Magyarország;Szijjártó Péter;Grúzia;vétó;EU-szankciók;

Budapest, 2024. december 10.
Maka Bocsorisvili grúz külügyminisztert fogadta Szijjártó Péter december 10-én.

- Szijjártó Péter: Magyarország szükség esetén megvétózza a grúziai tisztviselők elleni EU-s szankciókat

A tárcavezető támogatásáról biztosította Grúzia európai uniós integrációs törekvéseit, közölte, Budapest minden segítséget megad a folyamat felgyorsításához, míg Brüsszel hozzáállása inkább csak elidegeníti az országot.

Az Európai Unió a grúziai belügyminisztert és két rendőrségi vezetőt is szankció alá helyezne, azonban a magyar kormány a javaslatot nonszensznek és indokolatlannak tartja, így szükség esetén meg is fogja vétózni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a grúziai kollégájával, Maka Bocsorisvilivel közös sajtóértekezletén először is kifejtette, hogy hivatali partnere első külföldi útja Magyarországra vezetett, erre ráadásul olyan időszakban került sor, amikor mind a két országnak folyamatosan küzdenie kell a szuverenitása fenntartásáért a jelenlegi rendkívüli biztonsági kihívások közepette.

Aláhúzta, hogy Magyarországot és Grúziát is egyértelműen patrióta kormány vezeti, amelyek ellen "a liberális mainstream súlyos ideológiai és politikai alapú támadásokat indított".

Ezzel kapcsolatban gratulált a grúziai kormánypárt közelmúltbeli választási győzelméhez, és kiemelte, hogy a dél-kaukázusi ország lakossága világossá tette az akaratát.

"Békepárti, családpárti, patrióta, konzervatív kormányt választottak, és ahogy az lenni szokott ilyenkor, a liberális mainstream ki is akadt ezen rendesen.

Hiszen a liberális mainstream általában úgy van ezzel, hogy ha konzervatív, patrióta párt nyeri a választást, akkor azonnal megkérdőjelezik a politikai rendszer demokratikusságát, ha liberális párt nyeri a választást, akkor pedig ünneplik a demokrácia fantasztikus uralmát" 

- fogalmazott.

Majd úgy vélekedett, hogy Grúziában is ugyanez a helyzet: ha az ellenzék nyert volna, akkor "Brüsszel attól lenne hangos, hogy soha ilyen jó állapotban nem volt a demokrácia", így viszont megpróbálják az emberek akaratát semmibe venni, és megkérdőjelezik a választás eredményét.

"Ez egy nagyon visszataszító, átlátszó, s most már unalmas játéka is a liberális mainstreamnek, amit mi visszautasítunk" - szögezte le.

Szijjártó Péter ismételten támogatásáról biztosította Grúzia európai uniós integrációs törekvéseit, és aláhúzta, hogy Budapest minden segítséget megad a folyamat felgyorsításához, míg Brüsszel hozzáállása inkább csak elidegeníti az országot.

Sérelmezte azt is, hogy a szavai szerint nagyon kártékony dolgokat művelő Európai Parlament nemrég határozatot fogadott el Grúzia kapcsán, és ebben "megalázó módon beszél egy komplett nemzetről". "Mi ezt visszautasítjuk (...) Az Európai Parlamentnek egy háborúpárti, liberális, baloldali többsége van, amely folyamatosan támadólag lép fel azokkal szemben, akik nyíltan beszélnek a békéről" - mondta.

Illetve arra is kitért, hogy az utóbbi percekben "teljesen nonszensz" javaslat érkezett Brüsszelből, amely alapján a grúziai belügyminisztert és két rendőrségi vezetőt is szankciók alá helyeznének.

"Ez nonszensz, felháborító, ezt semmi nem indokolja. Magyarország határozottan ellenzi, hogy georgiai kormánytisztviselőket szankciós listára helyezzenek, s hogyha ilyen javaslat születik, azt természetesen meg is fogjuk vétózni, ebben mindenki biztos lehet" 

- figyelmeztetett.

A miniszter ezt követően arra biztatta a grúziaiakat, hogy továbbra is álljanak ki saját magukért, illetve a nemzetük szuverenitása mellett. "A mi elmúlt 14-15 éves tapasztalatunk azt mutatja, hogy mindig azt kell nézni, hogy mit akarnak az emberek, és nem azt, hogy mit akarnak kívülről, különböző hatalmi központokból ránk erőltetni" - fogalmazott.

Végül pedig érintette a kétoldalú kapcsolatokat is, s üdvözölte, hogy jól halad a stratégiai partnerségről két évvel ezelőtt megkötött megállapodás végrehajtása.

A magyar-grúz kereskedelmi forgalom idén 34 százalékkal bővült, a Wizz Air továbbra is piacvezető a dél-kaukázusi ország légiközlekedésében, folyamatosan nő a hazai gyógyszerexport, évente nyolcvan georgiai diák tanulhat ösztöndíjjal magyarországi egyetemeken, és folyik a közös munka a zöld energia közép-európai importjának lehetővé tételén - sorolta.

Egyelőre a csádi parlamenti döntésére várnak a Magyar Honvédség missziójának az elindításához.