oktatás;köznevelés;bizonyítvány;okmányok;digitalizáció;

A törvényjavaslatot Semjén Zsolt nyújtotta be - Képünk illusztráció

- Jövő ősztől jön a digitális bizonyítvány az iskolákban

A következő tanévtől felmenő rendszerben az érettségik kivételével megszűnik a hagyományos papíralapú bizonyítványosztás.

A következő tanévtől felmenő rendszerben, tehát az első évfolyamtól indulva meg fog szűnni a hagyományos papíralapú bizonyítványosztás, helyette jön a digitális bizonyítvány a köznevelésben  írja a Telex.

Az Országgyűlés kedden szavazta meg azt a törvényjavaslatot, amit még Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtott be októberben. A javaslat szerint „az óvodai és iskolai nyomtatványok – az állami vizsga teljesítéséről kiállított bizonyítvány kivételével – a tanulmányi rendszer alkalmazásával, a személyiségi, adatvédelmi és biztonságvédelmi követelmények megtartásával elektronikus úton készülnek el”.

Mivel az állami vizsgákat ez nem érinti, így az érettségi bizonyítványt továbbra is nyomtatott, papíralapú formában kapják meg a diákok. A kiskorú esetén a szülő, nagykorú esetén a tanuló kifejezett kérésére a digitális bizonyítványból kiállítható egy papíralapú díszpéldány. A jövőben az iskolai bizonyítványokat az igazgató elektronikusan írja alá, és a tanulmányi rendszerben állítják ki őket. A döntést a költségek csökkentésével indokolták. 

A minősített emberölés januártól fiatalkorú elkövetők esetében sem évülhet el. A Büntető Törvénykönyv módosítását a kormánypárti többség mellett az ellenzék is támogatta.