A nemzetközi kapcsolatokban az érdekek és értékek érvényesítése diplomáciai tárgyalások, vagyis egyfajta vita, győzködés és alkudozás útján történik, és jó esetben kompromisszumokkal végződik.
Nemzeti szinten a kormányzati pozícióban lévők vita útján vagy erőszakosabb, esetenként szélsőséges formában érvényesítik érdekeiket és értékrendjüket. Összességében tehát nemzeti szinten is egyfajta vitakultúra dominál.
Az emberiség története azt mutatja, hogy az össztársadalmi értékrend történelmi hosszúságú folyamat során alakul át és akkor sem végződik kristálytiszta eredménnyel. A társadalmi polarizáció mértéke eközben ugyan fokozatosan csökken, de teljesen nem szűnik meg. Mindaddig, amíg az adott társadalmi viszonyok között élők önmaguktól nem érzik a változás szükségességét, kölcsönös megértés és tolerancia szükséges, hogy az eltérő értékrendek békességben megférjenek egymás mellett.
A történelmi példák igazolják, hogy egy értékrendet sem lehet „kívülről” ráerőltetni a lakosságra. Nem működött a „modernizáció” a gyarmatosítás idején és visszaütött az ún. neo-liberális korszakban is. Kockázatokat rejt tehát az „európaiság” viszonylatában is. Óvatosságra int, ha egy ország politikai elitje deklarálja új értékrendjét és értékközösségét más államokkal, miközben a lakosság többsége tudatosan vagy tudat alatt, de a régi, akár évszázadokra visszanyúló értékrendben érzi jól magát. Azt, hogy egy társadalomban bekövetkezett-e az értékrendi változás, csak a gyakorlat mutatja meg.
A „patrióták” és „szuverenisták” térnyerése az Európai Parlamentben azt tükrözi, hogy az Európai Unióban erősödik a polarizáltság. Elementáris EU-érdek lenne, hogy a vitakultúra fenntartása mellett intézményesítse a jobb megértést és a békességet előmozdító párbeszédet, vagyis építse be a döntéshozatali mechanizmusokba „központilag” és nemzeti szinten egyaránt.
Ennek érdekében új fórummal, „párbeszéd-szoba” kialakításával lehetne kibővíteni a döntéshozatali mechanizmusokat, ahol feltárhatnák az akár szélsőségesnek minősített nézeteket vallók motivációit és szándékait, valamint a gyakorta harsány retorika mögött meghúzódó objektív okokat. Ez felgyorsíthatná a problémák közös megoldását.
A „párbeszéd-szobában” a „hivatalos” tárgyalásokat megelőzően, az egyes értékrendeket jól ismerő civilek, független szakértők, hivatásos párbeszéd moderátorok közreműködésével ismertethetnék és magyarázhatnák álláspontjukat a partnerek, majd ezután terjesztenék a folyamat eredményeit a képviselők elé. Ez megkönnyíthetné nemcsak a törvényhozási tevékenységet, hanem az alkalmazással kapcsolatos döntéseket is.
A párbeszédnek is vannak korlátai. Nem lehet mindenről és mindenkivel párbeszédet folytatni. Az emberi méltóságot és egyenlőséget például minden esetben, párbeszéd nélkül is tiszteletben kell tartani. Így bizonyos történelmi atrocitások relativizálása sem képezheti a párbeszéd tárgyát.
A párbeszéd feltételeinek megteremtése a politikusok felelőssége. Fel kell számolni azt a gondolkodást, hogy a politizálás a hatalmi harcról, a folyamatos konfrontálódásról, a „másik” legyőzéséről, a vitáról szól. Ez ugyanis azt sugallja, hogy a „jó politikus” fő jellemvonása a konfrontáció. A „jó politikus” feladata ehelyett az (lenne), hogy a társadalmi folyamatokban óhatatlanul fennálló érték- és érdekkülönbségeket professzionálisan menedzselje és a társadalom békés fejlődését segítse elő.
Az értékrendek küzdelme és változásai magyarázhatják, hogy Magyarországot másfél évtizede egy olyan kormány vezetheti, amely mind erőteljesebben megy szembe a nyugati értékközösségben domináns eszmevilággal, dacára a harmincöt évvel ezelőtt deklarált változtatásnak. Magyarországon az elmúlt száz évben, benne a legutóbbi másfél évtizedben a konfrontálódó politikusi magatartás volt a jellemző. Rövid kivételt az 1989-es rendszerváltás alatti kerekasztal tárgyalások jelentettek. Sem a „feljövő”, sem a „kifutó” nemzedék nem rendelkezik más hazai mintával.
Történelmi lehetőség kínálkozik a NER leváltására készülő erők számára egy párbeszéden alapuló „közös társadalom” és kultúra, egy új minta építésére. Ennek elmulasztása történelmi felelősséggel járna. Mint ahogy történelmi felelősség terheli a nemzet szétszakításáért és destabilizálásáért, összességében a nemzet erejének meggyengítéséért a jelenlegi vezetést.
A szerző nyugalmazott diplomata.