egészségügy;díjemelkedés;TAJ-kártya;

- Fizetni kellene a TAJ-kártya kiváltásáért, további díjemelések várhatók az egészségügyben

Mindez azonban nem eredményez a költségvetésnek többletbevételt. 

Búcsút inthetünk az ingyenes TAJ-, valamint Európai Egészségbiztosítási Kártyának, ezek kiadásáért a jövőben négyezer forintot kellene fizetni, holott mindez korábban díjtalan volt – derül ki egy, a Belügyminisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezetből.

A Portfolio cikke szerint 252 100 forintot kell fizetniük azoknak, akik gyógyszerrendeléshez szükséges számítógépes program minősítését kérelmezik. Szintén emelkedik a gyógyászati célú tevékenységi engedélyek kiadása, megújítása, módosítása. Az első kiadás és a megújítás 400 ezer, a módosítás díja 80 ezer forint lenne. Az eljárás típusától függően emelkednek gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba való befogadásával kapcsolatos eljárásban. Egyszerűsített rend esetén 400 ezer, normál eljárás rend esetén 2 millió forint lenne a fizetendő összeg.

Szintén megemelnék a gyógyászati segédeszközök támogatásba való befogadásának díjait. Az egyedi méretvétel alapján készült eszközök gyártására vonatkozó követelmények teljesülését – amennyiben elfogadják a jogszabályt – a telephely méretétől függően vizsgálják majd. Egy 1–5 főt foglalkoztató üzemben az ellenőrzésért 189 ezer forintot kellene fizetni, míg egy 10 főnél nagyobb létszámmal működő létesítmény esetében az összeg 508 950 forintig emelkedne. A tervezet kiterjed az elektronikus cigarettákra, az utántöltő flakonokra és a dohányzást imitáló elektronikus eszközökre is. Az ilyen termékek forgalomba hozatalához szükséges bejelentés márkanevenként és hatáserősségenként 570 000 forintba kerül majd, míg a változásbejelentések díja 367 200 forintra emelkedik. A szigorítás célja a dohánytermékek piacának alaposabb ellenőrzése, ezáltal a közegészségügyi célok érvényesítése. Emellett regisztrációnként 97 065 forint lesz az orvostechnikai eszközök nyilvántartásba vételének alapdíja, az orvosi szakvizsgák bizonyítványainak pótlása 4 ezer forintba kerül majd, míg az egészségügyi szakirányú képzések részvételi díja 50 ezer forintra emelkedik.

A mellékelt hatásvizsgálati lap szerint semmiféle hatása nem lesz a díjtételek emelkedésének a jövő évi költségvetésre. 

A tervezet értelmében a módosítások a kihirdetést követő 31. napon lépnek hatályba, december 17-ig tart a társadalmi egyeztetés.

Kaja Kallas tényekkel cáfolta a kormányfőt.