Napról-napra jobban látszik, hogy bajban van a költségvetés, elfogyott az adófizetők pénze, és a kormány – a diktatúrák történeti hagyományaihoz ragaszkodva – más pénzéből, hitelből, eladósodással akar boldogságot vásárolni a közönségének. Ahogy a rezsicsökkentés valóságos költségeit is a szolgáltatócégek viselték (a karbantartások, a felújítások elhalasztásához vezető nyereségmérsékléssel), vagy a lakosság devizaadósság-mentesítésében is elsősorban a bankok játszottak vezető szerepet, úgy a jövőre beharangozott „hangulatjavító intézkedések” (a ’la Kádár János), pl. a munkáshitel is a mások lábán álló kormány találékonyságát dicséri.
Ahogy törik a sín, fogy az oltóanyag, drágul a gyógyszer, továbbá a tornatanár tartja a fizika- meg a matekórát, úgy válik egyre vonzóbbá a moszkvai pártbizottság leleményessége a hangulat javítására.
LENDÜLET A PLAKÁTON, HELYBEN JÁRÁS A VALÓSÁGBAN. A sztálini sematizmust visszaidéző zászlóval a hegyet rohamozó árnykép hirdeti az új gazdaságpolitikát, miközben a statisztikák szerint a zászlólengető árnyalak a valóságban megpróbál megkapaszkodni, lefelé csúszva a lejtőn. Erre utal, hogy a beruházások zuhanásáról, a lakossági fogyasztás akadozásáról, a legyőzött infláció feléledéséről (a bolti vásárlások szerint 16 százalékos az élelmiszerárak, 7 százalékos a lakásárak emelkedése), az átadott lakások számának 20 százalékos mérséklődéséről, a nem lakáscélú építés leállásáról, az ipari termelés 10 százalékos csökkenéséről, a mezőgazdaság – az aszálynak felrótt - gyenge teljesítményéről, a GDP alig érzékelhető bővüléséről (2024 I. negyedév 0,7 százalék; II. negyedév 1,3 százalék; III. negyedév -0,9 százalék, azaz együtt talán egész évre 1 százalékos növekedés) olvashatunk beszámolókat.
Az államháztartás mérlegében is szétnyílt az olló a bevételek és a kiadások között, ezért már az év második hónapjában kiderült, hogy a terv nem tartható, és csak akkor lehet elkerülni, hogy még a 2023-as magas hiányhoz képest is romoljon a helyzet, ha új adókkal, az állami beruházások befagyasztásával és százasával mért intézkedésekkel szolgálják a tavalyihoz hasonló, megemelt hiányszám teljesíthetőségét.
Ennek két oka volt. A bevételeknél a túltolt bicikliként megtervezett áfa bevételeknek a gyengélkedő fogyasztás miatti 1000 milliárdos elmaradása; a kiadásoknál pedig a kamatkiadások nőttek. Amit szintén magának köszönhet a kormány, mivel a választásra kiszórt közpénz miatt nemcsak az államháztartási hiányt és államadósságot vitte az égbe, hanem az infláció is Európa rekorderré vált, ennek következtében a hiányt finanszírozó állampapírokat csak magas kamatokkal lehetett eladni. A tervezetthez képest a bevételek a GDP 1,5 százalékával kisebbek, a kiadások legalább 1-1,2 százalékkal nagyobbak. Ha ez az új gazdaságpolitika, akkor a zászlós menetelő annak a jelképe, hogy a lejtőn akkor is nehéz megállni, ha azt hisszük, hogy felfelé kapaszkodunk. Legalábbis a plakátokon.
A FEKETE SZEMÜVEGESEK HELYET CSERÉLNEK. Amikor a magyar vezér még nem vált maffiafőnökké, és fiatalságával, a korábbi kommunista zsargontól eltérő, üde beszédmodorával - meg a kisgazdákkal történt gátlástalan összefogással - magához ragadta a hatalmat, örült, hogy az orosz válság és az ázsiai ragály idején a gazdaságpolitikát a három tenor (Chikán Attila, Járai Zsigmond és Surányi György), egymásnak vetve vállát, összehangoltan alakítja. A hihetetlenül feltorlódott nemzetközi pénzügyi feszültségek ellenére – elsősorban Surányi higgadtsága és tapasztalata meg a másik két szakember hozzáértése révén – az ország túlélte a válságos éveket, amiből a magyar vezér azt szűrte le, hogy kell a „három a kislány”, akiket majd táncba vihet.
Most, amikor levetette álarcát és – Bill Clinton meglátása szerint – semmi más nem fontos neki, mint hogy örökké hatalomban maradjon és sok pénzt keressen, ehhez keresi az ő kívánságait kiszolgáló szereplőket. Ehhez jól jött neki a gátlástalan Nagy Márton, valamint a – valahai egyetemi tanárai szerint – briliáns agyú, közgazdász végzettségű Rogán Antal, akik helikopterről szórták a pénzt, hogy a „főnök” mindkét kívánságát teljesítsék. Kár, hogy a következmény az Európa bajnok infláció és a növekedés megtorpanása.
Mára kiderült, hogy költeni bárki tud, csak gazdasági növekedést, jövedelmet, bevételt elérni nem képesek. Sőt erre akkor sem lesznek képesek, ha a magyar maffiavezérré előlépett főnök parancsára helyet cserélnek, ahogy a moziban a két vak, mert hátha onnét jobban látni. A magyar maffiafőnök az új gazdaságpolitikát, ehhez illeszkedve kormánya átalakítását, valamit a függetlennek mondott jegybank új vezetőjének jelölését nagy hangon jelentette be a napokban. Már nem a három tenor, mint 1998-1999-ben, hanem három fahang énekel majd az ő kottájából. Úgy tesz, mintha nem ő vezényelné a gazdaságpolitikát és nem ő rendelné meg hozzá az aláfestő zenét, ültetné más-más székbe maga körül zenekara tagjait.
MI LESZ ARTURO UIVAL? Amikor Bertolt Brecht 1941-ben megírta Állítsátok meg Arturo Uit! című nagyszerű darabját, Arturo Ui, azaz a valóságban Hitler már nyolc éve hatalmon volt. A darabban gengszterekként ábrázolt nácik már kirobbantották a II. világháborút. Arturo Ui szerepére ma a világban – a demokrácia díszleteinek felhasználásával – nem kevesen pályáznak, a háborús bűnös Putyintól a Tajvan megtámadásával fenyegetőző Hszi Csin-pingig és a beiktatásár után az amerikai demokrácia intézményeit egyetlen napra felrúgni készülő Trumpig, és példaképükig, az elhanyagolható méretű és jelentőségű – a béke barátját játszó - magyar vezérig.
Csoda, hogy a magyar maffiaállam minden normát felrúgni képes vezére elcsúszott a kegyelmi ügy banánhéján, és a véletlen a felszínre vetette a gengsztercsapat egyik külső, jelentéktelen tagját Magyar Péter személyében, aki egyre inkább tisztában van azzal, hogy kikkel volt és van körülvéve, hogy mi lehet(ne) a hivatása, és mennyiben számíthat a magyar társadalom rokonszenvére és támogatására. Ha sikerül fennmaradnia minden aljas próbálkozás ellenére, akkor is nagyon hosszú menetelés lesz, amire odajutunk, hogy elkezdheti (elkezdhetjük) visszafoglalni országunkat a Brecht darabjában „karfioltrösztnek” nevezett bűnszervezettől.
A magyar „karfioltröszt” bízvást számíthat a moszkvai pártbizottság cselekvő támogatására, mindig lesz elég orosz a spájzban, még a legdelikátibb helyeken is. Ahogy a román Arturo Ui utolsó nyilvános beszédében 1989. december 21-én Bukarestben a béremelésről, Románia függetlensége, integritása és szuverenitása megőrzéséről szónokolt, biztosan így lesz majd Magyarországon is. Lesz béremelés hitelből, lesz munkáshitel kölcsönből, lesz kis- és középvállalkozói ígéretcsokor hitelből, és lesz ezerszer ezer szó az integritás és szuverenitás megőrzéséről.
A CSODASZER: SZERVEZÉS ÉS UDVARIASSÁG. Közismert - csak félig tréfás - történet, hogy a brezsnyevi pangás éveiben, amikor az egyre fájóbban hiányzó hiánycikkek helyett a polcokon csak különböző méretű Lenin fejek sorakoztak, az elégedetlenkedő lakosság megnyugtatására a moszkvai pártbizottság elrendelte a vásárlók udvarias és körültekintően kedves kiszolgálását. A vásárlók igényeinek maximális kiszolgálására törekvő gondoskodás jegyében, hogy „elősegítsék” a megalapozott választást, a vevőkkel behozatták azt a kabátot és azt a retikült, amihez illő kesztyűt akartak volna venni, a toalettpapír vásárlásához pedig a csatornalefolyócsövet és a WC csészét.
Ennek a jelenségnek vagyunk szem- és fültanúi most, amikor a vasút hiányosságainak jövőbeli megszüntetése érdekében tart miniszteri szemlét a közlekedési miniszter, a gyermekotthonok nevelőmunkájának színvonaláról értekezik a rohadó csövek és a málló vakolat javítása helyett a belügyminiszter, a páciensek fogadásának új rendszere által elért megelégedettségről az egészségügyi államtitkár. Szó, szó, szó.
Az udvarias gesztusok mellé (rothadó répa) kerül majd bot is, ha a közönségnek lennének tagjai, akik kibeszélik, hogy semmi sincs úgy, ahogyan és amiről a felsőbbség beszél. Kiderül, hogy a bíró nem dönthet lelkiismerete és tudása szerint, a műemlékvédőnek szemet kell hunynia afölött, ahogyan pótolhatatlan emlékeket tesznek semmivé, a környezetvédőnek el kell felejtenie, hogy micsoda érték az erdő, az ősnádas, a tanárnak bedugott füllel és letakart szemmel kell beszélnie arról, ami nincs, a történésznek meg kell hamisítania a történelmet. A moszkvai pártbizottság udvarias gesztusainak budapesti átvételéhez a magyarországi végrehajtóknak uralkodniuk kell személyes felháborodásukon is.
ELESHET-E BUDAPEST? A magyar maffiavezér a választási térképek átrajzolásával, valamint Budapest pénzügyi blokádjával készül megtörni a várost. Tudja, hogy Budapest a budapestiek miatt nem lehet az övé, de akkor inkább zülljön szét. Tudja, hogy Budapest az ország jelképe, de azt hiszi, ha kivezeti a Karmelita erkélyére látogatóit, azok nem tudják, nem is veszik észre, hogy egy város értéke nem a látványban, hanem a dinamikus lüktetésben van. Ez pedig cilivizáció és kultúra kérdése.
Ha leáll a villamos, akadozik a metró, a vízvezetékek és csatornák eltörnek, akkor lehet, hogy „Még magasról nézvést / Megvolna az ország” (Ady: Ülj törvényt, Werbőczi), de amikor már nem élhető a város, akkor nincs miért tűrni és hallgatni. Hiába akarja azt a maffiavezér, hogy legyen elég a népnek – meg persze neki - a Puskás Aréna, Budapest pedig veszítse el kulturális értékeit. Ennek a megvalósításához bepalizták annak idején Vitézy Dávidot (Közlekedési Múzeum szétdúlása, lebontása), most Lázár Jánost (a Közlekedési Múzeum Debrecenbe költöztetése). De a nép minden nap elmegy a szebb jövőt bezárva váró Iparművészeti Múzeum mellett, már azt is sejti, hogy lehetőleg a város távoli pontjára és jó nedves helyre költöztetik a maffiavezér sasfészkéből, a Várból a Széchényi Könyvtárat. Zárjanak csak be a színházak, ezért szűkítik a támogatásukat, és a dilettánsok milliárdos költségvetésű és nézhetetlen film-ömlengései mellett csak filléres mozifilmek készüljenek. Az Állatkert maradjon a befejezetlen Biodóm helyszíne.
A maffiavezér nem egy Churchill, aki a legenda szerint nem engedte a háború idején Amerikába szállítani a British Múzeum vagy a National Gallery kincseit, inkább levitette őket a londoni földalatti alagútjaiba, mondván, „akkor miért harcolunk - ha nem a kultúránkért?".
A mamlasz magyarok (MM) gyomra ezt is beveszi. Hiszen a Morálisan, Mentálisan Menthetetlen (3M) Magyarországnak miért maradjon meg a Várhegyről egyelőre még szép látványt nyújtó fővárosa - ahogyan a moszkvai pártbizottság az udvariasság elrendelésével még az élhetetlenné tett Moszkvát is igyekezett a közönség számára elviselhetővé tenni.