Nézem ezt az arrogáns, hisztis visszaszólást, amit a Telex műsorában mindenki Józsija levezényelt. Őszintén meghökkenek, ilyenkor jövök rá, teljesen más történetet nézünk, ugyanazon film rendezői változatát ő, s magam a Szomszédok változatot bugyuta alámondással, balkáni narratívával. Nézem a gesztusait, szeme járását, testbeszédét. Igazából ilyenkor lehet rájönni: a pszichológia unalomig ismételgetett tézise, miszerint a hatalom, droghoz hasonlóan komoly függést alakíthat ki, nem butaság, s egyszerűen, még a legempatikusabb ember is elveszítheti realitásérzékét, amiből több szint van, ha olyan társadalmi vagy anyagi közegbe kerül, ami kiszakítja a fő sodorvonalból.
Érthető lesz a Berlin bukásakor bálozó nácik dadaista dalárdája, Musk okoskodása a családról, magyar miniszterek tanácsai pénzköltésről, vagy az utolsó fejedelem Erdélyben, aki tényezőként tekintett magára és elvágott torokkal maradt egy csatamezőn. Így valamennyi butaság értelmet nyer.
***
Frankkal, a skót munkatársammal egy hatalmas, szerintem korábban kastélyból átalakított , felső kategóriás társasházat takarítunk. Frank vezeti a cseresznyeszedőnek hívott darus kocsit, mellette állok, a csatornából szedem ki a füvet és a koszt, mikor végzünk pár méterrel, arrébb parkolunk, s kezdem elölről. Ha kiszakadt palát látunk , azt visszateszem a síkba és ipari ragasztóval megerősítem. Egyszerű munka, kicsit cidrizek, mert Frank be van állva: füvet szív, vagy iszik munka közben, remélem nem esünk le, nem akarok a híradóban, kétperces blokkot kapni. Olajozottan megy a nap, az ég kék, nem esik, ez már önmagában is fantasztikus, a táj, ahogy széttekintek, delejesen simogat, szép ország Skócia, ez egy definíció.
Az ebédszünet alatt beülök a kocsiba, elkezdem enni a kajámat, a telefont becsippentem, olvasom a napi mantrám, a híreket. Akármilyen messzire keveredtem, patológikusan olvasom hazám eseményeit, követem, s ezt például nem értem, bosszant is alaposan. Mint egy abuzált gyerek, aki végre elhagyja a szülői házat, de nem tud szakítani a reflexeivel, félelmeivel, és napi szinten éli meg komplexusait, s bár csak egy pillanat kellene, hogy letegye a terhet, erre képtelen élete végéig.
Szájer József: Nem volt eresz azon a házonNézem a sorokat, értem a magyart, de azt hiszem viccet látok. Olyan, mint amikor New Yorkban repülők csapódtak a toronyházakba, én Brüsszelben néztem a tévét és azt hittem, filmet látok, és azon értetlenkedtem, mióta ad a CNN akciófilmet?! Akkor esett le a tantusz, mikor házigazdáim hisztérikusan hazatértek, hogy azonnal el kell hozni a gyerekeket az iskolából.
