Wagner, a rutinos hátvéd lekéste a mérkőzést, hiába várták. Hiányát megsínylette csapata, a prágai Sturm, 7:5-re kikapott a Holešovicétól. Bosszúsan vonta felelősségre a klubelnök másnap, 1913. május 26-án. A focista, civilben lakatossegéd, mentegetőzött: már éppen indult volna, de egy katonai küldönc parancsszóval elcipelte a műhelyből. „Egy tisztnek a lakását kellett feltörnöm, aztán minden fiókját, az összes szekrényeit… ugyanis itt volt egy bécsi bizottság… valami orosz papírok után nyomoztak…”
A klubelnök erre felkapta a fejét, főállásban ugyanis a Bohemia című napilap bűnügyi tudósítja volt. Egon Erwin Kisch (1885–1948) már olvasta a reggeli híreket. Jól kombinált, és ravaszul cáfolatként írta meg a szenzációt: „Illetékes helyről felkértek a különösen tiszti körökben felmerült híresztelések megcáfolására, mintha Redl ezredes, a prágai hadtest vezérkari főnöke, aki tudvalévőleg tegnap Bécsben öngyilkosságot követett el, katonai titkokat árult volna el, és Oroszország javára kémkedett volna.”
Bevált a trükk: a cenzor azt hitte, a forrás a hadtestparancsnokság, a hadtestparancsnokság meg azt, hogy Bécs. A hír átcsúszott, és távírón tüstént eljutott a fővárosba. Így pattant ki a Habsburg Birodalmat megrendítő kémbotrány. A lebukott ezredesnek azért nyomtak a markába revolvert, hogy védjék a mundér becsületét: az agg Ferenc József elől is el akarták titkolni, hogy a korábbi cs. és kir. vezérkari hírszerzőfőnök az ellenségnek adta a felvonulási terveket. Máig vitatják, árulásának mekkora szerepe volt a világháborús vereségben. A lembergi születésű ruszin Alfred Redl (1864–1913) „áldatlan szenvedély áldozatának” vallotta magát. Legszemélyesebb titkával zsarolta meg a cári titkosszolgálat, majd lefizette; a hadititkokért borítékban kapta a pénzt a főpostára. Könnyelműn tivornyákat rendezett, versenylovakat tartott, automobilt – kettőt is. Éppen egy Ausrto-Daimler túrakocsit készült ajándékozni szeretőjének, a kémkedésről mit sem sejtő ifjú Stefan H. ulánushadnagynak.
A Monarchia felbomlása után Kisch visszatért régi nagy dobására: források sokaságát felhasználva dokumentumregényben rekonstruálta a történetet. Grazban fogadta a volt osztrák kémfőnök, Urbański von Ostrymiecz tábornok. Sokan mások inkognitóban beszéltek neki. Száz éve, 1924-ben jelent meg a modern oknyomozó újságírás alapműve: A Redl-ügy (fordította Fodor Ernő).
Kisch, a német ajkú cseh hírlapíró a századelőn ugyanabból az egyedülálló prágai irodalmi műhelyből indult, amelyből világhírű kortársai, Hašek és Čapek, Kafka és Werfel. Vérbeli riporter volt: a Vaterland óceánjáró avatásán, Hamburgból Southampton felé, amíg meghívott kollégái a fedélzeti luxust élvezték – leendő cikkeikben pedig majd a hajó kényelméről áradoztak –, ő témáért inkább alámerült a robotoló fűtők közé, a gépház poklába.
Száguldó riporternek a kiadója nevezte el, reklámcélból. Magyarul elég finom; az eredeti „rasender” fordítható úgy is: dühöngő. Egon Erwin Kisch utálta, de a Redl-ügy sikere után többé nem szabadult tőle.