A Szaharov-díjat idén Edmundo González Urrutia venezuelai ellenzéki politikus és María Corina Machado, mint a venezuelai demokratikus erők egyik vezetője kapta. A strasbourgi díjátadón Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke hangsúlyozta: a díjazottak az igazság, a demokrácia és a jogállamiság érdekében tett erőfeszítéseik során bátran kiállnak azon értékek mellett, amelyeket venezuelaiak milliói és az Európai Parlament is oly nagyra tart. – Bátorságuk, valamint a demokrácia és a szabadság iránti elkötelezettségük inspiráló a szabadságért folytatott küzdelem soha nem hiábavaló – tette hozzá.
Edmundo González Urrutia a díj átvételét követően azt mondta: inkább előbb, mint utóbb, Venezuela a népe által meghatározott irányba fog fordulni. Mint fogalmazott, egyetlen erőszakra épülő kormány sem stabil, és Venezuela harca a szabadságért és a demokráciáért az egész világ harcát jelenti a szabadság, a demokrácia jelentette értékekért.
María Corina Machado videokapcsolaton keresztül elmondott beszédben elítélte, hogy a venezuelai vezetés gyűlöletet szítva próbálja megosztani a társadalmat, embereket uszítva emberek ellen. Szerinte a július 28-i elnökválasztás egy megállíthatatlan, valódi változás kezdetét jelentette, amely túlmutat a jelenen és Venezuela határain. – Tudjuk, hogy sikerülni fog. Venezuela győzelme az egész emberiség győzelme lesz – mondta Machado.
María Corina Machadót és Edmundo González Urrutiát az Európai Néppárt (EPP) jelölte a díjra, utóbbi jelölését az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportja is támogatta. Indoklásuk szerint az ellenzéki politikusok az országban és azon kívül is a szabadság és a demokrácia helyreállításáért küzdő venezuelai állampolgárokat képviselik. Az európai parlamenti képviselők és képviselőcsoportok minden év szeptemberében állítanak jelölteket a Szaharov-díjra. A győztest az EP házbizottságaként működő Elnökök értekezlete választja ki októberben, az EP strasbourgi plenáris ülésén.
Venezuelai ellenzéki vezetők kapják idén a Szaharov-díjatMahsza Amini családja nem hagyhatta el Iránt, hogy átvegyék nevében a Szaharov-díjat