Bőrdíszművest kerestem. Egy barátom mondta, hogy melyik bevásárlóközpontban és pontosan hol találok egyet, aki bár lassú, nincs is túl gyakran bent a műhelyében, de szépen dolgozik és megbízható, ha nem sürgős a munka. Nekem pont ilyen kellett, ráadásul elsőre ott is volt, felvette a rendelésemet, és mondta, hogy talán két-három hét múlva jelentkezik, hogy készen van.
Körülbelül öt hét múlva elzarándokoltam hozzá, de nem volt bent, másodszor és harmadszor sem. Hát én egy szép napon, séta közben felhívtam azt a számot, amit a leeresztett redőnyön, a – be nem tartott – nyitvatartási idő mellett találtam. Nem sürgettem, mert előre tudtam, hogy az nem lenne jó. Meg is állapodtunk, hogy semmi gond, még a hónap vége előtt jelentkezik, hogy készen van. Majd – automatikusan – belarusz nyelven búcsúzott. Ez errefelé nagy ritkaság, azonnal átváltottam én is belaruszra, így aztán végigtrécseltük a sétámat – mindenféléről.
Vargabetű: nemrégiben villámlátogatáson volt Bresztben egy magyar ember – azért jött, mert született egy érdekes üzleti ötlete. „Úgy hozta a sors”, hogy én tolmácsoltam oroszról oda-vissza neki, sőt egy bizonyos időre – mivel már el is utazott – dolgainak továbbvitelét is elvállaltam. (Nem meglepő ez, hiszen az egész Belaruszban én vagyok az egyetlen gyakorlott magyar tolmács. Talán furcsa, de még az a mintegy húsz magyar nemzetiségű volt szovjet állampolgár, akiket sorsuk általában még a volt „kommunista” rendszer alatt vetett belarusz földre, és akik az utóbbi években magyar állampolgárságot is kaptak, nem vállal fordítást, tolmácsolást, ráadásul ők nem is Bresztben élnek.)
Először együtt felkerestük a két potenciális partnervállalatot, összeismerkedtünk velük és begyűjtöttünk tőlük minden olyan információt, amit kapásból rendelkezésünkre tudtak bocsájtani – innen pedig már át tudtam venni az ügyeket: e két cégnél immár mindenki tudja, hogy én vagyok „A” magyar, de azt is, hogy van gyakorlatom honfitársaim ügyes-bajos, üzleti vagy magánügyeinek tolmácsolásában/képviseletében/intézésében.
Éppen az egyik ilyen partnercégnél voltam, amellyel megbízóm remélhetőleg kereskedni fog, mikor megszólalt a telefonom. A tárgyalás témája és hangneme nem olyan, hogy kikapcsoljam vagy rá se nézzek a csörgő telefonomra, ellenkezőleg, egy-másfélperces beszélgetést nyugodtan lefolytathatok. A bőrdíszműves volt az, persze belaruszul. Nem emlékszem, hogy valaha is annyi leesett állat láttam volna, mint ott és akkor. Hihetetlen meglepetést okoztam úgy a cég alkalmazottai körében, mint számos egyéb vendégüknél avval, hogy pont én, a külföldi beszélek belaruszul ott, ahol: 1) bár ez a nyelv az alkotmány értelmében ugyanolyan hivatalos állami nyelv, mint az orosz, de a gyakorlatban a használata, ha nem is tilos, de üldözendő; 2) a jelenlévők közül valószínűleg azok is kerülik, akik pedig viszonylag jól megtanulták, még ha érzelmileg, de akár politikailag is az orosz nyelvet és kapcsolatokat kizárólagosnak tekintő államhatalom ellenségeinek mondhatók.
A cég jelenlevő képviselői közül a „legbátrabb” egy percre otthagyta beszélgető/tárgyaló partnerét, és megkérdezte tőlem, hogy hány nyelvet tudok. Erre a kérdésre én általában azt szoktam válaszolni, hogy 9, bár ez erős túlzás – nem a szám, hanem a "tudás" szó mindegyik vonatkozásában. A szám fölött elég gyorsan napirendre tértek (egy olyan országban, ahol egyetlen idegen nyelvet sem "szokás" tudni!), de a belarusz tudásomat szerintem még mindig nem sikerült értelmezniük/megemészteniük. Én nem segítettem nekik ebben, és nem is fogok.
A bőrdíszművessel a bevásárlóközpontban is belaruszul beszélgetünk most már, igaz, mikor átvettem a kész munkát, legalább háromszor elmondta, hogy ez milyen veszélyes a mi világunkban (tényleg börtönbe kerülhet miatta az ember, vagy ha szerencséje van, akkor csak előállítják és néhány órától pár napig terjedhető fejmosást tartanak neki), de ő maga nem igazán fél: mit tehetnének egy bőrdíszművessel, még ha diplomás is?
Márpedig valóban kockázatos viselkedés ez. Másfél-két éve lehet, hogy összefutottam az utcán egy belaruszul író költő ismerősömmel, akivel mindmáig a belarusz írók szövetsége tagjainak tekintjük magunkat, bár szövetségünket a hatalmi szó 2021-ben betiltotta. (Az írók másik, hatalompárti szervezete természetesen él s virul, még meg is örökölte a miénk ingó és ingatlan javait.) Belaruszul üdvözöltem, mint mindig, ő ugyanígy válaszolt, de óvatosan körülnézett és ... áttért az oroszra. Csak ekkor jutott eszembe, hogy pár évvel korábban bevitték és úgy elverték a rendőrségen, hogy a lépe megrepedt és vesesüllyedése lett.
Belarusz minden szempontból egyhelyben toporog.
A hétköznapok után ünnepek vagy legalábbis pihenőnapok szoktak következni. Átmentünk Lengyelországba – két és fél éve először. Szabadságra. (Tizennégy éve nyugdíjas ember esetében mit jelent az, hogy szabadság?!) Ezt azért mertük bevállalni, mert újabb, egész jól működő fejlesztést vezettek be a belarusz oldalon a sor kezelésére: este kilenckor kimentem a határra regisztrálni (csak személyesen és csak azzal a kocsival lehet, amelyikkel majd át fogod lépni a határt), ezután, miközben a sor halad, az ember otthon alhat, ha breszti, mint mi. Reggel tízkor telefonáltak, hogy sorra kerültünk. És még pontosan öt óráig tartott, míg minden hivatalos procedúra után beléphettünk Lengyelországba. Összesen 18 óra. Pár nappal korábban a fent említett magyar ismerősömnek ugyanez 22 óráig tartott, előtte, a beutazásánál – nyolc óra.
A külföldi turista szemével nézve Lengyelország Mateusz Morawiecki kormányzása alatt is fejlődött, mégpedig előre, nem hátra! Most is ezt látom, ha nem lennék újságolvasó, nem is tudnék róla, hogy kormányváltás történt. Érdekes dolog látni, hogy lehet nem az összes pénzt ellopni, hogy lehet utakat és vasutakat építeni/fejleszteni, nem csupán külföldön építeni templomokat, belföldön pedig stadionokat, 40 centi magas kilátókat stb. – csupa, az ország és lakossága szempontjából tök fölösleges, gyakorta pedig egyenesen ártalmas (kimondottan a nép érdekeivel szembemenő, szavazatok gyűjtésére szolgáló) beruházásokba ölni a bezsebelés után még mindig megmaradó pénzeket. Hajrá Lengyelország!
A szerző műfordító.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.