Akár 200 ezer forintos büntetést is kaphat az, aki a főváros V. kerületének tiltás alá eső területein használ pirotechnikai eszközöket szilveszterkor, az erről szóló helyi rendeletet csütörtökön fogadta a képviselő-testület – írja a HVG.
A belvárosi tiltásról szóló önkormányzati rendelet-javaslat értelmében 200 ezer forintos bírságot kaphatnak a belváros kiemelt forgalmú területein 1. és 2. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijátékot használók december 28-a 18 óra és január 1-jén 6 óra között, valamint akik 3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijátékot használnak december 31-e 18 órától január 1-jén 6 óra között.
A kiemelt forgalmi helyeket térképen tünteti fel a rendelet. Ez alapján a tiltás érvényes például a Vörösmarty térre, a Szent István térre, az Erzsébet térre, a József nádor térre, valamint a Váci utcára is.
Az V. kerületi önkormányzat a lap megkeresésére azt közölte, hogy a döntés előtt hosszú egyeztetés zajlott a rendőrséggel. A rendelet már péntektől hatályos. A tiltás csak a térképen jelzett területekre vonatkozik az V. kerületben (petárdázni viszont továbbra is egész évben tilos).