Jól tette, mondta Orbán Viktor péntek reggeli gyűlöletfélórájában mindarra a mocsokra, a rendszerváltozás óta nem tapasztalt durva, alpári provokációra, amit Menczer Tamás fideszes kommunikációs igazgató előadott a pécsi gyermekotthon előtt Magyar Péterrel szemben. Az a Tisza Párt elnökét dicséri, hogy önmérsékletet tanúsított, és nem tépte le az elképesztően ordenáré provokatőr fejét, amit lehet, fél éve még megtett volna. Az pedig a miniszterelnököt minősíti, hogy jól meg is dicsérte a nemhogy nem keresztény, nem konzervatív, pláne nem polgári viselkedésű beosztottját.
Orbán magát utcai harcosnak nevezte ki, talán már valahol fonják is a fejére a vágyott politikai babérkoszorút, de Menczer Tamás melletti kiállással végképp nyilvánvalóvá tette: a Fidesz és ő maga a csaknem harminc éve éppen általa meghirdetett polgári Magyarország legfőbb ellensége. Az is egyértelmű, hogy a „vezénylő tábornok” parancsára 2026 tavaszáig sok ezernyi pártkatona teszi majd magáévá a menczeri mintát, s változtatja háborúvá a hosszú választási kampányt.
Hazánk 1990 utáni időszakának egyik fő közéleti legendája, hogy az első szabadon választott miniszterelnök, Antall József a halálos ágyán ellenzéki politikustársai közül Tölgyessy Péter mellett azért fogadta Orbán Viktort, mert őt tartotta politikai utódjának. Állítólag a haldokló kormányfő azt is mondta a miniszterelnöki széket ha nem is tőle, hanem a szocialista Horn Gyulától megöröklő utódnak: „Keresztény Magyarországot akartam, mert csak ennek van jövője”.
Ami azonban a szemünk előtt zajlik Magyarországon, annak semmi köze a kereszténységhez, sőt olybá tűnik, hogy Orbán Viktor immár nem csak a polgári gondolatot, a magyar emberek polgárosodásának lehetőségét akarja tűzzel-vassal üldözni, de egyenesen érdekében áll a kereszténységet is száműzni hazánkból. A kormányfő a pápához megy békét követelve, miközben háborúra, közelharcra, erőszakra uszítja az embereit. Mindez minden oldalról ismerős a XX. századból, és az is, hogy hova vezet.