Öten voltunk, születésnapi reggelit ettünk nemrég egy általunk kedvelt étteremben. A számla összege 49 ezer forint volt, plusz 10 százalék felszolgálási díj és 10 százalék borravaló. Tavaly ugyanez 35 ezer forint volt, előtte pedig 20 ezer. Jövőre nem megyünk. Az étterembe járás szinte megfizethetetlenné vált.
Ennek ellenére a Nemzetgazdasági Minisztérium a vendéglátó szakmával egyetértésben megint olyan jogszabály-módosítást vezet be, amivel az étterembe járókra további terhet hárít: maximálta a szervízdíjat, január elsejétől magánszemélyektől legfeljebb 15, cégektől 20 százalék pluszt kérhet el a vendéglátó ezen a címen. S ha kéri, akkor azt kötelező kifizetni. És sokan kérik, pláne, hogy a Magyar Közlöny szerint kérhetik. Emellett illik borravalót is adni, hiszen a két dolog teljesen más célú.
A szaktárca és a szakma szerint a felszolgálási díj azért is jó, mert így több pénzt vihetnek haza a dolgozók és nő a szektor munkaerő-megtartó képessége. Ez tényleg a fogyasztó feladata? Nem elég, ha bemegy a vendéglátóhelyre és fogyaszt? A munkaerő megtartása a munkaadó, a szektor megsegítése pedig a kormány hatásköre lenne, nem?
Persze, értem én, hogy a legkisebb ellenállás felé a legkönnyebb menni. Máskülönben egymás szemébe kellene néznie a vendéglátóipari szakma és a szaktárca képviselőinek, és
tételesen végig kellene venniük azt a 16-féle adót, járulékot és kötelező költséget, amiket minden egyes felszolgált étel után megfizet az étterem üzemeltetője.
Általános forgalmi adó, egészségügyi hozzájárulás, munkaerőpiaci járulék, nyugdíjjárulék, szakképzési hozzájárulás, személyi jövedelemadó, szociális hozzájárulási adó, társasági adó, turizmusfejlesztési hozzájárulás, kamarai hozzájárulás, iparűzési adó, építményadó, élelmiszerlánc-felügyeleti díj, közteherviselési hozzájárulás, munkabér, energiaköltségek. Ezekről, meg az inflációról kellene beszélgetni. Az embereknek meg hagyni, hogy időnként beülhessenek egy jó étterembe anélkül, hogy összeszorulna a gyomruk, amikor a számlát kérik.