Szerbia;robbantás;Koszovó;csatorna;Aleksandar Vucic;

- Vannak tippjei a szerb elnöknek, kik robbanthatták fel a koszovói csatornát

A pristinai hatóságok akciót a nemzetközi közösség számára rendezett előadásnak nevezte. 

Hatalmas hibrid támadási kísérlet érte Szerbiát akkor és azt követően, hogy valaki felrobbantott egy észak-koszovói csatornát - közölte belgrádi televíziós beszédében vasárnap Aleksandar Vučić szerb elnök

Az államfő azt mondta, Belgrád a robbanást követően minden pristinai tájékoztatást figyelt, ám egyikben sem hangzottak el tények.

Mint korábban mi is hírt adtunk róla, péntek késő este eddig ismeretlen elkövetők felrobbantottak egy észak-koszovói csatornát, amely Koszovó két hőerőművét látja el vízzel, ezek az erőművek pedig az ország elektromosenergia-ellátásának mintegy 90 százalékát biztosítják. A csatorna a térség ivóvízellátását is biztosítja. Albin Kurti koszovói miniszterelnök szerint Szerbia terrorista akciójáról van szó, Belgrád azonban ezt határozottan visszautasította, Marko Djuric szerb külügyminiszter még arra is utalt, hogy a pristinai vezetés állhat a robbantás mögött.

Vasárnap Aleksandar Vučić közölte, hogy a robbanást követően a koszovói illetékesek azonnal terrortámadásnak minősítették az esetet, amelyért Szerbiát és Oroszországot tették felelőssé, emellett pedig biztosították a többi, stratégiailag fontos objektum védelmét.

Szerbiának fogalma sem volt arról, ami történt, eszünkbe sem jutott ilyet tenni, senkinek nem kell aggódnia, mert nincs semmijük, nem tudnak semmit bizonyítani, mindenki megnyugodhat - hangsúlyozta a szerb elnök, hozzátéve, Szerbia komoly államként nem foglalkozott az ilyen vádaskodásokkal. Nem fogok olyat mondani, hogy közvetlenül Albin Kurti rendelte el a támadást, a nyomozás majd kideríti, de vannak bizonyos gyanúink. Úgy gondoljuk, hogy rendelkezünk bizonyos információval arról, ki lehetett az elkövető - mondta Aleksandar Vučić, aki azt is elmondta, a szerbiai illetékes intézmények nyomozást folytatnak.

Egyben közölte, a belgrádi vezetés készen áll együttműködni a pristinai hatóságokkal. A koszovói rendőrség viszont a nemzetközi joggal ellentétesen Észak-Koszovóban razziázott az állítólagos gyanúsítottak felkutatása érdekében. Aleksandar Vučić a koszovói rendőrségi akciót a nemzetközi közösség számára rendezett előadásnak nevezte

A szerb elnök szerint több ok miatt szeretné Pristina Belgrádot vádolni a csatornarobbantással: ezzel a koszovói hadsereget Észak-Koszovóba lehetne irányítani, akadályozhatnák Szerbia európai integrációját, a februári önkormányzati választásokra készülve a koszovói hatóságok terrorizmus vádjával szeretnék ellehetetleníteni a szerb indulókat, szeretnék még jobban megtörni a koszovói szerbeket, és Albin Kurti minden alkalommal, amikor csökken a népszerűsége, Szerbiát teszi felelőssé valamiért.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, Belgrád azonban ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A két fél között 2013-ban brüsszeli közvetítéssel kezdődött a viszony rendezését célzó párbeszéd, jelentős előrelépés azonban nem történt, annak ellenére, hogy a kapcsolat rendezése mindkét ország európai integrációjának feltétele. A robbanás csak tovább fokozta a feszültséget Szerbia és Koszovó között, különösen azért, mert Észak-Koszovóban jelentős számú szerb kisebbség él, amelynek jogait Belgrád szerint a pristinai vezetés csorbítja, és a brüsszeli megállapodások ellenére nem hajlandó biztosítani számukra az önkormányzatiságot.

A felmérésekben élre tört a szélsőjobb, ha pedig győz is, az esetleges kormányalakítást csak a demokratikus pártok ideológiai hovatartozás nélküli összefogása hiúsíthatja meg.