Van egy ház, piros fala van. Az anya beteszi a sütőbe a kacsamellet, a lila káposztát titokban megnyomkodja az ujjával, hogy kihűlt-e már. Ki. Berakja a mikróba, bár a férje nem szereti, ha mikróban melegít valamit, mert a sugárzás megárthat az ételnek. Bemegy a nappaliba, ahol a vendégek még mindig nem fejezték be a két órája tartó Monopolyt. A férje észre sem veszi, hogy ott áll egy tál gőzölgő krumplival a kezében, ami már égeti a tenyerét. Ahogy szóra nyitná a száját, valaki beleüvölt a hangzavarba, hogy a banktól hitelt kell felvenni, vagy vége a játéknak. A feleség leteszi a komódra a tálat, majd finoman megfogja a férje vállát, aki egészen kiizzadt a játék hevében. Összeszorított kézzel magyaráz, a mellette ülő Károly még mindig nem érti a lépéseket. Végül a férj dohányt és papírt vesz elő, megteker egy szálat, és a magasba tartja, jelezvén, hogy idő van. A társaság egyszerre áll fel, öt percbe telik, amíg mindenki megtalálja a fogasokon a kabátját és a cipőjét, de így is valaki a feleség papucsában megy ki. A feleség elpakolja a játékot, felrakja a polcra, majd szépen megterít. Az asztal közepére csillagot tesz és gyertyákat, amiket meggyújt. A rádióból szól a Mennyből az angyal. Amikor a dalszöveg odaér, hogy Mária, Mária, a társaság hangosan felnevet az erkélyen. A feleség a gyertya lángját nézi, és nem érti, hogy miért nem érez semmit. Ökölbe szorítja a kezét, és belenyomja a forró krumpliba. Ahogy kiengedi benne az ujjait, a legjobban a kis hártyák égnek, ott a legvékonyabb a bőr. Te meg mit csinálsz?, kérdezi a férje. Látja, ahogy a vendégek elszörnyedve néznek rá vissza az ablaküveg mögül. Barmok közt fekszik, jászolban nyugszik szent fia, szent fia.
Van egy ház, zöld fala van. A család túl van az ünnepi vacsorán, a tévé zörög a háttérben, mindenki magában szuszog. Az ajándékok még a fa alatt, nem szabad addig kibontani, amíg Berlinből a másik fiú haza nem telefonált. Mehet, kapja a kisebbik fiú az üzenetet a mobilján, majd bekapcsolja az anyja számítógépét, aminek a zaja talán még a szomszédba is áthallatszik. Az anya veszekszik, hogy vegyenek már egy új gépet, de az apa addig nem engedi, amíg ez le nem robbant. Különben is, minek neked egy vadiúj gép, szókeresőzni a mobilodon is tudsz, mondja az apa. Erre az anya befut a hálóba, hogy levegye a töltőről a telefonját, és megmutathassa az apának, hogy már hiányzik két gombja, és bekapcsolni is csak egy filccel tudja. Az apa nem figyel rá, lassan bepötyögi a jelszavát a Skype-ba, de már harmadszorra rontja el. Az isten verje meg, írd már be, fiam! Nyuszika1961, írja a fiú, és őt elsőre beengedi a program. Rányomnak a másik fiú virtuális arcára, akinek rögtön felragyog az arca, ahogy meglátja őket. Az apa előrenyomakszik, minél közelebb akar hajolni, hogy biztosan jól hallják egymást, az anya üvölt, hogy ne menjen már olyan közel, kitakar mindenkit a képből. Az apa erre úgy megsértődik, hogy a beszélgetés további részében nem hajlandó részt venni, meghúzódik a képernyő szélén, és csak a lebiggyesztett száját lehet néha észrevenni. A berlini fiú beszámol arról, hogy jól sikerültek a vizsgái, de még maradt egy, amin elsőre nem ment át, ezért szilveszterkor sem tud hazajönni. A kisebbik fiú nem tud figyelni, ő mindennap beszél a bátyjával, ugyanazokat hallja most is, csak kicsit másképp. Az anya a szomszédról beszél, meg arról, hogy a piacon egyre többet lopnak az öregek. Kérdezi a fiú, hogy rájuk szólt-e. Nem, végignézte. Az öcs végül feláll, tölt magának egy pohár vizet, és az ajándékokhoz megy. Felemel egyet, és megkérdezi az anyját, hogy akkor most már kinyithatják-e őket. Az anya képe felderül, a laptopot a fa felé fordítja, mire véletlenül kihúzza a töltőt, és a gép kikapcsol. Egy fiú marad a szobában, aki fülére tapasztja a kezét, mert csak annyit hall, hogy azistenfaszátmegmondtamhogykellegyújgépmiértnemengedtélodaközelebbakkornemtörténtvolnaezhogytemindentszétcseszel. Az első ajándék egy könyv volt.
Van egy ház, sárga fala van. Nincs benne senki. A fűtést még reggel levette a gazdája, mert tudta, hogy nem fog estig hazaérni. A fotel árván áll a sarokban, a díszpárnák már egészen áthűltek rajta. A növények csendesen bámulnak maguk elé, a kanapé kérdőn néz a szekrényre, hátha ő többet tud, hogy merre járhat a férfi. Az ablakok néha jeleznek, mozgás van kint, de szüntelen csak egy arra tévedt páros vagy egy család, akik a nagymamát mennek meglátogatni ajándékokkal felpakolva. Van egy férfi, aki egészen a Nyugati pályaudvartól elsétált Újpestig, ahol eltévedt, majd megállt egy szobor előtt, ami egy nőt ábrázolt, aki kitárta a karját, a mellét előredüllesztette. Szabadság. A férfi megpróbálta utánozni, de megbotlott a saját lábában, és a nő elé hullott. Le akarta fotózni, de nem találta a telefonját, biztosan a presszóban hagyta. Elindult vissza a városba. A szimatára hagyatkozott, úgy hitte, hogy a Duna felé kell mennie, vagyis mindig egyenesen. Végül elunta az esti bóklászást, fogott egy taxit, és bediktálta a sárga falú ház címét. Aztán a semmiből megint rátört. Egy rossz gondolat, már nem is tudja, miről, csak átszaladt a fején, majd nehezebben kapott levegőt. Le akarta tekerni az ablakot, de a taxis rászólt, hogy túl hideg van. Ugye nem hánynia kell?, kérdezte a sofőr. A férfi megrázta a fejét, kikapcsolta a biztonsági övét, és összegörnyedt. A taxis felmérte a helyzetet, és lehúzódott az út szélére. Az anyám mindig azt tanácsolta, hogy szedjem rímbe, hogy miért szorongok. A férfi nem igazán hallotta, amit mond, csak arra tudott koncentrálni, hogy a szíve olyan hevesen ver, hogy bármelyik pillanatban vagy kiszakadhat a mellkasából, vagy teljesen megáll. Például, mondja a taxis, kerekeken gurul a sárga taxi, ott szalad az úton egy fehér foxi. Hát ez nem valami jó, vallotta be a sofőr, aztán újraindította az órát, és visszakanyarodott az útra. A férfi visszakapcsolta magát, és hátradőlt az ülésen. Szemét szorosan becsukta. Mindig ezt csinálta, ha szorult helyzetben érezte magát. A fogorvosnál, a munkahelyén a megbeszéléseken, vagy amikor a felesége bejelentette, hogy rákos, és egy hét múlva meghalt. Akkor akárhogy szorította a szemét, mire újra kinyitotta, a feleség már nem volt ott. Hazatérvén üdvözli a kanapé, a komód, a szekrény, csak a tévé alszik már. A férfi ruhástul lefekszik a kanapéra, és azonnal mély álomba merül.
„Elment az asszony, csend lett itthon,
nem árulom el nektek, hogy mire gondolok titkon.”
