A román elnökválasztási botrány késztette arra Donald Tusk lengyel kormányfőt, hogy stratégiai fontosságú vállalattá minősítsen két lengyel televíziós céget. Az Onet portálnak egy névtelenséget kérő miniszter (mert Lengyelországban ilyen hírforrás is van – a szerk.) azt mondta, a miniszterelnököt annyira megdöbbenthette a román közvélemény manipulálása, hogy elkerülhetetlennek találta a lépést. A stratégiai fontosságú státusz a többi között azzal jár, hogy a cég eladásához a varsói kormány hozzájárulása szükséges, hosszú eljárás, nemzetbiztonsági ellenőrzés előzi meg.
Lengyelországban három országos televíziócsatorna van. Az egyik a közszolgálati TVP. Ennek politikai műsorait az előző nyolc évben kormányzó jobboldali-nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) párt a maga szolgálatába állította. Az állami tévé közszolgálati jellegét csak ellentmondásos akciókkal volt képes helyreállítani az idén év elején a jelenlegi liberális-centrista-baloldali koalíciós kormány. Ami a másodikat, a Polsatot illeti, az lengyel családi tulajdonban van, a tulajdonosok közötti vita okoz stratégiai bizonytalanságot. Zygmunt Solorz a Polsatot is tulajdonló vállalatbirodalom feje közzétette, hogy átalakítja cégei vezetését és az igazgatóságokból kihagyta felnőtt gyermekeit. Ezt állítólag felesége Justina Kulka befolyására lépte meg. A lengyel média szerint Justina Kulka bírta rá Zygmunt Solorzt az előző években, hogy a Polsatot hangolja át a PiS támogatására. Korábban a tévé szigorúan őrizte semlegességét. Ennek a fejében Jarosław Kaczyński pártja több óriásprojektbe – például az atomenergia-programba – bevonta Zygmunt Solorz cégeit.
Lengyel EP-képviselő, kiváló magyar kormányzati kapcsolatok
Ezzel együtt Donald Tuskot feltehetőleg jobban izgatja a legnagyobb kereskedelmi televízió, a TVN sorsa. Az elmúlt hónapokban a PiS politikai körei és a médiája arról harsogott, hogy a „magyarok” megveszik nekik a TVN-t, sőt, már azt is tudni vélték, hogy a cég vezére az a Daniel Obajtek jelenlegi EP-képviselő lesz, aki a PiS-kormányzás éveiben az Orlen kőolajcég elnök-vezérigazgatója volt. Neki kiváló magyar kormányzati kapcsolatai vannak – írja a lengyel média – az Orbán-kormány hálás, amiért a Lotos állami kőolajcég felszámolásakor a Mol új piaci jelenléthez juthatott a térségben. Daniel Obajtek az előző érában szívesen költötte a benzinpénzt a médiára: megvásárolta a Passau Press német vállalattól a lengyel vidéki lapokat, valamint a Ruch lapterjesztő céget is. A PiS politikusai máris azt terjesztették, hogy a TVN élén lendületet ad majd pártjuk kampányának.
A TV2 tulajdonosa vásárolhatja meg a legnagyobb lengyel kereskedelmi televíziócsatornátTöbb hónapja ismert, hogy a TVN amerikai tulajdonosa, a Warner Bros. Discovery anyagi problémákkal küzd, ezért eladná a lengyel leányvállalatát, szóval a tengerentúlon aligha örülnek a lengyel kereskedelmi televízió stratégiai fontosságáról rendelkező varsói kormányhatározatnak. Donald Tusk lépése feltehetően elkedvetleníti a további pályázókat, ha pedig nincs versengés, a bevétel is feltehetően kisebb lesz. A lengyel média PiS-hez köthető források alapján tudni véli, hogy a „magyarok” máris benyújtották vételi ajánlatukat. „Magyarok” alatt Vida Józsefet, a TV2 fő tulajdonosát értik, és fontosnak tartják kiemelni, hogy közel áll Magyarország leggazdagabb emberéhez, Mészáros Lőrinchez, aki pedig Orbán Viktor iskolatársa volt. Orbán Viktor az orosz érdekek fő szószólója az EU-ban – jegyzi meg ennek kapcsán a Gazeta Wyborcza. Vida József, illetve a TV2 egyszer már próbálkozott koncesszió-vásárlással Lengyelországban együtt három, szorosan a PiS-t követő jobboldali politikai műsorokat sugárzó digitális televízióval, de ez a próbálkozás kudarcot vallott. A Gazeta Wyborcza szerint a NER-közeli üzletembert azóta „figyelik” a lengyel hatóságok, a média pedig elkezdte pedzegetni, hogy Donald Trump a 2025. január 20-i beiktatása után befolyásolja ezt az ügyet is, Orbán Viktornak pedig – akiről tudni vélik, hogy a megválasztott amerikai elnök puszipajtása –, sikerül elintéznie, hogy a Warner a TV2 ajánlatát fogadja el akár egyedül, akár együtt a cseh PPF-fel, amely állítólag szintén szemet vetett a TVN-re.
Kitört a diplomáciai botrány, a varsói külügy is visszaszólt Orbán ViktornakA cseh PPF tulajdonosa Renata Kellnerova. Ő a leggazdagabb kelet-európai asszony, vagyonát férjétől Petr Kellnertől örökölte, aki pár éve halt meg egy tragikus alaszkai helikopterbalesetben. Amíg Petr Kellner a „leggazdagabb csehként” főleg Oroszország és Kína felé építette a gazdasági kapcsolatait, özvegye viszont inkább a térségben akar üzletileg terjeszkedni. A Kellner-csoport már korábban is együttműködött NER-közeli cégekkel például a mobil üzletágban. Állítólag a TVN érdekli a Berlusconi-örökösök olasz médiacégét is.
Féltik a stabilitást
Az a vizsgálat, amelynek most meg kell előznie a TVN megvásárlásához szükséges varsói kormányzati hozzájárulást, legfeljebb kilencven napig tarthat, de végül a Tusk-kabinet meg is tilthatja a tulajdonosváltást, ha úgy ítéli meg, ellenséges szándék áll az ügylet hátterében. Donald Tusk azzal indokolta a TVN és a Polsat kiemelését, hogy eladásuk megingathatja a lengyelországi médiarendszer stabilitását. Lengyelországban most ebből a szempontból különösen érzékeny időszakban jár, fél év múlva ugyanis elnökválasztást tartanak. Donald Tusk annyira fontosnak tartotta ezt, hogy a TVN eladásáról beszélt Anthony Blinken amerikai külügyminiszterrel is.
Egyébként a Gazeta Wyborcza közölt cikket arról is, hogyan lehet megelőzni a „román forgatókönyvet” Lengyelországban. E szerint állami és magáncégek (P+P) együttműködésével alakulhat konzorcium a TVN megvásárlására. Az államnak kisebbségi részesedést kellene szereznie, s így össze lehetne hozni a 90 milliárd forintnyi összeget, amennyire jelenleg a TVN árát saccolják.
Magyar ernyő, orosz vevő
A lengyel médiában több szerző is azt taglalja, hogy akár magyar, akár magyar-cseh vevő jelentkezik a lengyelországi országos tévéért, hivatkozhat arra, hogy NATO- és EU-tagországban működő cégként jelentkezik, tehát nem merülhet fel velük kapcsolatban biztonsági kétely. Ezt cáfolandó írt a Gazeta Wyborcza egy korábbi esetről, amikor az oroszok „magyar álca alatt” vásárolták be magukat egy fontos európai médiavállalatba. A The Inquisitor oknyomozó portál cikkében szerepel, hogy magyarországi bejegyzésű cég vette meg az InsideTheGames nevű, tekintélyes sportpolitikai témákkal foglalkozó portált egy évvel a párizsi olimpia előtt. A magyar cég tulajdonosa egy orosz vállalkozás volt, amelyik Umar Kremljovnak, az IBA nemzetközi ökölvívó szövetség elnökének az érdekeltsége. A magyarországi céget egy kettős ukrán-orosz állampolgárságú nő jegyezte, aki korábban Umar Kremljov mellett dolgozott. A The Inquisitor szerint a portált oroszpártira hangolták és jelentéktelenné lett. A tulajdonjogot azóta továbbadták egy Dubajban bejegyzett cégnek.