Legalább 100 ezer holttestet földelhettek el egy Damaszkusz közelében talált tömegsírban, közölte kedden az amerikai székhelyű Syrian Emergency Task Force szíriai érdekvédelmi szervezet.
Muaz Musztafa, a szervezet vezetője a Reuters hírügynökségnek arról számolt be, hogy a fővárostól 40 kilométerre északra fekvő al-Kutajfában található helyszín egyike az évek során azonosított öt tömegsírnak. Azt mondta,
hogy százezer a legóvatosabb becslés a helyszínen eltemetett holttestek számáról.
Az érdekvédelmi szervezet szerint ráadásul biztosan több tömegsír létezik az eddig ismertté vált ötnél, és a szíriaiak mellett az áldozatok között amerikai és brit állampolgárok és más külföldiek is lehetnek. Musztafa elmondása szerint beszéltek azokkal, akik ezekkel a tömegsírokkal foglalkoztak, akik maguktól szöktek el Szíriából, vagy akiknek segítettünk elmenekülni.
Aggodalmát fejezte ki egyúttal amiatt, hogy a sírhelyek nincsenek biztosítva, mondván meg kellene őrizni azokat a nyomozáshoz szükséges bizonyítékok miatt.
A Reuters független forrásból nem tudta megerősíteni a tömegsírral kapcsolatos állításokat, Szíria ENSZ-nagykövete sem reagált azonnal.
A lázadók nemrég megdöntötték az Aszad-rezsim több mint öt évtizeden át tartó brutális uralmát. Bassár el-Aszad lemondott elnöki posztjáról és Oroszországba menekült családjával, ahol menedékjogot kapott Vlagyimir Putyintól. Oroszország volt az Aszad-rezsim egyik legfontosabb szövetségese, a világ vezetői közül sokan üdvözölték a szíriai diktátor bukását.
Bukása óta először szólalt meg Bassár el-AszadAz orosz külügyminiszter-helyettes közölte, veszélytelenül oldották meg Bassár el-Aszad kimenekítésétA szír miniszterelnök beleegyezett, hogy átadja a hatalmat a lázadóknakAz Aszad-rezsim idején a szíriai ellenzék, jogvédő csoportok és külföldi kormányok szerint rengetegen váltak bírósági eljárás nélküli, önkényes gyilkosságok áldozatává, beleértve az ország hírhedt börtönrendszerében végrehajtott tömeges kivégzéseket is. Aszad korábban többször tagadta ezeket a vádakat.