Belgium;terrorfenyegetés;zaklatás;

- Ismert magyar modellt és a Belügyminisztériumot is megfenyegette egy magyar férfi, Belgiumban kapcsolták le

Már itthon élvezheti a börtön vendégszeretetét. 

Személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve, folytatólagosan elkövetett zaklatás vétség, valamint terrorcselekménnyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 28 éves férfival szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) - közölte oldalán a rendőrség.

T. Martin 2023-ban egy üzenetküldő alkalmazáson azzal fenyegetett meg egy ismert magyar modellt azzal, hogy megöli. Egy külföldi számról a Belügyminisztériumot is felhívta és több ezer eurót követelt, kilátásba helyezve, hogy amennyiben nem teljesítik követelését, akkor bűn- és terrorcselekményeket fog elkövetni. 

T. Martin ellen 2024 októberében nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, majd egy hónap múltán Belgiumban sikerült elfogni. Innen november 29-én repülőgéppel hozták Magyarországra. A budapesti nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, a férfi nem tett vallomást. Őrizetbe vették, a bíróság azóta elrendelte letartóztatását.

Fiktív munkavállalókat rögzítettek az illetményszámfejtő rendszerben, különböző járandóságokat utaltattak ki nekik, majd felvették a pénzt.