Amerikai történelmet és alkotmányjogot tanítok. Az utóbbi tantárgy keretében oktatjuk a demokrácia alapelveit. Ezek egyike a jogegyenlőség. Számos példát lehet felsorolni, amikor magas tisztségeket betöltő politikusokra és dúsgazdag üzletemberekre az igazságszolgáltatás a törvény szigorával sújtott le. Nem tudtak segíteni a méregdrága ügyvédek, és az USA-ban olyan fontos szerepet betöltő média “megdolgozása” sem bizonyult elegendőnek.
December eleje óta azonban a törvény előtti egyenlőséget nehezebb meggyőzően tanítani a fiatal korosztálynak. Az érdeklődő diákok máris felhoznak egy ügyet, amelyben semmi jogellenes nincs, de valahogy mégsem felel meg a törvény előtti egyenlőség elvének. Az ügy 2018-ban kezdődött, amikor egy akkor 48 éves amerikai állampolgár ellen a Delaware állambeli szövetségi bíróság vádat emelt kábítószer fogyasztás, hamis tanúskodás és a fegyverbirtoklást szabályozó törvények megsértése miatt. Az amerikai büntetőjogi gyakorlatban egy ilyen ügy szinte rutinszerű, és vélhetően egy peren kívüli vádalkuval fejeződött volna be.
Most azonban más történt.
Az ügyész a gyanúsított bűnösségét megcáfolhatatlan bizonyítékokkal és hiteles tanúvallomásokkal támasztotta alá. A vád később kiegészült adócsalással. Rendes körülmények között az ügy talán csak azért kapott volna némi figyelmet, mert a vádlott Amerika legjobb egyetemein szerzett jogi diplomát, majd a haditengerészet valamilyen oknál fogva gyorsan előléptetett tisztje volt, de onnan máig sem teljesen tisztázott okoknál fogva leszerelték. Később az üzleti életben próbált szerencsét: egy ukrán és egy kínai nagyvállalat igazgató tanácsában kapott jól honorált tagságot.
Az olvasó már régen tudja, hogy kiről van szó. Igen, ő Hunter Biden, az USA január 20-ig hivatalban levő elnökének a fia. Ez a családi kapcsolat a fent idézett ügy legutolsó pillanatáig nem volt előny. Sőt! A nyomozó hatóság és a bíróság kínosan vigyázott arra, hogy még a részrehajlás látszata se merüljön fel. Ennek ellenére sem sikerült elkerülni azt, hogy a Biden-Trump politikai kampányháborúban az ügy a figyelem középpontjába kerüljön. Biden elnök úgy kívánta csillapítani a számára kétségtelenül kínos fejleményeket, hogy kijelentette: bármilyen döntés születik, nem fog élni az Alkotmány adta kegyelmi jogával. Ezt később többször is megerősítette.
Hunter Biden ügyvédei egy idő után világosan látták, hogy az esküdtszék bűnösnek fogja találni védencüket és a börtönbüntetés elkerülhetetlen. Enyhébb ítélet reményében a vádlott elismerte bűnösségét. Közben édesapja visszalépésre kényszerült a demokrata párti elnöki jelölésétől, s alenöke, Kamala Harris lépett a helyére. Az ügy azonnal háttérbe szorult, de találgatások kezdődtek, hogy vajon Harris elnök kegyelmet ad-e volt főnöke fiának. Miután a novemberi választáson eldőlt, hogy Donald Trump lesz az elnök, ez a megoldás elesett.
December 1-jén, tehát 51 nappal hivatalból való távozása elött azonban Biden elnök élt az Alkotmány adta jogával. A végrehajtói hatalom birtokosa teljeskörű anyagi és eljárási kegyelmet adott fiának, Hunter Bidennek minden az elmúlt tíz év során vádemeléssel fenyegető cselekményét illetően. Ez azt jelenti, hogy minden eddigi nyomozati és bírósági eljárást azonnal beszüntetnek, és ilyenekre a még felderítetlen szövetségi bűncselekményekben sem kerülhet sor. Az ügy innen adminisztratív rutin szerint végződik. A végén az aktán jól látható lesz a verdikt: elnöki kegyelemmel lezárva.
Tényleg? Nem éppen. A republikánus politikusok azonnal tőkét igyekeztek kovácsolni az elnöki döntésből, mondván: íme a demokraták demokratizmusa, ami nem más, mint képmutatás. A Fehér Ház azzal védte a döntést, hogy az egész ügy politikailag motivált, és egy szerető édesapától nem lehet elvitatni a jogot, hogy fellépjen a fia érdekében. Több befolyásos demokrata politikus azonban kötelességének érezte, hogy bírálja Bident, de nem kevesen azért azt is megjegyezték, hogy vajon melyik apa ne tette volna ugyanezt. A sokszor krakéler viselkedésű, most visszavonuló Nyugat-Virginia-i demokrata szenátor, Joe Manchin cinikusan megjegyezte, hogy alkut kellett volna kötni Trumppal: Biden teljes kegyelmet ad neki, cserében pedig az új elnök ugyanezt teszi a fiával.
Az ügy néhány napig az újságok címlapján volt. A televíziók “szakértői” jogilag, etikailag és politikailag is elemezték a kérdés minden részletét.
Az amerikai alkotmány szerzői 1789-ben a kor legmodernebb és a későbbiekben is mintául szolgáló szövetségi államát hozták létre. Igyekeztek megszabadulni a gyarmati múlt minden örökségétől, és óvakodtak attól, hogy a jövő vezetőit korlátlan hatalommal ruházzák fel. Az középkori és későbbi önkényuralmi rendszerek egyik jogi intézménye, az államfői kegyelemadás azonban megmaradt. Az elnök a szövetségi joghatóság minden területén gyakorolhatja ezt a privilégiumot, kivéve az impeachmentet. Tehát a végrehajtói és bírói hatalmi ágak megválasztott vezetőinek perbe fogását és elítélését illetően nincs ilyen jogosítványa az elnöknek.
Az amerikai jog lehetőséget ad a bíróságoknak arra, hogy a minden törvényt és a végrehajtói hatalom minden aktusát vizsgálatnak vessék alá, és mérlegeljék alkotmányosságukat. A Legfelsőbb Bíróság döntése után pedig nincs további fellebbviteli lehetőség. Az elnöki kegyelemre azonban ez nem vonatkozik!
Az elnöki kegyelemnek tehát nincs semmilyen korlátja, de politikai ára nagyon magas lehet. A társadalom általában akkor fogadja el és tartja helyénvalónak, ha az egy múltbeli justizmordot, bírói hibát akar kijavítani, vagy a megváltozott körülményekhez próbálja igazítani a korábbi ítéletet. Erre több példa is van: a Szent István-i reverenciával tisztelt első elnök, George Washington kegyelmet adott az ún. Whiskey felkelés vezetőinek. A fiatal Egyesült Államok keleti hegyeiben többen szeszfőzésből éltek. Ennek szembetűnő jövedelmezősége felkeltette az új szövetségi hatóságok figyelmét, adót vetettek ki rájuk és engedélyhez akarták kötni a tevékenységet. A hegyi emberek ezt nem fogadták el, lázadást szerveztek, amit azonban az új elnök gyorsan levert, és a főkolomposokat bíróság elé állították. Washington elnök ekkor kegyelmet adott nekik - de az adó maradt.
Az emberek elfogadták ezt, s a kormány jól került ki első válságából. A társadalom hasonlóan viszonyult ahhoz is, amikor Cleveland és Roosevelt elnökök elengedték az akkori törvények szerint illegális szervezkedéssel vádolt szakszervezeti vezetők büntetését. Carter elnök ugyancsak kegyelmet adott a vietnámi katonai szolgálatot megtagadóknak. Egyértelmű, hogy pozitív fogadtatásban azok az elnöki aktusok részesülnek, amelyek célja a társadalmi béke helyreállítása, mert az új viszonyok meghaladják a régi rendszerek jogrendszerét és az azon alapuló döntéseket.
Természetesen rosszallás kísérte, ha az elnöki elhatározás mögött egyértelműen kicsinyes politikai meggondolások, alkuk vagy vélelmezhető anyagi megfontolások voltak. Komoly kritika fogadta, hogy Nixon elnök megbocsátott egy katonatisztnek, aki a vietnámi háborúban háborús bűncselekményeket követett el. Ford elnök büntetlenséget biztosított elődjének, Nixonnak, Reagan elnök elengedte a nyilvánvalóan tudtával végrehajtott illegális akciókat elkövető beosztottjainak büntetését. Clinton máig nem tisztázott okból büntetlenséget biztosított egy dúsgazdag bűnözőnek, s végül Trump első elnöksége végén kegyelmet gyakorolt veje édesapja, nemzetbiztonsági és politikai tanácsadóinak ügyében. A kellemetlen társadalmi fogadtatásnak semmilyen következménye nem volt.
Most azonban egy merőben más ügyről volt szó: az elnök- és parlamenti választások eldöntötték, kié a politikai hatalom a következő kettő-négy évben, de a társadalomban megmaradtak a szekértáborok. A döntő többség elfogadja, hogy Biden elnök kegyelmi aktusát atyai érzelmek motiválták. Nem kétséges, hogy ez szerepet játszott a döntésben, de kitapintható egy politikai érdek is és az azon alapuló cél.
Trump bosszút esküdött. Az elmúlt négy év bírósági ügyeit, a kétszeri impeachmentet és az FBI nyomozás nyerseségét meg akarja torolni. Az igazságszolgáltatás és bűnüldözés élére kiválasztott személyek pedig azt mutatják, hogy ezt meg is fogja tenni. Ilyen körülmények között a Biden családnak és a Demokrata Pártnak is elemi érdeke volt, hogy a sokat tudó és élete folyamán sokszor nagyon is gyarlónak mutatkozó Hunter Bident kivonják a hamarosan hatalomra kerülő Trump apparátus hatásköréből.
Bidennek és környezetének mérlegelnie kellett, mi a kisebbik rossz. A döntés utáni negatív visszhang, vagy ha az esetleg ismételten nyomozati célszeméllyé váló és vád alá vont ember elkezd beszélni. A hatóságoknak megvan minden törvényes eszközük ahhoz, hogy bárkit szólásra tudnak késztetni. Biden és köre pontosan tudja, hogy akkor viszont nemcsak egyes személyekről derülhetnek ki dolgok, hanem ez az igazán nem kívánt nyilvánosság dezavuálhatja az elmúlt évek politikáját is, és annak alakítói teljesen hiteltelenné válhatnak.
Az elmúlt időszak eseményei persze már jóformán teljesen háttérbe szorították a kegyelmi ügyet. A politikai teher azonban megmaradt. Reális annak a lehetősége, hogy egy megfelelő pillanatban hatásos hivatkozási alap lehet egy demokraták elleni fellépéshez. A múlt héten Biden elnök általános meglepetésre az amerikai történelem legnagyobb szabású kegyelmi aktusát jelentette be: 39 nem erőszakos bűncselekményt elkövetőnek teljes mentességet adott, s további 1500 ítéletet mérsékelt. Az is kiszivárgott, hogy további ügyekben is kedvező döntést fog az elnök hozni.
A politikai cél világos: demonstrálni az amerikai kultúrában kitüntetett értékként kezelt megbocsátást és a lehetőséget az újrakezdésre. Ha a következő “kegyelmi csomagban” nem fognak Bidenhez közelálló személyek szerepelni, akkor ezek a lépések hatásosan tudják mérsékelni a “családi kegyelem” hatását.
A szerző történelem és alkotmányjog tanár a vidéki Amerikában.