófiú vagyok a képernyőn vagy a vásznon, mint most Az olajügynökben. És teszem hozzá, mindig független filmekben voltam rosszfiú. Eszem ágában sem lenne mondjuk Tom Cruise-t megölni a vásznon, az nagyon rossz ómen lenne. De nem is ez a fontos, hanem a történet, amit elmesélünk. Amikor vetítették a mozikban A keresztapát, senki sem azon gondolkodott, hogy hú, de gonoszok ezek a gengszterek, hanem a nézők megélték és átérezték az emberi drámákat. Nem kell a mozifigurákat szeretni. Ki szeretne például egy sorozatgyilkost? A lényeget kell megfejteni. Például, amikor Tommy azt állítja az egyik jelenetben, hogy nincs más alternatívája az átlagembernek: jelesül, ha elérünk oda, hogy mondjuk minden mozgó járművet vízzel lehetne működtetni, akkor az olajipar szereplői már ott lesznek a víziparban.
Az olajügynök szerepe számos ponton fizikai kihívások elé állította.
Nem csak a szerep. Egyrészt Texasban forgattunk, ahol az egyik pillanatban felforr az agyad a hőségtől, majd aztán nemsokára befagy a segged, olyan hideg van. Szóval, már a kamerák elé jutni is kihívás. Aztán igen, ott voltak a jelenetek, amelyekben igen közel kellett menni a tűzhöz. A forró lángokat eddig is elkerültem, de most már még jobban tisztelem az erejüket.
Az első rész első jelenetében pedig mexikói drogdealerek fenyítik, miközben lekötözve ül egy zsákkal a fején…
Ó, hát ebben volt sok gyakorlatom! Na jó, félre a tréfát, ezt most halál komolyan mondom: sokkal könnyebb a színésznek megformálni a szavakat egy zsákkal a fején. Na, jó a klausztrofóbia is segített. Ez a jelenet amúgy baromi intenzív, és ilyenkor – ahogy általában fiatal színészeknek is mondom – a legjobb, ha visszatérsz önmagadhoz. Nem játszani kell, hanem reagálni a szituációra. Jack Nicholson mondta nekem egymillió évvel ezelőtt: amikor felveszed a ruhákat, azok lekezdenek játszani helyetted. Na, hasonló volt a helyzet a fejemen lévő zsákkal.
Azt hallani, szeret improvizálni.
Ez így van, és Taylor is bátorított erre az első két rész forgatásán, amelyeket ő maga rendezett. Azután az egyik szünetben többen odajöttek a stábból, hogy elmondják, a főnök eddig egy színésznek sem engedte meg az improvizációt.
Szinte minden férfi elképesztően macsó Az olajügynökben. Ez nem furcsa?
Miért lenne az? Egy olyan szakmát mutatunk be, melyhez férfinak kell lenned. Ha valaki gyerekként belevág, azonnal felnő. És - azért halkan mondom ezt - kicsit tényleg játszunk a sztereotípiákkal. Egy déli fickó, az nagyon kemény! De ha figyelmesen végig nézik a sorozatot, mindenkinek világos lesz, hogy nem elég keménynek lenni, mert annak megvannak a szomorú, vagy éppen tragikus következményei. Jómagam is stigmatizálások közepette nőttem fel. Furának, különcnek tartottak. Aztán csak férfi lett belőlem! De komolyra fordítva, még a konzervatívoknak is vannak emberi érzelmeik. Aki nem hiszi, barátkozzon össze eggyel.
Tommynak, a karakterének van két gyereke, egy gyereklelkű férfi és egy csodaszép fiatal nő, aki iránt senki sem képes közömbös lenni. A film alapján apának lenni legalább akkorra harc, mint az olaj bizniszben túlélni.
Remek, hogy ezt mondja, mert a szülői felelősségről is szerettünk volna mesélni. Mert azt nem lehet csak úgy félrerakni, és igen, egy apa még akkor is védelmező, ha éppen nevelni szeretne. Csak azután azt is észre kell venni, amikor már „felmásztak a létrán és kirepülnének”. Nem mellékesen, Bella, a saját lányom, aki az univerzumom középpontja, adott nekem meg mindent, amire szükségem volt ahhoz, hogy egy védelmező apát eljátszhassak.
Infó: Az olajügynök. SkyShowtime. 2024. november 20-tól
Névjegy
Billy Bob Thornton 1955-ben született az Egyesült Államokban, Arkansasban. Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színész, forgatókönyvíró, filmrendező, drámaíró és énekes. Több filmet és dokumentumfilmet jegyez rendezőként és forgatókönyvíróként, a Pengeélen címűt filmjéért elnyerte a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját. A legjobb férfi főszereplőnek járó Golden Globe-díjat nyert a Góliát című és a Fargo című sorozatban nyújtott alakításáért.
