- Beck Tamás: Illúzió

Csaba negyvenkét esztendős, foglalkozását tekintve illúzióromboló. Kitapasztalja ismerősei élethazugságait, s azután addig vitatja azok igazságtartalmát, amíg az önbecsapás évtizedes építménye kártyavárként össze nem omlik. Mintha Ibsen róla írta volna a Vadkacsát. Feleségedhez való megható ragaszkodásodat visszavezeti egy kora gyermekkori traumádra. Ha hivatásszerűen foglalkoztat a halál utáni élet lehetőségének filozófiai háttere, rád bizonyítja önpusztító hajlamaidat. Belvárosi törzskávéházában Csaba Herr Freudnak szólíttatja magát a pincérekkel. Siheder korában egy osztrák rendszámú Mercedesről törte le azt a visszapillantó tükröt, amit kezében tart, mialatt a presszógép takarásában szemléli önnön arcát. Itt-ott igazít egyet pomádés fekete tincsein, olykor kinyom egy megfeketedett mitesszert orra tövében. Külsejére nem lehet panasza, személyisége mégis kizár egy hosszabb távú párkapcsolatot. Csaba érdekházassága régen felbomlott, barátait ugyancsak elmarta magától szüntelen lélekelemzésével. Egyedül egy valószínűtlenül gyönyörű örömlányhoz ragaszkodik a Murányi utcából, akit a világhálón ismert meg tavalyelőtt.
Mielőtt elindult volna első randevújukra, Csaba még odahaza kokaint szippantott fel a visszapillantó tükör lapjáról. Nem csupán azért, mert a pszichoanalízis atyja is élt e szerrel, hanem mert általában megtáltosodott tőle erőtlen libidója. Amikor együttlétüket követően beszédbe elegyedtek egymással a néhol már felhasogatott huzatú franciaágyon, a férfi elhűlten konstatálta, hogy Ancsának bizony nincsenek élethazugságai. Csaba nem tudott belekötni a lány gyerekesen naiv világképébe. Mivel nem bírta állni Ancsa romlatlan tekintetét, zavarában a szoba sarkában villódzó tévékészülék felé pislogott, amelyet a szomszédai szájától rettegő hetéra felerősített, szeretkezésük hangjait elnyomandó. Ami a képernyőn zajlott éppen, az Csabában 9/11-et idézte fel: robbanások, menekülő civilek, káoszban helytállni próbáló embermentők. A férfi felismerte a légitámadás alatt álló Harkivot, hiszen volt szerencséje a városhoz még praktizáló pszichológusként, pár hónappal azelőtt, hogy etikai okokból eltiltották tevékenységétől. Most úgy érezte, jobb meggyőződése ellenére is kötelessége lenne elmagyarázni a lánynak, hogy ez még nem a világvége. Ancsa azonban imponáló nyugalommal kezdett bele egy téliszalámis szendvics majszolásába, mintha a Földön csak próbariadó lenne.
Csaba halálos zavarban tette meg az utat a Murányi utcai kéjlaktól törzskávéházáig. A pincérek kedélyes köszöntését nem viszonozta, a helyiséget betöltő zongoraszót elengedte füle mellett. A csészéjében illatozó kávékülönlegesség kihűlt, mielőtt nekifogott volna. Aztán nyomni kezdte fenekét a farzsebébe gyömöszölt visszapillantó tükör, s ettől kissé kijózanodott. De a gyötörhetetlen örömlány járt az eszében továbbra is, akiből nem a könnyen keményedő csecsbimbók maradtak meg a férfi emlékezetében, nem is a seszínű szemek ragyogása, hanem az illúziók teljes hiánya, amit senkiben se talált meg eddig. Kokainbogarak kezdtek nyüzsögni Csaba lábszárán, és ráébredt, hogy valami végérvényesen megváltozott.