Egyesült Államok;Donald Trump;

- Itt a piros, hol a Trump

A konzervatív Fox News által végzett felmérés szerint az amerikaiak 56 százaléka a „teljes reménykedés” állapotában várja a január 20-án hivatalba lépő Donald Trump elnökségét, míg 44 százalék „fél” a május végén elítélt, júliusban egy merényletkísérletet túlélő megválasztott elnök közeledtétől. A számokat látva könnyen eshetünk abba a hibába, hogy a közvélemény-kutatás eredményét egy polarizált társadalom látleletének tekintsük, egyik oldalon az Isten-zászló-fegyverek szentháromságát hirdető vidéki Amerikával, a másikon pedig a faji, nemi és gender kérdésekkel szöszmötölő nagyvárosi diplomás szavazókkal.

Trump sikere azonban inkább a „csekély elkötelezettségű” szavazók, valamint a korábban stabil demokrata bázisnak tekintett latino szavazók „elcsaklizásán” múlott. Előbbieket a pandémia után megemelkedő élelmiszer- és benzinárak, valamint a demokrata vezetésű államok és nagyvárosok illegális migrációt bátorító döntései mozgósíthatták. Utóbbi azonban már Trump ritkán méltatott politikai teljesítménye, 2016 óta ugyanis szívós munkával a keresztény középosztály és a nagytőke pártját munkáspárttá alakította át úgy, hogy továbbra is jó világot ígér a vállalati szektornak. Az amerikai munkaügyi minisztérium jelentése szerint 2030-ra 5 alkalmazottból 1 latino lesz, az átlagéletkoruk ráadásul 38,5 év a többség 42 évéhez képest. Biztosított tehát az utánpótlása a konzervatív szavazóknak.

Az örök demokratának hitt latinóknak az idén már csak az 56 százaléka szavazott Kamala Harrisre, 42 százalékuk a gazdaság fellendítését ígérő Trumpban bízott. Ez súlyos csapás a demokratáknak, aminek nyomán a párton belüli populista balszárny erősödhet meg. Trumpnak ugyanakkor a fából kell vaskarikát csinálnia azzal, hogy a nagytőke igényeit éppúgy kiszolgálná, mint a kétkezi munkásét. Várjuk a nagy mutatványt.