- Markó Béla: Raszputyin Romániában

Forradalom volt-e valóban? Hiszen egy forradalomnak van pontos programja, vannak vezetői. Volt-e program, voltak-e vezetők, vagy csak egy spontán népfelkelés robbantotta szét a Ceaușescu-diktatúra országnyi börtönét? Vagy talán mégis inkább államcsínynek kellene nevezni az akkori eseményeket? Igen, máig nem derült fény a rendszerváltás számos részletére, de akik átélték azokat a véres napokat, végül is tudják a legfontosabbat. Hogy akármi is volt a háttérben, a népharag űzte el a diktátort. Ami meg utána történt harmincöt éven át, nekifutásokkal, megtorpanásokkal is néha, szintén a népakarat kifejezése volt; csatlakozás a NATO-hoz, felvétel az Európai Unióba. Még az időről időre itt is megjelenő ultranacionalista pártok sem merték ezeket a célokat megkérdőjelezni. Legalábbis nem hangosan. Nemcsak néhány akkori felelős politikus elhatározásán múlott ez, hanem olyan társadalmi támogatás volt mögötte, amit választásról választásra megújított a szavazók megnyugtató többsége. Minden kormány és kormánykoalíció az integrációs folyamat felgyorsításán fáradozott. Néha talán még túl gyorsan is igazodva a felvételi feltételekhez. De mindenképpen úgy nézett ki, hogy ez a harmincöt év az euroatlanti csatlakozás sikertörténete Romániában. Teljes szívvel támogatták ezt a folyamatot az erdélyi magyarok is. Voltak nehezebb pillanatok persze, például 2000-ben az elnökválasztáson, amikor egy idegengyűlölő, magyarellenes jelölt, Corneliu Vadim Tudor jutott a második fordulóba jóval húsz százalék fölötti szavazattal, és fogcsikorgatva bár, de mindannyian ellenjelöltjére, a posztkommunista Ion Iliescura adtuk a voksunkat. Mára már szinte feledésbe merült ez is.

Hogy most egyik napról a másikra kiderüljön, ravasz propagandával be lehet csapni azokat a választókat, akik amúgy is elégedetlenek az utóbbi években egymást követő kormányok kapkodásával, egyes vezető politikusok gyomorforgató önzésével, a nyilvánosság előtt zajló hatalmi harcokkal. Mi tagadás, rosszul teljesített a most leköszönő Klaus Iohannis államfő is, akire megválasztásakor úgy néztek fel hívei, mint aki pedáns németként rendet fog csinálni, de ebből sem lett semmi. Holott Romániában az elnöknek sokkal nagyobb ereje van, mint Európa számos országában, többek közt azért is, mert itt közvetlenül választják az államfőt. Ám mindez még mindig nem magyarázat arra, hogyan jutott az elnökválasztás második fordulójába és ezáltal az államfői tisztség közelébe a teljesen ismeretlen Călin Georgescu, akiről utólag sok minden kiderült. Példának okáért az is, hogy életrajza tele van csúsztatásokkal, sőt hazugságokkal. Ennek ellenére óriási tábora támadt néhány hét alatt, és végül ő kapta a legtöbb szavazatot az első fordulóban. Rövid videóiban hajmeresztő ostobaságokat mond rezzenetlen arccal. Hosszan lehetne listázni ezeket: ha belőle elnök lesz, nem lesznek politikaik pártok, hanem a román ősök szelleme fogja vezetni az országot; az oltások arra irányulnak, hogy eltörüljék az emberiség spirituális kódjait; a császármetszés megszakítja a csecsemő kapcsolatát Istennel; az orosz szellemiség szerint kell élnünk; Romániának békére és orosz bölcsességre van szüksége; a víz nem H₂O, hanem információ, és a pillepalack megakadályozza ennek az információnak az áramlását; Románia a Szűzanya kertje, és isteni küldetése van; a legionáriusoknak (vagyis a két világháború közti román fasisztáknak) is voltak jó cselekedeteik.

Nem folytatom, de gondolom, ennyi is elég. NATO- és EU-ellenes propagandáról van szó, és egyúttal a legsötétebb román nacionalista mozgalmak dicsőítéséről, illetve ortodox miszticizmusról. Miképpen válhatott ez az ideológiai lecsó, ez a minősíthetetlen zagyvaság ennyire népszerűvé? Nyilván azért is, mert Călin Georgescu kampányszakértői profi módon szelektálták az üzeneteket a különböző célcsoportok számára. Hogy csak egy meghökkentő példát mondjak, találkoztam magyarokkal is, akik azt hajtogatták, hogy ez a Călin Georgescu megvéd minket a rothadó Nyugattól, a NATO-tól, az LMBTQ-tól és minden más gonosz betűszótól – miközben egyszerűen figyelmen kívül hagyták fasiszta szlogenjeit. Az RMDSZ-nek és általában a magyar értelmiségieknek az utolsó pillanatig kétségbeesett erőfeszítéssel kellett ezt a retorikát visszaszorítani, és valamiképpen felidézni a kilencvenes évek román nacionalizmusának rémét, hogy végül az elnökválasztás két fordulója közti vasárnapon, a parlamenti választáson majdnem 6,5 százalékot érjünk el, ami utoljára 2004-ben és részben 2008-ban sikerült.

Az elnökválasztás kimenetele viszont bizonytalan volt, amíg az utolsó pillanatban az Alkotmánybíróság nem törölte az első forduló eredményeit, és elrendelte az egész folyamat újrakezdését egy későbbi időpontban. Kiderült ugyanis, hogy ennek a sokak szerint karizmatikus román Raszputyinnak a kampánya rengeteg pénzbe került, különösen a közösségi hálókon, elsősorban a TikTokon, ő viszont nulla lejt jelentett be költségként, és ez csak az egyik törvénysértése a sok közül. Most azt vizsgálja a terrorizmus-ellenes ügyészség, hogy honnan származik ez a pénz. Az államfő által sebtében összehívott Legfelsőbb Nemzetvédelmi Tanács jegyzőkönyvéből az is nyilvánvaló, hogy a kampányt kívülről befolyásolták. Valahogy úgy fogalmaztak, hogy hibrid háború folyik Románia ellen. Ami más szóval orosz beavatkozást jelent. Nem kétséges, hogy ezt az elnökválasztást el kellett halasztani. Nemcsak a kampányfinanszírozási rendellenességek miatt, hanem azért is például, mert egy államfőjelölt nem kampányolhat az alkotmányos rend ellen, nem kérdőjelezheti meg a demokrácia alapelveit, nem fenyegetőzhet a többpártrendszer felszámolásával, és sorolhatnám még. Viszont az is világos, hogy felelősségre kell vonni mindazokat az intézményeket, amelyeknek valamilyen hatáskörük van nemzetbiztonsági kérdésekben. Miután a román politikai vezetés bizánci módon hosszan kivárt, végül is a huszonnegyedik órában egyértelműen fellépett a Románia európai elkötelezettségét veszélyeztető, vélhetően orosz befolyás ellen, és egyúttal a parlamentben éppen megerősödött szélsőjobb mozgalmakkal szemben is. Minden jel szerint amerikai sürgetésre is, hiszen az Egyesült Államok külügyminisztériuma szokatlanul kemény hangú állásfoglalásban üzente meg, hogy a két ország kapcsolataira nézve mit jelenthet egy irányváltás.

Persze továbbra is értetlenül állnak sokan a semmiből jött próféta felemelkedése előtt, és attól tartok, mindenki megelégszik majd a magyarázattal, hogy ilyen az új nyilvánosság. Mondjuk a TikTok. Tényleg könnyebb ezekkel a mai kommunikációs eszközökkel igaz vagy hamis információkat szórni.

 Az összecsapás után mi, magyarok hosszú napokon át ültünk szemben a helyi románok képviselőivel, illetve a román kormányküldöttséggel, és próbáltunk egyezségre jutni. Azóta is emlékszem azokra a rezzenetlen arcokra, a Vatra Românească, vagyis Román Tűzhely nevű szervezet vezetőire, Radu Ceonteára és a többiekre. Estére kidolgoztunk egy megállapodást, hogy reggel majd még átnézzük, és utána aláírjuk. Reggel jöttek Ceonteáék, hogy mégsem értenek egyet a szöveggel, vegyük át ismét mondatról mondatra. A magyar küldöttség részéről többnyire én vezettem a tárgyalást, és egy idő után az volt az érzésem, hogy nem azokkal tárgyalunk, akik ott ülnek velünk szemben, hanem másokkal, akiket nem látunk. Ők utasítják minden éjszaka azokat, akik aztán reggel felborítják az egyezséget. Eltelt több mint egy hét, amire eljutottunk egy sovány megállapodásig a kormányküldöttség segítségével, és valamennyire enyhült a városban a feszültség.

Akkor is az volt a kérdés, hol van a távirányító. Most is azt kellene kideríteni természetesen, hogy ki kezeli a távirányítót. Az online kommunikációt lehet korlátozni, a rágalmazás vagy a hamis tájékoztatás ellen fel kell lépni, de manipulációs technikák mindig voltak, és lesznek ezután is. Bármennyire is terjed az új nyilvánosság, sőt akármennyire is úrrá lesz az életünkön a mesterséges intelligencia, nemcsak Kempelen Farkas idején, hanem most is ember van a sakkozógépben.

Nem a sakkozógépet kell felelősségre vonni, hanem az embert. A kilencvenes évek elején, amikor a forradalom hevében a volt titkosszolgálat, a Securitate módszereinek legalább egy része napvilágra került, valaki mesélte, hogyan terjesztették a rémhíreket a Ceaușescu-rendszerben. Kiküldött reggel a Securitate, mondjuk, száz-kétszáz embert a bukaresti északi pályaudvarra, ahonnan az ország legtávolabbi csücskébe is indultak vonatok.

Illetve ez volt annak idején a manipulátorok TikTokja.

Ismétlem, ma is az a kérdés, hogy kinél van a távirányító. De még fontosabb, hogy immunissá tudtuk-e tenni a társadalmat egy „hibrid háború” virtuális drónjaira. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem eléggé. Bevallom, már-már elhittem én is, Romániában annyira konszolidálódott az európai irány, hogy ettől nem lehet eltéríteni. Ahogy látom, a fősodratú román pártok is ezt hitték, és óriásit tévedtek. Mint ahogy az erdélyi magyar politika, vagy legalábbis számos itteni magyar értelmiségi is most ébredhetett rá, hogy a sokak által kritikátlanul átvett magyarországi kormánypropaganda, a Nyugat-ellenesség, az EU-ellenesség és az egyre nyíltabb Putyin-szimpátia mennyire védtelenné tesz minket a román Raszputyinokkal szemben is. Most bárki elképzelhette, mi lenne, ha a szavak tettekké válnának, és ha a Kelet felé forduló nemzetállamot valaki meg is valósítaná itt Romániában, ahol élünk. Természetesen ortodox, dákoromán csokoládémázzal leöntve. Elvégre nem csupán turulmadár van a világon. Kénytelen vagyok sokadszor elmondani, hogy nemcsak Brüsszelből és Washingtonból, hanem Budapestről vagy Bukarestből is másképpen látszik minden, mint Kolozsvárról vagy Marosvásárhelyről. Éppen ezért nem ártana megfogalmaznunk a magunk külön transzilván tanulságait sem.

Nagyon leegyszerűsítve erre kellene választ adnunk nap mint nap. Nekünk kellene ezt megválaszolnunk, nem másnak. Mert egyébként újra meg újra azt fogjuk tapasztalni, hogy mi itt vagyunk, de a távirányító máshol van, és nem biztos, hogy jó kezekben.