privatizáció;pályaudvarok;

- Semmiért egészen

Nagyon bejöhetett a Városliget einstandja a kor­mánynak, mert most nekifutásból kiadnák ge­binbe a hasonló nagyságú négy fővárosi pályaudvart szintén 99 évre. Lázár János Debrecenben járván már október közepén bejelentette, hogy a kormány magánbefektetők bevonásával újítana meg tíz nagy forgalmú pályaudvart, köztük Budapesten a Nyugatit, a Keletit, a Délit és a Kelenföldit. Csak így, mellesleg mondta, miközben arról beszélt, hogy mennyi vízvezeték épül majd a Hajdúság fővárosában.

Akkor úgy szólt a fáma, hogy a MÁV közös projekttársaságot alakít a kormány által kiválasztott magánbefektetővel, amelybe a vasúttársaság a beruházáshoz szükséges fejlesztési területet viszi majd be. A magyar állam 25 százalékos tulajdonrészt szerez a beruházásokban, így később annak hasznai­ból is ilyen arányban részesülne.

Ez az arány most egy új törvénymódosítással jelképesnek is alig nevezhető 10 százalékra csökkenne.

Lázárék ígérik, hogy gondosan szétválasztanák a vasúti és a kereskedelmi funkciókat, ez utóbbi jelentheti a vonzerőt a magánbefektetőknek. A tárcavezető szerint csak a 30 hektáros Déli pályaudvar esetében eurómilliárdokra rúgó tőkebevonást eredményezhet a kormányzati akció.

Azután december elején megjelent a négy budapesti főpályaudvar ingatlanhasznosítási pályázata. Nem bonyolította túl a MÁV, de minek is tette volna, kormánymegrendelésre készült a tender. Hét oldalba belefért minden egészen 2124-ig. A beláthatatlan időtávnál is karcosabb, hogy a tőkéstársak „az épületek használatáért, hasznosításáért nem fizetnek ellenértéket”. Magyarán ingyen oszt ki az állam 90 hektárt Budapesten. S ha már így megkérték az árát, akkor nem is kérnek cserébe semmit. A kiírásokban semmilyen kitétel nincs arra, hogy milyen város- vagy vasútfejlesztési előírásokat kell teljesíteni. Szabad a gazda 99 évre. Gyorsan le akarják zavarni a dolgot. Január végén már zárul a pályázat, tavaszra meg is kötnék a szerződéseket.

Lázár minisztériuma szerint a pályázatok célja csupán az állomásépületek felújítása. (Mondjuk, a Nyugati rekonstrukciójára jutott 14,2 milliárd az elmúlt években.) Iszonyatos pénz kellene ehhez, márpedig Orbán Viktor szerint belátható időn belül nem lesz rá, mert kell másra. (Mészáros Lőrinc zebrái félhetnek egyedül, kell melléjük néhány gnú.) Orbán szerint lesznek garanciák, egyenként tárgyalnak a befektetőkkel. Hátra is dőltünk, az orrunk előtt zajlik majd az egész.

Azt is mondta, hogy szó sincs privatizációról, hiszen a vasút üzemeltetése állami kézben marad.

Igaz, csak a földet adják ki alóla. Sokkal jobb üzlet ez, mint a reptér Gyurcsányék alatt véghez vitt koncesszióba adása, amikor a befektető 464 milliárdot fizetett, és fejlesztéseket vállalt. S hogy miért akkor adják haszonbérletbe a pályaudvarokat, amikor a repteret visszavásárolják? Orbán nem is értette a kérdést, hiszen egyszerű a dolog: a vasút viszi a pénzt, a reptér meg hozza. Jogos, ráadásul ott kétségtelenül többet fordulnak meg a NER prominensei, mint a pályaudvarokon.