környezetvédelem;Óbudai Egyetem;Óbuda-Békásmegyer;Római-part;Szabó Tímea;fakivágás;Római Camping;

Egykor botanikus kert is volt a rendkívül értékes, frekventált helyen fekvő 8,5 hektáros terület

- Lopakodó erdőirtás: 155 fát vághatnak ki a Római Camping területén úgy, hogy a tulajdonos Óbudai Egyetem még nem tudja, mit építene oda

A jövő évi állami költségvetésbe viszont betervezték az új campust.

„Hat részre osztották az egykori Római Camping 8,5 hektáros területét és részenként bejelölték, hogy mennyi fát vágnának ki. A Szentendrei út mögötti, Római Strand melletti parkban a frissen elkészült fakataszter szerint 567 darab fa található, ebből összesen 155 darabot vágnának ki, vagyis minden negyedik fát. Ráadásul nem valamiféle komoly betegség, gombásodás, odvasodás miatt, hanem többségében egy meglehetősen szubjektívnak számító indokra, lombkorona sérülésre hivatkozva. Ez jelenthet néhány száraz ágat is. Csakhogy ezen a címen Budapest fáinak zömét kivághatnák” – állítja Szabó Tímea, a kerület ellenzéki országgyűlési képviselője, aki hosszú hónapok óta figyeli árgus szemmel a területen folyó munkákat. A volt kemping a III. kerületben van, nem messze a Római parttól, a területet tavaly kapta meg a modellváltó Óbudai Egyetem alapítványa.

A párbeszédes politikus a Népszava kérdésére válaszolva most elmondta, hogy akkor szólalt meg benne a vészcsengő, amikor a területen különféle építési tevékenységekbe kezdtek, amelyről az önkormányzatot és a helyieket sem tájékoztatták. Nem csak vadonatúj kerítést húztak fel a park körül, illetve nagyfeszültségű kábeleket fektettek le körben, de már lebontották az épületek nagy részét is. De az is komoly beruházási tervekre utal,

hogy a területre régészeti feltárás, hidrológiai hatástanulmány is készült, amelyet mélygarázsépítés, jelentős alapozási munkát igénylő építkezések előtt szokás készíteni.

Szabó Tímea több körben megkérdezte az illetékeseket, így megkereste Varga Mihály pénzügyminisztert, aki a terület tulajdonjogát 2023-ban elnyerő Rudolf Kálmán Óbudai Egyetemért Alapítvány első kuratóriumi elnöke volt, de nem kapott választ. Ezt követően az új elnököt, Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármestert és az egyetem rektorát Kovács Leventét is felkereste, akik mintha maguk sem tudták volna mi is történik a kemping területén, de váltig állították, hogy az új campus nem ott épül. Bár azt, hogy hol lesz majd, szintén nem tudták. Azt mindenesetre elárulták, hogy készült egy fakataszter, amelyet az eddig kiadott építési engedélyekkel együtt közérdekű adatigényléssel kért ki az ellenzéki politikus, aki szerint több aggodalomra okot adó részlet is kiderült a Cser-Palkovics András által megküldött dokumentumokból.

A fakataszter szerint több tucat, még megmenthető, semmiféle veszélyt nem jelentő fát vágnának ki, másrészt a mellékelt bontási, kerítés építési és kábelfektetési építési engedélyek mindegyikét Kosztyu Anikó adta ki.

A NER hűséges kiszolgálójaként ismert főosztályvezető a fideszes Sára Botond vezette fővárosi kormányhivatal kiemelt ügyekkel foglalkozó osztályát vezeti. Ő adott engedélyt annak idején a Kossuth téri, az Orczy téri és városligeti fák kivágására is, ahogy az ő szignója virít a legtöbb vitatott fővárosi kormány- és NER-építkezés engedélyén is. Bármi épül a Római Camping területén, az egyelőre nem kiemelt beruházás, így ezért is furcsa, hogy miért foglalkozik ezzel Kosztyu Anikó. De az is kérdéseket vet fel szerinte, hogy a régészeti feltárást a szokásoktól eltérően miért a Budapesti Történeti Múzeumra bízták az Aquincum Múzeum helyett. A fakivágást elméletileg a kerületi önkormányzatnak is engedélyezni kellene, kivéve persze, ha kiemelt beruházássá jelölik ki. Az illetékes III. kerülethez egyelőre – Szabó Tímea információi alapján – 

nem érkezett ilyen tartalmú kérelem.

567 darab fa található a területen a frissen elkészült fakataszter szerint, ebből összesen 155 darabot vágnának ki

Túlzottan ismerős a mintázat – állítja az ellenzéki politikus. – Emlékezzünk csak a Hajógyári-sziget esetére, amelyet a kormány előbb kivett egy nemzetközi UNESCO pályázatból, majd 3 ezer fa kivágásával járó mobilgát építését tervezte, hogy a szigeten a kormányfő veje, Tiborcz István haverjainak épülhessen lakópark. Az összellenzéki kiállásnak köszönhetően visszakoztak. Most is résen kell lennünk, túl sok az intő jel ahhoz, hogy elhihessük, semmire se készülnek

Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora a kerületi lapnak kategorikusan tagadta, hogy a kemping területére építenék az új campust. Állítása szerint az ott zajló munkálatok csupán az elmúlt 40-60 évben elmaradt karbantartási, javítási munkák voltak. Hogy minek szükséges a karbantartáshoz például nagyfeszültségű kábelek fektetése, hidrogeológiai terv, arra nem tért ki. Külön érdekes az,

hogy a jövő évi állami költségvetésben tervezett beruházások között szerep az egyetem campusának megépítése is – igaz, azt nem tudni, hogy hol.

Az alapítvány idén márciusban kiadott közleménye szerint a Római Nonprofit Kft. által végzett területrendezési és takarítási munkák célja az, hogy „a természeti értékeket megóvása mellett elsődlegesen egyetemi célú, az óbudai lakosság számára is rendelkezésre álló, szabadidő eltöltésére alkalmas parkot hozzanak létre”. Szabó Tímea rákérdezett arra is, hogy a területet valóban megnyitnák-e a kerületiek előtt, de most már nem kapott erre egyértelmű választ.

Visszatérő vágyak

Budapest legnagyobb kempingjét 1967-ben, egy arborétum helyén nyitotta meg a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal. A céget 1992-ben privatizálták, azután egymást váltották a tulajdonosok, mígnem újra állami tulajdonba került, amely azután átadta az egyetemi alapítványnak. Az egykori botanikus kert területén több tucat óriási platán áll. A terület háromszoros – régészeti, műemléki, hidrogeológiai és természeti – védettséget élvez. A közparkok sorából viszont 1998-ban a fővárosi keretszabályzat megalkotásakor tisztázatlan okokból kikerült. A kemping beépítése 2004 óta napirenden van. Hol lakóparkot, hol irodaházakat építettek volna ide. A terület „karakterében megőrzendő jelentős zöldfelületű intézményterületként” szerepel a helyi építési szabályzatban, a zöldfelület aránya nem csökkenthető 50 százalék alá. Az állam és az Óbudai Egyetem közös tervéről az alapítvány Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt.-nek küldött adatkérő leveléből értesült a kerület és a főváros idén tavasszal. Az akkori tervek egy 15 ezer négyzetméteres mélygarázst magában foglaló 110 ezer négyzetméteres épületkomplexumról szóltak. Karácsony Gergely főpolgármester és Kiss László óbudai polgármester tiltakozott a kemping beépítése ellen.

Átfogó, nemcsak idősekre vonatkozó felmérést indított tegnap a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa. A 13+1 kérdéssor szociális és oktatási témákat is érint.