A kormányzó szociáldemokraták (PSD) a szavazatok 26 százalékával megnyerték a Romániában vasárnap tartott parlamenti választást. Második helyre a szélsőjobboldali AUR futott be 19 százaléknyi vokssal, a liberális USR a harmadik helyen 15,5 százaléknyi voksot kapott. Klaus Iohannis távozó elnök pártja, a PSD-vel koalícióban lévő nemzeti liberális PNL a szavazatok 15 százalékát szerezte meg, a szélsőjobboldali SOS Románia 5,5 százaléknyi voksot kapott. 5,5 százalékon állt meg egy semmiből jövő másik szélsőjobboldali párt, a POT is, és úgy tűnik, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a voksok 5 százalékával sikerült átlépnie a parlamenti bejutási küszöböt, ami azt jelenti, hogy még négy évig biztosan lesz magyar érdekképviselet a bukaresti parlament 330 fős alsóházában – derül ki a CURS közvéleménykutatónak a HotNews által közzétett exit poll adataiból.
A részvételi arány este 8 óráig (közép-európai idő szerint este 7 órakor 51,17 százaléknál járt, vagyis 9 215 792 jogosult szavazott Romániában és a külföldi szavazóhelyiségekben. A legtöbben, 57,85 százaléknyian a Hargita megyei szavazók járultak az urnák elé – írja a Maszol. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök urnazárás után egyébként azt mondta, hogy belső becsléseik szerint a magas részvétel mellett 540 ezer vokssal, 5,5-5,7 százalékos eredménnyel sikerült átlépni a bejutási küszöböt. – Ma este a köszöneté a szó, köszönet mindazoknak a szavazóknak, akik minden körülmények között kitartottak mellettünk, a legnehezebb és a legsötétebb időszakokban is. Hálás köszönet azoknak, akik szavaztak, hiszen látták azt a veszélyt, ami az erdélyi magyar közösségre leselkedik. Köszönet azoknak is, akik évek óta nem szavaztak, de ma elmentek és támogatták az RMDSZ-t. Köszönet azoknak, akik Románia határain kívül élnek és ma az előző választásokhoz képest sokkal nagyobb arányban vettek részt, és ránk szavaztak – jelentette ki a politikus.
A parlamenti választás előtti és utáni vasárnap, azaz november 24-én és december 8-án Románia elnökválasztást is tart. Ennek a megméretésnek az első fordulójában hatalmas megdöbbenésre egy függetlenként induló oroszpárti, fasiszta jelölt, Călin Georgescu nyerte meg, aki az USR jelöltjével, Elena Lasconival jutott a megméretés második fordulójába. (Călin Georgescu után szinte a semmiből jött a POT is, amelyik most beállt az elnökválasztás első fordulójának a győztese mögé.)
Csak néznek a románok, hogyan győzhetett szélsőjobboldali jelölt az elnökválasztás első fordulójábanA 2020-as parlamenti választás utáni exit poll az RMDSZ 5,7 százaléknyi voksot jelzett előre, ami végül meg is felelt a valóságnak, Kelemen Hunor politikai alakulata 20 képviselőt küldhetett a bukaresti parlamentbe. Most azonban az exit poll az elnökválasztás első fordulójához hasonlóan lehet csalóka, Marius Pieleanu, az egyik közvélemény-kutató cég, az Avangarde igazgatója legalábbis emlékeztetett, hogy egy héttel ezelőtt a megkérdezettek egyharmada nem volt hajlandó választ adni arra, hogy kire szavazott.
Parlamenti választást tartanak Romániában, katasztrófa fenyegeti nemcsak az országot, hanem az egész térséget is2020-ban a részvétel a parlamenti választáson a rendszerváltás óta nem látott mélypontra süllyedt, négy éve mindössze 5,8 millió román állampolgár, a szavazásra jogosultak mindössze 32 százaléka járult az urnák elé. A HotNews vasárnap délután írt arról, hogy az akkori részvételhez képest szám szerint a legtöbben a 45-64 éves korosztályból gondolták úgy, hogy most elmennek szavazni. Ez az úgynevezett decrețeii, vagyis azok korosztálya, akik ott voltak a Ceaușescu-rezsim megdöntésénél. E korosztály szavazóinak a száma 64 százalékkal nőtt, és bár ami az arányokat illeti a 35-44 évesek 73 százalékkal többen szavaztak, mint négy éve, a fiatalabb korosztályban kisebb a részvételi hajlandóság. Rengetegen szavaztak a diaszpórában is, a külföldön szavazó románok száma 2020-hoz képest csaknem a háromszorosára, 261 811-ről 743 962-re nőtt.