A Fidesz pécsi országgyűlési képviselőjének Facebook-posztja alatt esett egymásnak a Tisza Párt elnöke és a korábbi elszámoltatási biztos.
Hoppál Péter egy hétfő esti bejegyzésben közölte, hogy a hétfői, a külgazdasági és külügyminiszterrel tartandó pécsi fóruma időpontváltozás miatt 19 órakor lesz. Több sem kellett az ellenzéki párt politikusának, aki sajnálatát fejezte ki, hogy így nem tud jelen lenni, majd rögvest hozzátette, hogy a Tisza Párt a Dóm téren tartja rendezvényét, ahol sokkal többen lesznek, s még regisztrálni sem kell. Egyben Hoppál Péternek jelezte, hogy csak akkor jöhet, ha nem húzza ki a hangosítást.
Hoppál Péter gengszterüzemmódba lépett, kihúzta a kábelt az ellenzék pécsi kivetítőjébőlTöbb sem kellett Budai Gyulának, aki sírva röhöhős szmájlival tette fel kérdését, hogy „ez a tahó Petya is Pécsen van??”. Ezt követően kissé kaotikus kommentcsata alakult ki köztük, amiben a fideszes politikus jelezte, hogy nagyon szeretne vele összefutni egy MTK-meccsen, ahol Magyar Péter fia focizik, egyben jelezve, hogy hozhat testőrt is. A Tisza Párt elnöke minderre a „magyar nyelv lenni nehéz…” - kommentárral válaszolt, utalva arra, hogy Budai Gyulának volt egy elütése, ami miatt nyelvtanilag helytelen volt az egyik hozzászólása.
A volt elszámoltatási biztos az este folyamán még felbukkant egyszer, s a következőket írta: „te kis nárcisztikus náci! Ma milyen nőt terrorizáltál!?”. Végezetül megnyugtatta Magyar Pétert, hogy fognak még találkozni, de az nem lesz kellemes a Tisza elnökére nézve.