Bassár al-Aszad;Menczer Tamás;Magyar Péter;TISZA Párt;

Korábbi felvétel

- Magyar Péter még senkitől sem hallotta, járt-e Budapesten a bukott szíriai diktátor, a Fidesz szerint mindannyiunk életét kockára tette a Tisza elnöke

Menczer Tamás közölte, meg kell állítani és le kell győzni egy ilyen embert. 

„Még nem hallottam senkitől, hogy Aszad elnök járt-e Budapesten, vagy nem” – jelentette ki a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában a Tisza Párt elnöke.

Mint korábban mi is hírt adtunk róla, vasárnap arról jelentek meg információk, hogy egy titokzatos szír repülőgép jelent meg Budapesten. Erről egyébként gyorsan kiderült, hogy nem igaz, hisz a hír mellé csatolt fénykép nem idén, hanem 2012-ben készült, s nem is a magyar fővárosban, hanem Ankarában. Az ügyben a titkosszolgálatok is vizsgálódnak.

Magyar Péter értő olvasást javasolt mindenkinek. Szerinte ezt az ügyet a „pöcegödör legmélyebb részén lévő propagandakiadványok” gumicsontként dobják be, hogy eltereljék a figyelmet az ország állapotáról. Azt hangoztatta, az ő posztjában annyi volt, hogy hozzák nyilvánosságra, kik jöttek és miről tárgyalt az Orbán-kormány december 2-án a szíriai ortodox pátriárkával, milyen segítséget nyújtott, ha nyújtott, az Aszad-rezsimnek. A Magyar Hang rossz fényképet közölt, de a lap és ő se állította, hogy a bukott diktátor Budapesten volt. Éppen ezen kérdés tisztázására javasolja a nemzetbiztonsági bizottság összehívását. Az kiderült, hogy Moszkvában van a diktátor, ami nem meglepő, az viszont érdekes kérdés, hogy milyen úton jutott el oda – fűzte hozzá. Azt ajánlotta a propagandistáknak, inkább erről beszéljenek, szerinte „majd idővel ez is ki fog derülni”. Mint fogalmazott, az „Alkotmányvédelmi Hivatalnak már úgyis bejárása van az otthonomba, cseréljenek elemet a lehallgatókészülékben”, ám nem hiszi, hogy belefolynak ebbe az ügybe, még akkor sem, ha Rogán Antal a politikai vezetőjük, ugyanis a szervezetben szakértők dolgoznak. 

„Ez még rosszabb, mint Magyar Péter eddigi számtalan hazugsága, ugyanis ha egy őrült dzsihadista meghallja, hogy itt azt beszélik, hogy Magyarországon bújtatják a szír elnököt, és itt meggyilkol vagy felrobbant néhány magyart, akkor azért ki fogja vállalni a felelősséget?”

– utóbbit pedig már a Fidesz országgyűlési képviselője, kommunikációs igazgatója mondta egy keddi Facebook-videóban.

Menczer Tamás szerint nemzetbiztonsági kockázat mindaz, amit a Tisza Párt elnöke és a Magyar Hang végrehajtott. „Kockáztatják az Önök biztonságát, mindannyiunk biztonságát, az ország biztonságát a nettó politikai haszonszerzés reményében. Most van egy vizsgálat, a nemzetbiztonsági szervek próbálják elhárítani a Magyar Péter által okozott kárt, azt, hogy ez a derék ember mindannyiunk életét kockára tette. Na most egy ilyen emberre akarnák bízni az országot? Most gondoljanak bele. Ezt az embert meg kell állítani és le kell győzni” – fogalmazott Menczer Tamás. A korábbi elszámoltatási kormánybiztos sem rejtette véka alá véleményét egy, a videó alatti kommentben. Magyar Péter vasárnapi hazugságával célkeresztet rajzolt Magyarországra! Európa tele van alvó terrorista sejtekkel akik csak egy utasításra várnak! Advent idején Magyar Péter ezt hozta el nekünk a hazugságával!” – írta Budai Gyula. 

Mindez azonban nem eredményez a költségvetésnek többletbevételt.