„Nacintern” hivatalosan nem létezik. Az európai nacionalista, ultrajobboldali pártok informális szövetsége annál inkább. Sőt: az Európai Parlamentben néhány frakció erejéig már formális keretet is öltött.
A „Nacinternt”, pontosabban a Patrióta frakciót a Hócipő egy korábbi számában a „Putyintern” gúnynévvel látta el, nem véletlenül. A szuverenitásukra szavakban oly kényes nacionalista, szélsőséges pártok között a hasonló ideológián túl a gyakorlati összekötő kapocs az Unió-ellenesség és a Putyin-barátság. Alakulhatott volna éppen máshogy is. Azt hinné azt ember, hogy a nemzeti függetlenséget hirdető politikusoknak nem tetszik a független Ukrajna lerohanása. Meloninak pl. nem is tetszik. De ennél fontosabb volt, hogy az európai integráció ellenfelei – a jogállami normáktól szabadulni akaró pártok és az Európa gyengítésében érdekelt Putyin – egymásra találjanak.
A magyar miniszterelnök egyre inkább a politikai életét tette föl arra, hogy ezt a „Nacinternt” virtuális formában összehozza. Csakhogy a nacionalista pártok egymáshoz való viszonyában kódolva vannak a konfliktusok. A Nacinternt a héja-nász jellemzi: a „se veled, se nélküled” ingatag viszonya. Egyrészt szükségük van egymásra az európai integrációs és jogállami törekvések ellenében. Másrészt viszont egymásnál is nagyobb szükségük van hazai támogatásra. Ez ugyan zavaros időkben, gazdasági problémák idején amúgy is növekedni szokott, de a stabilizálásához kell az ellenségkép, a gyűlölhető másik nemzet, népcsoport, kisebbség is. Ez a legjobb fűtőanyag a szélsőnacionalizmus tüzéhez. Erre leginkább a szomszédos országok vagy a nemzetiségek kínálkoznak, pláne, ha a viszonyt nehéz történelmi örökség terheli. Ilyenkor jön egymás puszipajtásai között az „egymás húsába beletépünk” héja-násza.
Az még az egyszerűbb képlet, ha sima hatalmi-személyi versengés árnyékolja be a frigyet. Ezt még így-úgy lehet takargatni: Orbán se beszél róluk.
LePen kiénekelte a sajtot Orbán szájából, és a saját emberét ültette a Patrióták frakció élére. Meloni nem engedte be a Fideszt a saját frakciójába, a Konzervatívok és Reformerek közé. A migráció ügyében Meloni érdekelt az uniós megegyezés betartásában, amit magyar kollégája ezerrel fúr. Meloni elítéli Putyin agresszióját, Zelenszkijt méltatja, ami végképp távol áll a Fidesz magatartásától. Orbán most személyes tárgyalást kezdett a vitás kérdésekről: nem véletlenül lett találkozójuk tárgya épp a migráció s az orosz–ukrán háború. Éppen nem az, ami összeköti őket, hanem az, ami elválasztja.
Az ennél mélyebb kódolt konfliktus, a szélsőnacionalizmustól elválaszthatatlan ellenségkeresés miatt a Nacinternhez való tartozás már abban is sérti a magyar érdeket, hogy bizonytalan, labilis szövetségre építi a jövőt. De van nagyobb baj is. Orbán, miközben orrán-száján dől az álnemzeti retorika, immár másodszor árulja el a nemzeti érdeket.
Először azzal árulta el, hogy noha nemzeti együttműködést hazudott, leépítette és felmondta a belső szolidaritást e nemzet tagjaival, az állampolgárokkal. Hiába istenítették Roger Scruton brit konzervatív filozófust, hiába nevezték el róla a Mathias Corvinus Collegium kávéházait. Scruton még azért akarta az integráció helyett a nemzetállamok jogkörét kiterjeszteni, mert úgy vélte: csak a nemzeti összetartozás képes az állampolgárok között szolidaritást teremteni. A Fidesznél erről már szó sem volt. Sőt: úgy tűnt, az igazi magyarok nem a határon belül, hanem azon túl élnek. Pénteki rádióbeszédében Orbán „belmagyaroknak”, „kismagyaroknak” nevezte a hazaiakat, amiben az egykori Nagy-Magyarország elvesztésére való utalás mellett benne van a degradálás is.
És most jött a második árulás. A határon belüliek után a határon túli magyarok elárulása. Már azzal is, hogy a szélsőséges nacionalista Szlovák Nemzeti Párttal szövetkező Ficót segítette kormányra.
Emlékszünk még Slotára, a párt régi elnökére, aki a magyarságot rákos tumornak nevezte a szlovákok testén. És látjuk az új, minden eddiginél korlátozóbb nyelvtörvény fenyegetését.
Közben Romániában is felbukkant a „román Orbán”, ahogy Bretter Zoltán nevezi Georgescut. Tényleg az. Ugyanúgy zavarosan misztikus, megkülönböztetett missziót tulajdonít népének. Míg Magyarország „Mária országa”, addig nála Románia „a Szűzanya kertje”, „isteni küldetése” van. Amely küldetésbe tartozik a zsidó- és magyarellenes pogromokról elhíresült Vasgárda kultusza. Mi még csak az ilyesmivel azért nem vádolható, de mindenesetre antiszemita szerzők – Wass Albert, újabban Csurka – kultuszánál tartunk, de az irány jó.
Putyinék meg nem engedett támogatása miatt a román alkotmány-
bíróság megsemmisítette az elnökválasztást. De ez nem változtat azon, hogy az RMDSZ felszólítása ellenére hány magyart téveszthetett meg a retorika hasonlósága, s szavazhatott a magyarellenes, ám az Orbán-kormányt többször dicsérő elnökjelöltre. Egy a többinél hitelesebbnek számító közvélemény-kutató szerint az egyébként RMDSZ-szavazók fele most ezt tenné.
Ahogy lehullt a lepel a NER álkereszténységéről, kezd lehullani ideológiájuk másik pilléréről: a nemzeteszmével való cinikus visszaélésről is.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.