- Lobogó félárbócon

Gondolatban már úton voltak nyugatra a Vörös Lobogó labdarúgói, amikor az 1955-ös bajnokság zárófordulójában 2:0-ra kikaptak a Szombathelyi Törekvéstől. (A Vörös Lobogó az MTK-t takarta, az átnevezések meg hozzátartoztak a magyar rögvalósághoz, hiszen a negyvenes években a Vasasnak, az ötvenesekben az FTC-nek kellett politikai okokból Kinizsivé változnia.) A vasiak mindkét gólját Molnár László szerezte, ám duplája a Népsport szerint nem volt elég értékes ahhoz, hogy a csatár bekerüljön a forduló válogatottjába.

Az ezüstérmes Vörös Lobogó letudta a meccset, majd sietett a császárvárosba, hogy aztán a bécsi gyorssal másnap 22 óra 55 perckor megérkezzen Párizsba, a Reims elleni Bajnokcsapatok Európa Kupája-mérkőzésre. (A BEK-szereplés jogát persze aranyérmesként vívta ki még 1954-ben, mert nálunk – szovjet mintára – egész éves bajnokságot játszottak tavaszi-őszi rendszerben.) A küldöttség a francia fővárosból nem ment tovább Reimsbe, mivel a találkozót a párizsi Parc des Princes-ben rendezték. Az eredeti terv az volt, hogy a visszavágót a Népstadionban tartják, ám a második találkozót a Megyeri útra telepítették.

Talán azért változott a helyszín, mert a Reims 4:2-re győzött a Hercegek Parkjában. Pedig Németh Imre, a Népstadion igazgatója 1954 decemberében előrevetítette: „1955-ben már 103 ezer férőhely lesz az eddigi 93 ezerrel szemben. Idáig a 93 ezer nézőből közel háromezer nem jól látott. (Természetesen nem a szurkolók szemével, hanem a kilátással volt a baj – a szerk.) Az átalakítások után mind a 103 ezer néző jól látja majd a pálya egész területét.”

Három hónappal később az Építésügyi Minisztérium és az Országos Testnevelési és Sportbizottság tervpályázatot írt ki a Népstadion esti világításának kialakítására. Hetvenkét terv érkezett be az 1955. szeptemberi határidőre, de négy évet kellett várni a megvalósításra: a villanyfény először 1959. szeptember 9-én, a Honvéd–MTK Közép-európai Kupa-döntő visszavágóján (2:2) ragyogta be az arénát.

A megannyi lux jelentős helycsökkenéssel járt, ám 1955-ben még 104 000 néző volt a magyar–osztrákon (6:1); egyaránt 103 000 a magyar–olaszon (2:0) és a magyar–szovjeten (1:1); kereken 100 000 a magyar–skóton (3:1); 98 000 a Dózsa–Dorog (0:1), Honvéd–Kinizsi (0:0) kettős meccsen; 96 000 a Vasas–Kinizsi (2:1), Honvéd–Partizan Beograd (4:2) dupla programon; 90 000 a magyar–svéden (4:2) és a Dózsa–Kinizsi (4:0), Honvéd–Vörös Lobogó (5:2) kombón; 85 000 a Vasas–Szolnoki Légierő (3:0) és a Kinizsi–Vörös Lobogó (0:0) páros partin.

A legnagyobb bevételt (1 millió 406 073 forintot) a Magyarország–Olaszország mérkőzésen jegyezték fel 94 512 fizető nézővel, a válogatott meccsek látogatottsági átlaga 93 500-ra szökött, a bajnokiké 57 388-on „stagnált”. Fazekas Árpád december 4-én még a kapuban állt a Honvéd–Vasas mérkőzés (1:1) előmeccsén, a Vörös Lobogó–Pécs találkozón (1:0), majd négy nappal később – csempészés miatt – 1956. december 31-ig elmeszelték. Órarugók illegális behozatala miatt vették elő, de nem tudni, miért pont őt, a kommunista párt tagját, hiszen mások is csempésztek, túlnyomórészt büntetlenül. Eltiltásának lejártát nem várta meg, „dobbantott”, majd egyaránt kultikus alakja lett a Bayern Münchennek és az Anderlechtnek. Münchenben 2005-ben a klubtörténet ötödik legjobb kapusává választották Sepp Maier, Oliver Kahn, Raimond Aumann és Jean-Marie Pfaff mögött, míg Brüsszelben 1962-ben kivédte a Real Madrid labdarúgóinak szemét, így az Anderlecht 3-3, 1-0-val továbbjutott a favorit királyi gárda ellen a BEK-ben.

Párizsban Fecske István védett, de egy Fecske decemberben kiváltképp nem csinál nyarat, így aztán a Vörös Lobogót szépen kitömte a Reims, Lantos Mihály a hajrában tizenegyesből szépített 4:2-re.

A visszavágóra alaposan fel kellett volna készülni. E helyett a magyar csapat vajaskenyér-túrát bonyolított Franciaországban: december 18-án 6:1-re lemosta a másodosztályú Grenoble-t, majd 22-én 2:0-ra nyert az első liga listavezetője, a Nice ellen.

Az együttes aznap este Nizzából Genfbe, onnan Zürichbe vonatozott. Az éjszakát Svájcban töltötte, majd átrepült Bécsbe, ahonnan hálókocsin érkezett haza. Épphogy beesett a december 28-án tartott revansmeccsre. Revansról amúgy szó sem volt, mert a Reims megint elhúzott 4:1-re, s bár a Vörös Lobogó egyenlített, a 4:4-nek nem sok értéket lehetett tulajdonítani.

Kovács Imre így magyarázta a kiesést: „Megerőltető bajnoki hajrá után, a franciaországi utazásoktól fáradtan léptünk pályára.” Arról nem beszélt, vajon miért kellett odakinn portyázni. A kihelyezett karácsonyi ajándékvásárlás vezetett ahhoz, hogy Újpesten – a korabeli tudósítás szerint – „a Reims-játékosok gyorsabbak voltak futásban, labdakezelésben, sőt a helyzetek felismerésében is”.

A Szabad Ifjúság úgy vélte: „Az első félidőben a védelem nehézkesnek, lyukasnak bizonyult a gyors, ötletes francia csatársorral szemben. A szünet után a magyar csapat mindent elkövetett, hogy megmentse a helyzetet, de akkor már késő volt.” A lap hozzátette: „A Reims együttesében kitűnő csapatot ismertünk meg. A 4:2-es párizsi és a 4:4-es budapesti mérkőzés azt mutatja, hogy a francia ellenfél Európa legjobbjai közé tartozik. Valamennyi játékosa kitűnően képzett labdarúgó, de közülük is kiemelkedik a csapat legalacsonyabb játékosa, Raymond Kopa, ez az örökmozgó, technikás, rendkívüli játékintelligenciájú labdarúgó. Dicsérhetjük még a bátor Sinibaldi kapust, a középhátvéd Jonquet-t, a jobbszélső Glovackit.”

Az Esti Budapest nem annyira a Vörös Lobogót, mint inkább a tömegközlekedést bírálta. Ekképpen: „A Megyeri út felé menet sok ezer sportkedvelő gondolkodhatott azon: milyen kár, hogy közlekedési vállalatainknál nincs kellő számban a sportot igazán szerető és ismerő vezető. Mert ha lenne, nem fordulhatott volna elő, hogy ennyire csődöt mond a közlekedés. A Fővárosi Autóbusz Vállalat járműveinek jóformán színét sem lehetett látni, a döcögő villamosok pedig csak negyedórás, fél órás késéssel vitték ki a közönséget a Dózsa-pályára.”

A Népsport szerint legalább tízezren meccs közben jutottak be a nézőtérre, ahol mindösszesen 35 ezren tolongtak. Sokan az 52. percben, 4:1-es francia vezetésnél már egyáltalán nem értették, miért törték magukat annyira, hogy bejussanak. Az újabb francia négyest megint Kopa vezényelte. Ezúttal azt írták róla: „A mezőny legjobbja volt. Rengeteget változtatta a helyét, kitűnően kezelte a labdát, ellenállhatatlanul cselezett.”

Az újpesti négyest nem Fecske, hanem az a Veres János kapta, aki addig egyetlen bajnoki mérkőzésen sem védett az „egyben”.

Csapatát nem is nevezték el Veres Lobogónak...