Uram, itt minden busz megáll a vasútállomáson! – mondja mosolyogva a lucerne-i butikhotel kedves recepciósa. Bárhova megyek a középsvájci városban, képtelenség eltévedni, még az Európai Filmdíjak helyszínéül szolgáló KKL fesztiválpalota is a vonat mellett van, a vágányok és a tó közötti vékony földdarabon. Persze, lehet kérdezni, miért pont Lucerne, a válasz pedig praktikus: az Európai Filmakadémia az éves elismerését minden páros évben egy éppen európai kulturális fővárosba viszi el, míg a páratlanokban mindig Berlin a gazda. Ez a rend amúgy pont jövőre fog megbomlani, mert az akadémia egyik nagy újítása, hogy a megszokott Mikulás utáni decemberi időpontról elmozdulva januárra vagy februárra teszi a díjkiosztót, így 2025-ben kvázi nem lesz gála. A változás mellett és ellen egyaránt érvelnek a filmesek. Előbbi csoport szerint az EFA-nak sokkal jobb helye lesz a Golden Globe és az Oscar közötti időszakban, a kontra vélemények pedig pont attól félnek, hogy nehéz lesz kitűnni tengerentúli díjszezon kellős közepén.
De ne szaladjunk előre, hiszen csak most szombaton ért véget a 37-dik Európai Filmdíj gála, melyen tarolt a francia filmművészet, na és a Netflix, hiszen az öt legfontosabb díjjal (legjobb- európai film, rendező, forgatókönyvíró, színésznő és a vágás) Jacques Audiard meghökkentő musicalje, az Emilia Pérez nyerte meg. Jacques Audiard író-rendező már a gála elején felpattant a színpadra, lévén, hogy a rendezői elismerés volt az első a sorban. Aztán pedig kisebb-nagyobb szünetekkel újra és újra felment és öröm volt látni, hogy a kezdeti vagányságból, hogyan esett ki és jutott el a könnyes pillanatokig.
Audiard amúgy nem a szavak embere, ha beszél, azt leginkább franciául teszi – a köszönet szava, és pár rögtönzött mondat. Kivéve a legjobb film díja átvételekor, ekkor már előhúzott egy papírlapot és felolvasta, kinek kell hálásnak lennie. De Audiard csúcspontja nem ez volt Lucerne-ben, hanem az, amikor a legjobb színésznőnek járó elismerést Karla Sofía Gascón átvette és azt mondta: „köszönöm a legjobb európai rendezőnek, hogy legjobb európai színésznőt teremtett belőlem”. Ezen Audiard konkrétan elsírta magát. Gascón amúgy sok szempontból szenzáció, hiszen ő eddig tényleg csak spanyol szappanoperákban játszott, illetve ő az első transznemű színész, aki Európai Filmdíjat vehetett át. A művész egyébként kiállt az Európai Unió mellett és bevallotta, ezért vett fel EU-kék ruhát, de sajnos csillagokat nem talált hozzá. Mindemellett megköszönte a kis európai forgalmazóknak, hogy előre megvették a filmet, és a Netflixnek persze, amely az amerikai és a brit piacon terjeszti az Emilia Pérezt: „ha sok kicsi és egy nagy cég összefog, az példaétékű”. A Netflix már október végén feltette a platformra a filmet, míg a kis európai forgalmazók még csak mostanában fogják moziban bemutatni: hazánkban február végén tervezi behozni a forgalmazó.
Nem mellékesen: az Emilia Pérez remek kis alkotás egy mexikói gengszterről, aki egyszer csak úgy dönt, feladja az addigi életét és átoperáltatja magát nővé. Igen ám, de aztán elkezdenek neki hiányozni a felesége és a gyerekei. További pikantéria, hogy a főleg spanyol, részben angol és francia nyelvű filmet hogyan „hozta össze” a nyelveket nem beszélő Audiard. Gascón lapunknak adott interjúban mosolyogva erről annyit mondott: a telepátia segítségével. Ha lenne az Emilia Pérezben fontos férfi szereplő, így biztosan a legjobb színész kategóriát is vitte volna, ám ebben a kategóriában történt a legnagyobb meglepetés is egyben: mindenki Ralph Fiennes győzelemét várta a Konklávé kapcsán, ám a szobrot végül Abou Sangare kapta, aki a L'histoire de Souleymane című francia filmben egy afrikai bevándorlót alakít, aki megpróbál legális dokumentumokat szerezni. Beszédes, hogy a részben önmagát alakító Sangare a gálára Zoomon jelentkezett be, mert nincsenek papírjai ahhoz, hogy utazzon.
A háromórásra duzzadó filmünnep néha unalomba fulladt a sok üresjárattal. Ilyen volt például, amikor a svájci házigazdák a saját polgáriakat beszéltették a díjjelölt filmekről, ami amúgy nem rossz ötlet, de erre tizenöt perceket szánni túlzás. Amúgy a házigazda Fernando Tiberini szinkronművész és nyelvzseni volt, aki sportot űzött abból, hogy sok európai nyelven beszélt, és még magyarul is megszólalt, amikor felkonferálta Sunnyi Melles svájci magyar színésznőt, aki egy díjat prezentált. Ennél közelebb a magyar filmesek nem kerültek a színpadhoz, csupán a halottakra emlékező videóban tűntek fel magyar alkotók, mint például Benedek Miklós, Tordy Géza vagy Vitézy László.
Az Európai Filmakadémia szeret politikai üzeneteket megfogalmazni, ez most legerősebben a legjobb dokumentumfilm kategóriánál volt tetten érhető, melyet a norvég pénzből készült palesztin dokumentumfilm, a No Other Land nyerte, A palesztin-izraeli stáb egy megszállt ciszjordániai település lerombolásáról, valamint egy palesztin aktivista, Basel és egy izraeli újságíró, Yuval között kialakuló szövetségről forgatott filmet. A két rendező, Yuval Abraham és Basel Adra az európai kormányokat Zoom-videóban bejelentkezve kérte, hogy végre cselekedjenek, vessenek véget a gázai eseményeknek. A nézőtér nagy egyetértésben és hangos „Free Palestine” felkiáltással adta tudtul egyetértést. Az izraeli agresszió ellen beszélt Hiam Abbas színésznő is, aki azt mondta: „európai vagyok és palesztin”. Ő is arra kérte a döntéshozókat, hogy állítsák meg a mészárlásokat. Az életműdíjjal kitűntetett Wim Wenders, aki korábban a filmakadémia második elnöke volt, Donald Trump győzelmére utalt beszédében, mondván, reméli, hogy a tengerentúli fickó helyett az akadémia jelenlegi elnöke, Juliette Binoche majd megvívja a maga harcait. Majd a filmművészet erejét méltatta, mely szerinte fontosabb szerephez juthat, mint korábban valaha. Hasonló – ám harci erővel előadott – üzenetet fogalmazott meg Labina Mitevska makedón színésznő és producer (az Eurimages produceri díj elismertje), mondván, olyan filmeket kell készíteni, melyek megváltoztatják a világot. A szintén életműdíjas Isabella Rossellini pedig szimplán emberi volt. Ahogy fogalmazott: ez az első elismerés, amit azért kapott, mert ő teremtett valamit, nem pedig azért, mert ő valakinek a lánya vagy múzsája.
De ne szaladjunk előre, hiszen csak most szombaton ért véget a 37-dik Európai Filmdíj gála, melyen tarolt a francia filmművészet, na és a Netflix, hiszen az öt legfontosabb díjjal (legjobb- európai film, rendező, forgatókönyvíró, színésznő és a vágás) Jacques Audiard meghökkentő musicalje, az Emilia Pérez nyerte meg. Jacques Audiard író-rendező már a gála elején felpattant a színpadra, lévén, hogy a rendezői elismerés volt az első a sorban. Aztán pedig kisebb-nagyobb szünetekkel újra és újra felment és öröm volt látni, hogy a kezdeti vagányságból, hogyan esett ki és jutott el a könnyes pillanatokig.
Audiard amúgy nem a szavak embere, ha beszél, azt leginkább franciául teszi – a köszönet szava, és pár rögtönzött mondat. Kivéve a legjobb film díja átvételekor, ekkor már előhúzott egy papírlapot és felolvasta, kinek kell hálásnak lennie. De Audiard csúcspontja nem ez volt Lucerne-ben, hanem az, amikor a legjobb színésznőnek járó elismerést Karla Sofía Gascón átvette és azt mondta: „köszönöm a legjobb európai rendezőnek, hogy legjobb európai színésznőt teremtett belőlem”. Ezen Audiard konkrétan elsírta magát. Gascón amúgy sok szempontból szenzáció, hiszen ő eddig tényleg csak spanyol szappanoperákban játszott, illetve ő az első transznemű színész, aki Európai Filmdíjat vehetett át. A művész egyébként kiállt az Európai Unió mellett és bevallotta, ezért vett fel EU-kék ruhát, de sajnos csillagokat nem talált hozzá. Mindemellett megköszönte a kis európai forgalmazóknak, hogy előre megvették a filmet, és a Netflixnek persze, amely az amerikai és a brit piacon terjeszti az Emilia Pérezt: „ha sok kicsi és egy nagy cég összefog, az példaétékű”. A Netflix már október végén feltette a platformra a filmet, míg a kis európai forgalmazók még csak mostanában fogják moziban bemutatni: hazánkban február végén tervezi behozni a forgalmazó.
Nem mellékesen: az Emilia Pérez remek kis alkotás egy mexikói gengszterről, aki egyszer csak úgy dönt, feladja az addigi életét és átoperáltatja magát nővé. Igen ám, de aztán elkezdenek neki hiányozni a felesége és a gyerekei. További pikantéria, hogy a főleg spanyol, részben angol és francia nyelvű filmet hogyan „hozta össze” a nyelveket nem beszélő Audiard. Gascón lapunknak adott interjúban mosolyogva erről annyit mondott: a telepátia segítségével. Ha lenne az Emilia Pérezben fontos férfi szereplő, így biztosan a legjobb színész kategóriát is vitte volna, ám ebben a kategóriában történt a legnagyobb meglepetés is egyben: mindenki Ralph Fiennes győzelemét várta a Konklávé kapcsán, ám a szobrot végül Abou Sangare kapta, aki a L'histoire de Souleymane című francia filmben egy afrikai bevándorlót alakít, aki megpróbál legális dokumentumokat szerezni. Beszédes, hogy a részben önmagát alakító Sangare a gálára Zoomon jelentkezett be, mert nincsenek papírjai ahhoz, hogy utazzon.
A háromórásra duzzadó filmünnep néha unalomba fulladt a sok üresjárattal. Ilyen volt például, amikor a svájci házigazdák a saját polgáriakat beszéltették a díjjelölt filmekről, ami amúgy nem rossz ötlet, de erre tizenöt perceket szánni túlzás. Amúgy a házigazda Fernando Tiberini szinkronművész és nyelvzseni volt, aki sportot űzött abból, hogy sok európai nyelven beszélt, és még magyarul is megszólalt, amikor felkonferálta Sunnyi Melles svájci magyar színésznőt, aki egy díjat prezentált. Ennél közelebb a magyar filmesek nem kerültek a színpadhoz, csupán a halottakra emlékező videóban tűntek fel magyar alkotók, mint például Benedek Miklós, Tordy Géza vagy Vitézy László.
Az Európai Filmakadémia szeret politikai üzeneteket megfogalmazni, ez most legerősebben a legjobb dokumentumfilm kategóriánál volt tetten érhető, melyet a norvég pénzből készült palesztin dokumentumfilm, a No Other Land nyerte, A palesztin-izraeli stáb egy megszállt ciszjordániai település lerombolásáról, valamint egy palesztin aktivista, Basel és egy izraeli újságíró, Yuval között kialakuló szövetségről forgatott filmet. A két rendező, Yuval Abraham és Basel Adra az európai kormányokat Zoom-videóban bejelentkezve kérte, hogy végre cselekedjenek, vessenek véget a gázai eseményeknek. A nézőtér nagy egyetértésben és hangos „Free Palestine” felkiáltással adta tudtul egyetértést. Az izraeli agresszió ellen beszélt Hiam Abbas színésznő is, aki azt mondta: „európai vagyok és palesztin”. Ő is arra kérte a döntéshozókat, hogy állítsák meg a mészárlásokat. Az életműdíjjal kitűntetett Wim Wenders, aki korábban a filmakadémia második elnöke volt, Donald Trump győzelmére utalt beszédében, mondván, reméli, hogy a tengerentúli fickó helyett az akadémia jelenlegi elnöke, Juliette Binoche majd megvívja a maga harcait. Majd a filmművészet erejét méltatta, mely szerinte fontosabb szerephez juthat, mint korábban valaha. Hasonló – ám harci erővel előadott – üzenetet fogalmazott meg Labina Mitevska makedón színésznő és producer (az Eurimages produceri díj elismertje), mondván, olyan filmeket kell készíteni, melyek megváltoztatják a világot. A szintén életműdíjas Isabella Rossellini pedig szimplán emberi volt. Ahogy fogalmazott: ez az első elismerés, amit azért kapott, mert ő teremtett valamit, nem pedig azért, mert ő valakinek a lánya vagy múzsája.
