Azt állította Orbán Viktor (a Kossuth rádióban), hogy magyar kezdeményezésre most van egy tűzszüneti ajánlat az asztalon, hogy legalább karácsonykor ne haljon meg senki az orosz-ukrán háborúban. „Az egyik fél ezt láthatóan elutasította, a másik fél elfogadta”.
Ezzel szemben a tény az, hogy a tűzszüneti ajánlat nem volt és nincs is az asztalon, csak a levegőben. Egyfelől nem tudjuk, hogy egyáltalán létezik-e tényleges, konkrét magyar javaslat a tűzszünetre, másfelől azonban azt tudjuk, hogy ha van, akkor hova tette le. Ugyanebben az interjúban ugyanis Orbán elmondta, hogy az elmúlt napokban beszélt az amerikaiakkal, az oroszokkal, az európaiakkal, a törökökkel, de – mint ebből is kiderült – nem beszélt az ukránokkal. Akkor pedig nyilvánvalóan nem lehet az asztalon a tűzszüneti javaslat, hiszen az egyik felet, a szenvedő felet, amelyiknek nem az asztalán, hanem a területén folyik a háború, meg sem kérdezte. Viszont még bűnbakot is csinál belőlük. Elegáns megoldás.
Azt állította Szijjártó Péter külügyminiszter (az MTI-nek eljuttatott közleményében Orbán Viktor ankarai látogatásáról), hogy Magyarország lett az első olyan nem szomszédos ország, ahová Törökország földgázt exportált, mégpedig 275 millió köbméternyi mennyiségben.
Ezzel szemben a tény az, hogy a török földgáztermelés minimális, az évi egymilliárd köbmétert sem éri el, aminél még Magyarországon is többet hoznak felszínre. Törökország ugyanakkor ennek az ötvenszeresét fogyasztja el, amihez importgázra van szüksége, elsősorban Oroszországból. Hogy ebből hogy lesz Magyarországra irányuló török export, azt az olvasó és Szijjártó képzeletére bízom.
Azt állította Orbán Viktor (az Állatorvostudományi Egyetem új épületeinek átadása alkalmából elmondott beszédében), hogy „a legfrissebb uniós adatok szerint Magyarország költi GDP-arányosan a legtöbbet felsőoktatásra az egész Európai Unióban”.
Ezzel szemben a tény az, hogy ez az adat egész biztosan nem felel meg a valóságnak – és ezt Orbán Viktornak is tudnia kell –, bár kétségtelenül így jelent meg az uniós statisztikákban. Hogy azonban mennyire nem lehet igaz, arra a KSH szolgáltat bizonyítékot, így többek között azt, hogy míg 2010-ben 259 milliárd költségvetési forintot költöttek a felsőoktatásra, 2023-ban már csak 136 milliárdot. Ennek persze részben az a magyarázata, hogy közben szinte teljesen alapítványi kezelésbe adták át az állami egyetemeket, és az uniós statisztika, amely az előtte lévő évre, 2022-re vonatkozik, éppen azt a pillanatot rögzítette, amikor több ezer milliárdnyi állami vagyont ruháztak át az alapítványokra. Ez nyilván formálisan és feltűnően megemelte nemcsak a felsőoktatási, hanem a teljes oktatási kiadás összegét is az uniós statisztikában (az utóbbit GDP-arányosan 5,1 százalékra). Csakhogy a magyar KSH az Eurostattal ellentétben ugyanerre az évre mindössze 2,7 százalékos teljes oktatási kiadást számolt, ami 2010-ben még a GDP 4,6 százalékát tette ki, és azóta évről-évre csökkent. A KSH érti, az Eurostat még nem. Na, ennyit a melldöngetésről meg az alaptalan dicsekvésről. Egyenesen bele az egyetemi oktatók képébe. Pacekba.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.