Hazai bírói visszhang nélkül maradt Orbán Viktor november eleji sajtótájékoztatója, majd rádiós szózata, melyekben lázadást hirdetett meg a „bírósági aktivizmus” ellen. A kormányfő szavai ugyan egyértelműen a nemzetközi bíróságokat, különösen az Európai Unió Bíróságát (EUB) vették célba, de úgy gondoltam, „a hatályos jogszabályok és bírói ítéletek” semmibe vételére való felhívás, az ellenük való lázítás a magyar bírósági vezetők körében is kiveri a biztosítékot, s talán akad köztük valaki, aki szól, hogy bocs, miniszterelnök úr, de „a bíróság határozata mindenkire kötelező”. Ezt a magyar jog is tételesen, szó szerint kimondja, és amúgy sem illik megkérdőjelezni a bíró hatalmi ág függetlenségét. Tévedtem, nem így történt, a hazai bírósági vezetők körében, úgy tűnik, a „bírósági passzivitásnak” vannak hívei, ők sokkal inkább „történeti alkotmányunk vívmányait” tekintik irányadónak. (Pedig azóta Orbán szintet is lépett, Netanjahu meghívásával világossá tette, hogy semmibe veszi a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) döntését, amelyben elfogatóparancsot adott ki az izraeli miniszterelnök ellen. Ez sem újdonság persze, már a nyár elején kiderült, hogy Orbán kérésére miniszterei vizsgálják, mi történne, ha Magyarország kilépne az ICC-ből.)
De a magyar bíróságok így sem elég passzívak, pártunk és kormányunk továbbra sem bízik bennük. Még mindig születnek olyan bírósági ítéletek, amelyek nem a szájuk íze szerintiek, a maradék bírói függetlenség még mindig meg-megmutatja magát – ami tűrhetetlen. Pedig a kétharmad birtokában Orbánék tizenötödik éve bütykölik a hazai igazságszolgáltatási rendszert, próbálják saját képükre formálni, szinte évente újabb és újabb „reformmal” próbálkoznak, a vezetői posztokra pedig megbízható kádereket ültetnek. Emlékszik még valaki az önálló közigazgatási bíróságra, amelyet az Alaptörvény hetedik módosításával hoztak létre, majd a nyolcadik módosítással hatályon kívül is helyeztek?
Amit az elmúlt napokban láthattunk, azt leginkább zsarolásnak lehet nevezni. Az évek óta méltatlanul alacsony bírósági – és igazságügyi alkalmazotti – fizetések emelésért cserébe a kormány a legújabb, egyelőre csak nagy vonalakban ismert „reformjai” támogatását kérte a bírósági vezetőktől. És mit ad isten, meg is kapta, hiába tiltakozott például a bírói egyesület, mondván, a bírói szervezet nem nyújthat a béremelésért cserébe ellenszolgáltatást. A biankó felhatalmazást aláíró bírósági szervezetek, az OBT, az OBH és a Kúria vezetői épp most mondtak le „aktivizmusuk”, a bírói függetlenség utolsó maradékáról.
A hatalmi paranoia azonban nem csak a bíróságokkal szemben nyilvánul meg, nagyon úgy néz ki, hogy Orbánék már az ügyészségben sem bíznak. Nem lennék most Polt Péter helyében, hiszen a készülő alaptörvény-módosítás arra utal, hogy jó eséllyel nem tölti ki kilencéves legfőbb ügyészi megbízatását, és ráadásul még azzal is szembesülnie kell, hogy az általa több mint egy évtizede irányított ügyészségen nincs egyetlen olyan ember, aki megfelelő utóda lehetne.