A választási döntés a szavazó politikai megnyilvánulása. Ettől függ a szavazatok száma, mely a demokrácia sorsát dönti el. A döntés azonban egyáltalán nem egyetlen ok eredménye. Főképp nem igaz, hogy a gazdasági helyzet a legfontosabb: the economy, stupid! A szállóigét 1992-ben a Clinton kampány egyik stratégája röpítette világgá. A demokrata politikai fősodor azóta is ennek a mindent egyetlen okra visszavezető korlátoltságnak a foglya.
A civilizációs, főleg a kulturális szükségletek igénye természetesen csak akkor érvényesülhet, ha a gazdasági szükségletek kielégülnek. Ha valaki éhezik, nem ismer se istent, se embert. De ezzel vége, ráadásul ezeknek a gazdasági szükségleteknek is sokszor elég csak részben teljesülniük, hogy az egyén többi, specifikusan emberi alapszükségletei érvényesüljenek. A biztonságvágy, a közösséghez tartozás, az erős vezető, a megszokott kultúrához kötődés, a tájékozottság mértékének szerepe ugyanúgy elválaszthatatlanok az embertől, és teljesületlenségük nem a jólét mértékének a függvénye.
A választók jelentős, egyáltalán nem szegény része képes a trumpi, orbáni, putyini stb. mérgező világlátást a magáénak érezni. És mai mércékkel meglehetősen szegényen élő értelmiségiek képesek ragaszkodni a szabadság és egyenlőség eszméihez, és csípőből elviselhetetlennek tartják ugyanazt a demagógiát, melyet mások harsogva ünnepelnek – nevezzük ezt a demagógiát akár populistának, nemzetinek, szovjetoroszbarátnak, fasisztoidnak.
Beszéljenek csak egy kelet-magyarországi cigánysoron élő, Orbánra szavazó nyomorgó romával. Vagy egy meggyőződéses középosztályi, önfeledten fogyasztó orbáni vagy trumpi szavazóval.
Ma – figyelemre méltó módon – éppen a szegényebb és iskolázatlanabb rétegek nem látszanak a demokrácia, a szabadság és egyenlőség harcos képviselőinek.
A migráns gyökerű spanyol ajkúak (latinók) jelenetős része a migráció ellenes Trumpra szavazott. A feketék egyre nagyobb tömege ugyancsak. És akkor is rászavaznának, ha Trump lett volna Biden helyett az elnök. Pedig Kamala Harris ígért nekik jobb létet és nagyobb egyenlőséget.
A német társadalom még az 1945-ös tavaszi teljes összeomláskor sem volt képes elszakadni a nemzetiszocialista világlátástól – ehhez évtizedekre volt szükség. És amit elértek, azt kezdik újra lerombolni. Az Alternative für Deutschland szélsőjobboldali pártja azzal indul neki a jövő évi választásoknak, hogy ki kell lépni az EU-ból, vissza kell állítani a márkát, semmi közünk Ukrajnához, meg kell egyezni Putyinnal. Egy olyan pártról van szó, amely könnyen lehet, hogy legalább húsz százalékot el fog érni 2026-ban.
Ennek, akárcsak az azóta elátkozott Brexitnek elsősorban gazdasági okai voltak? A migrációs tömegek megjelenése, feltartóztathatatlannak látszó beáramlása, az ezzel kapcsolatos kormányzati viselkedés (mely mostanra próbál a választói következményekkel számot vetni, és lehet, hogy már késő) – azaz a választók kultúrája alárendelt szerepet játszott csak?
A minapi romániai választások félelmetes eredménye, hogy teljesen váratlanul, minden előrejelzést megcáfolva szélsőjobboldali, antiszemita, összeesküvés-hívő, putyinbarát stb. induló kapott az elnökválasztáson többséget, és egy hét múlva a parlamenti választásokon ugyancsak váratlanul három szélsőjobboldali párt jelent meg, együttesen a szavazatok egyharmadát nyerték el. Miközben Romániában szinte nincsenek bevándorlók, a gazdaság fejlődik és túllépte a magyarországi szintet, és politikai kiegyensúlyozottság uralkodott.
Mindezzel a demokraták ma még szinte képtelenek szembenézni, noha kezdik érezni, hogy lassan a nyakukra teszik a kést.
Egy magas szintű németországi jogi testület kimondta, hogy az afganisztáni nők mindegyike üldözött, tehát mindegyiket be kell fogadni. Mélyen igaz. Majd az emiatt többséget szerző szélsőjobb rendet is tesz. Mert annyira még a nem haladó, nem humanista választó sem hülye, hogy ne értené, hogy ez potenciálisan 20 millió jogosult menedékkérőt jelent.
Egy Lukácsnak tulajdonított mondás szerint a fasizmus a hülyék osztályharca az okosak ellen. Nem lehetséges, hogy olykor az okosak totálisan hülyék?
A világszerte keletkező háborús gócok még jobban megrendítik a biztonságérzetet. 1939 előtt erre ugyanazt a „békét megmentő” agyhalott, Hitlernek engedő politikát próbálta az euro-atlanti elit ellenszerül használni, amely hamar csődöt mondott – ahogy csődöt mondott mára a merkeli oroszpolitika és a migránspolitika. De akkor az elitnek volt még hatalma. Tudott hadat üzenni. Ma a pusztán számszerű, minden minőségi kritériumot nélkülöző választásos demokráciákban ilyen magabiztos elit nincs. Amely merne „csak vért és könnyeket” ígérni, és eltökélten harcot hirdetni „a földön, a vízen és a levegőben.” Ahogy ezt Churchill akkor megfogalmazta. Miközben ma ott lebeg az atomháború réme is. Nem mer lépni, mert érzi, hogy a puszta számszerűség nem állna mögötte.
Márpedig erő nélkül tényleg nem fog menni. Az a kérdés, honnan lesz erejük az euro-atlanti polgári demokrácia híveinek.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.