Benjámin Netanjahu ellen kiadta a Nemzetközi Büntetőbíróság az elfogatóparancsot, mire az izraeli miniszterelnök antiszemitának nevezte a testületet. Felsorakozott mögötte az izraeli politikai elit java része is, jókora hibát elkövetve. Hogy Netanjahuék véleményével ellentétben a hágai bíróság döntése jogos volt, azt kevés dolog igazolja jobban annál, hogy Szijjártó Péter sietve támadni kezdte azt, Orbán Viktor pedig ezt megfejelve meg is hívta Magyarországra az izraeli miniszterelnököt, nyíltan szembefordulva a nemzetközi joggal.
Megteszik az Orbán-kormánytól megszokott trollpolitizálás „kötelezőjét”, miképp teszik azt Vlagyimir Putyin magyar hangjaként, vagy a srebrenicai népirtás letagadásakor. De komolyra fordítva a szót, kicsit érdemes áttekintenünk a szavak jelentését. Mit is jelent az antiszemitizmus? Azt, hogy valakit azért ér méltánytalan jogi, erkölcsi, politikai, verbális, hovatovább fizikai támadás, mert zsidó. Benjámin Netanjahu esetében talán ez történt? Nagyon nem. Az eljárást ugyanúgy meg kellett volna indítani ellene akkor is, ha történetesen keresztény, muszlim, buddhista, vagy ateista lenne.
Jelen írás keretei nem elegendőek ahhoz, hogy érzékeltessük a Gázai övezetben uralkodó állapotok szörnyűségét. Megtették ezt már mások – amiért köszönettel tartozunk többek közt annak a több mint 130 újságírónak, akiket Josep Borrell EU-s külügyi főképviselő minapi közleménye szerint az izraeli hadsereg az elmúlt bő egy évben meggyilkolt. A nyilvánosságra került felvételek elnéptelenedett utcákról, az utolsó házig porrá bombázott településekről tanúskodnak, és nem kell a palesztin szélsőséges Hamász nyilvánvalóan megbízhatatlan adataira sem támaszkodnunk ahhoz, hogy belássuk: ami ott zajlik, az messze túl van a jogos önvédelem, de még a „nemes bosszú” keretein is.
Miközben arról továbbra sem tudunk, hogy a tavaly október 7-i, vitán felül embertelen terrortámadásért felelős Hamász megszűnt volna létezni, arról már tudunk, hogy meghalt több tízezer civil, az egészségügyi rendszer összeomlott, és éhínség pusztít, mivel az izraeli hadsereg a segélyszállítmányok célba juttatását is akadályozza a gázai térségbe. Független források sora erősíti ezt meg az ENSZ jelentéseitől kezdve a Human Rights Watch jelentésein át az Orvosok Határok Nélkül jelentéseiig, egybehangzóan.
A magam részéről pedig nem vagyok hajlandó elfogadni azt az érvelést, hogy a féléves csecsemő, a terhes kismama és a rettenetes körülmények közt helytállni próbáló orvos felelős a Hamász terrortámadásáért. Mint ahogy komplett városrészek letarolása után az a magyarázat is egyre neccesebb, hogy mindenhová Hamász-terroristák ásták be magukat.
Amennyiben tehát Benjámin Netanjahu antiszemitának véli az ellene elfogatóparancsot kiadó Nemzetközi Büntetőbíróságot (amely mintegy mellesleg a Hamász vezetőivel szemben is épp ugyanígy járt el), akkor ezzel az erővel antiszemitának nevezhetné a teljes nemzetközi intézményrendszert is, éppen annyira lenne valóságtól teljesen elrugaszkodott túlzás. Sőt veszélyes is, ugyanis önös politikai érdekből inflálja az antiszemitizmus valódi jelentését.
Amikor pedig Orbán Viktor ezek után meghívja Magyarországra az izraeli kormányfőt, nemcsak azt érdemes áttekintenie, hogy nyíltan szemen köpi a nemzetközi normákat, hanem azt is, hogy de facto támogatását fejezi ki nők, gyermekek, idősek és egy sor kiszolgáltatott személy tömeges, válogatás nélküli lemészárlásához, akik – ismétlem – nem tehetnek arról, amit a Hamász 2023. október 7-én művelt.
És még egy dolog: azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy jelen körülmények közt egy esetleges Netanjahu-látogatás nem keltené fel a terroristák figyelmét is? Tényleg megér az Orbán-kormánynak ez az ügy annyit, hogy adott esetben terrorveszélybe sodorja Magyarországot?
