- Tandori Dezső: A "Pugat" (Nyaródiák) - Tóth Ákos kísérőesszéjével

Boldogszom: orúdal

Egy reggel arra ébredtem, hogy nem kell többé
semmit sem tennem, amit csak nem szerettem,
és annak ellenére, hogy tudtam, ez így lesz örökké,
mégis kapkodni kezdtem, hogy mivel is kezdjem.

Akkor jöttem csak rá, hogy kapkodnom sem kell,
és nyugodtnak sem kell maradnom,
valamint hogy én vagyok a nulladik ember,
és Pugat felől már kél a nem-csupán-napi alkony.

És az ismerőseim se nem őseim, se nem utódaim,
és a spenótot sem kényszerítik belém,
és spenót sincs, se halványlila lánccal a táncosnő-nagyim,
se a sinek közé nem esem életem végén, de meg se nem felén.

Arra ébredtem, hogy te vagyok én, én vagy te, meg egyik sem,
és hogy eztán nem lesznek írásaim, csak aláírásaim, alva
a mit-tudom-én-hanyadik jóízű hányadék X-ben,
egy reggel arra ébredtem, hogy még ehhez is halva.

Esdi Kornyik

Midőn az Esd, e sajtókornyika
a Földet oda löki, hol lika,
de panorányan! hogy minden feszél,
mint töketlent a döngő fejszeél,
midőn – hapci! – a Canalba esel,
uborka a tejfölbe, cselre csel,
nem nagy eset az Esdnek, csak lapoz,
neked int, hogy időt a térre hozz,
meg nem ritkított Nap-körjáratot,
akkor, a szád akárhogy járatod,
foghatatlan pofájú malmi ló,
és az elszállt merengés hány kiló,
a földrengés, a cunami-cumi,
akkor, bármire gondolj, erre csak:
nem vagyok képzelt beteg! hullanak
záporban az egészség jelei,
és én másnak sem élek, csak neki,
haladok helyben, mint a holt henyélő,
aki jól tudja, másképp ő nem élő,
mizárólag egészséges vagyok,
mindent kizárva, nem semmi dolog:
s miért, hogy mégis az?
hogy… mit akar ez a kukac!?

Mit nem várod a mire-jót?

Gireille-t várd, ne, hogy gire jó,
az akkor már adódható,
sikkan, mint szennyes, szürke hajnalok,
mint villamos alá hullt szív dobog
még egyet
          – de te:
„Még! egyed!”
          s fiákerbe szállsz vele.

Ahány ily, annyi kérdés: „Mily…?” marad.
Jót vársz rosszul, s rosszra várod javad.
Ujjongsz: jön s felszabadít egy orosz lány!
Közelebbről látod, ez egy oroszlán.
Haha! Réged tég megevett a tébé,
a c, a d, gégemetszegetésé
lettél, az oroszlán: egy Té-ve-dé-sé!!

Még azt hörgi, ahogy fölébed ér:
„Ezért gerjedtem be így? Nem ér!”
Nem ér a neve. És nem is, orozván.
Kinyúlsz, vekkert leversz, leverten
kéred a bögrét: „Megfőzted, Mucuskám…?”
„De mint bürköt a kertem!”>

A kávé

A kávé olyan, mint csapi agávé.
Csapon jön, kicsapolják.
És ha nyugat-, ha kelet-esti ávé,
legalább nem ÁVÓ, nem is ügyosztják.

Fiú-kedved verte, falhoz, a „Porc-e?”
porcelánt, likakon nézted a Lányt
a budin, a bidén, hátulja-szerten,
és lassú bőrcsuháidban tekerten,
keverten érezhetted: „Drága torz-e?
Torzó csak?” – amit tagságod kihányt.

Ó, a tagok, és ó, a taginyák,
szagszrvezet-tökös felhalmozók,
ó, a mindig meghasadó világ
köz-löködése, végül: álmodók.
Ó-vicc-elméd! De a pofádba vág!

––– Vígaszod-e, lent már, hogy: „Ez egy más holt?”
Hogy a fű-mordítás műfordítás volt?

Még egy Kosztolányi

Ülök egy zsámolyon,
perceim számolom;
ülök egy sámlin,
perceim számlim.

Egy korábbi
(Engedelemmel, a szöveg már „volt”)

Abszolút nyaródia: nyaró diák
                                 Szeptemberi dolgozat

Apa nyara anya nyara,
anya nyara apa nyara.
A panyara a nyanyara,
a nyanyara, a panyara.

                 (Egyben a posztnyugatos W. S. mester emlékének)

Tóth Ákos: A Carinti-Tandori-vázlatkönyvből
                              Reményi József Tamás és Tarján Tamás emlékének

Tandori Dezső most bemutatott művének eredeti kézirata az író irodalmi hagyatékában maradt ránk. Az 5 oldalas, írógéppel készült kézirat lapjain jól kivehetők a szerző saját kezű javításai, melyek arról árulkodnak, hogy Tandori művét a nyilvánosságnak szánta, publikációs céllal készítette elő. A kézirat – mely mindig roppant informatív felület az irodalmi kutatás számára – ezúttal érdekes, Tandori esetében egyáltalán nem szokásos munkamódszerre derít fényt. A szerző több alkalommal is visszatérhetett az egyszerre lezárt műként és műelőzményként kezelt alapszöveghez, hogy jellegzetes, kései stílusjegyeivel (az írásban szereplő mássalhangzóknak a magyar standard nyelvhasználattól eltérő felcserélésére vonatkozó jelkésekkel) lássa el azt. A 2000-es években keletkezett Tandori-művekben gyakran feltűnő poétikai gesztusnak köszönhető, hogy a híres Babits-verset idéző Esti Kornyiká-ból végül Esdi Kornyik lett, vagy hogy a 3. versben eredetileg megjelenő Mi­reille a véglegesített változatban már a Gireille névre hallgat. E két jellegzetes példából is látható, hogy Tandori nyelvújítása minden esetben a beszélt nyelv elemeitől elütő agrammatikus alakzatokat részesíti előnyben, hogy a költői nyelv külön(ös) természetére emlékeztesse az értelmet, megoldást kereső, olykor azt valósággal hajkurászó versolvasót.
A „Pugat” című nyaródia-ciklus akár alkalmi versegyüttesnek is tekinthető. Tandori egész pályáján szorgos nyilvántartója és poétikai kiaknázója volt a különféle irodalmi évfordulóknak, és főként különös figyelemmel fordult a számára „ég-tájat” jelentő Nyugat folyóirat és nagyra becsült szerzője, Karinthy Frigyes felé. Az aforizmagyártó és költő Karinthy az abszurd fogalmazásra ugyancsak fogékony, a paradoxon antilogikáját szüntelenül kihasználó Tandori-művek egyik választott előképe, ha úgy vesszük: élőképe, hiszen a szövegek szüntelen szólításai szinte eleven, beszélgető közelségbe hozzák a művész feltételezett szellem-alakját. Miközben működése évtizedei során Tandori rendkívül sokat tett a „komoly” Karinthy-költészet értékeinek elismertetéséért, irodalomtörténeti pozíciója méltó újratárgyalásáért, látszólag kerülte az Így írtok ti szerzőjével való találkozást. Pedig mindjárt a Tandori-pálya kezdetén ott találjuk a híres paródiagyűjtemény földrengésszerű hatását: „1955-ben, Karinthy Frigyes »Így írtok ti« c. művét olvasva az akkor még háborús-rom (és nem turista-csicsa) Sikló lépcsőköveivel repültem egyet, szerencsére ki az ecetfák közé, nem le, címeres várfalunkig.” (Pályáim emlékezete) Tandori – nemzedéke nagy részéhez hasonlóan – Karinthytól (Így írtok ti-beli álnevén: Carinti-tól) tanulja a modern magyar vers hangzástörvényeit. Későbbi ritka említései sem kérdőjelezhetik meg az irodalmi portrékkal felérő karikatúrák befogadásának tanulságait, azt a komplex és koncentrált hatást, melyet a laudáció és kritika, az irodalom ábrándja és kiábrándító valósága között ingázó Karinthy-paródia mindenkor gyakorolt lelkes olvasójára, tovább-költőjére. Tandori verse tartósan és sokféleképpen adósa volt az Így írtok ti merész ösztönzésének: hol nagyszabású, egységes irodalom­víziója, hol hallatlan empátiáról árulkodó portretírozó képessége, hol a jófajta pesti humorra való példaadása került előtérbe. Most, hogy a „Pugat” kisciklusát olvashatjuk, pontos betekintést nyerünk a Tandori-féle paródia-„nyaródia” szemléletmódjába, mely a klasszikum lefokozásának, világi használatbavételének szüntelen botrányáról tudósít. A Nyugat-kor legnagyobbjait és Tandori személyes költészeti kánonjának sarokköveit megidéző és kiforgató megszólalások a szatíra útján haladva túlmennek a Karinthy-féle állásponton, mikor a történelem káoszának kiszolgáltatott ember és eszme sorsát ábrázolják. Feloldozást itt már csak a ciklusvégre illesztett, infantilis és weöresi bölcsességet együtt sugárzó négysoros mondóka ka­ko­fóniája, a vesztett-visszanyert értelem nem egynyári tanulsága jelez.