Mongóliával hosszabb-rövidebb ideig közös történelmen osztoztunk. Van néhány szavunk, melyet mindkét nép azonosan használ, és néhány nagyobb mongol közösség is él Magyarországon. A rengeteg nomád állattartó már magában is elég izgalmas a modern korban, de az, hogy vannak, akik megülik az állatokat, és folyamatos mozgásban vannak, egyszerűen mesebelinek tűnt. Ők a tsaatan, az utolsó nomád rénszarvaspásztor törzs tagjai Mongóliában. A lélekszámuk rendkívüli ütemben zsugorodik, viszont arra, hogy ez a hagyományos életforma túléli-e a modern kor kihívásait, több választ is kaptam. Az egész egy cikkel kezdődött, miszerint egy ázsiai törzs tagjai megülik a rénszarvasokat. Felkaptam a fejem. Sok évvel később úgy döntöttem, meglátogatom ezt a törzset. Az utam egyenesen a Hövszgöl-tó erdővel és hegyekkel tarkított tájaira vezetett.
Nem sokat lehetett megtudni előzetesen arról, hol is tartózkodik most a törzs. Sokáig még egy kisebb régióra sem sikerült leszűkíteni, egy hónapos kutakodás után. Azonban eljött a nap, a repülőjegyem meg volt, és nem volt más lehetőség, csak helyben felderíteni a lehetőségeket. Közel egy hét és pár „nyom” után sikerült találni valakit, aki el tudott vinni egy UAZ-zal a törzs téli szállására. Ezeket az autókat kifejezetten ilyen terepre tervezték: rideg úttalan utakon, erdőn és hegyeken keresztül. Bár így sem ment minden zökkenőmentesen, mert beszakadt a jég alattunk, így egy sekélyebb folyó fenekén kötöttünk ki, mindenféle segítség nélkül. Néhányszor elakadtunk a hóban, de egy hét kutakodás és három nap utazás után végül egy éjszaka elértük a törzs szállását. Még itt sem voltam biztos abban, hogy mire is számíthatok. A fordító srác, akit magunkkal hoztunk, megmutatta, hogy hol vannak a rénszarvasok, hol pedig a család, de mi semmit nem láttunk a koromsötétben. Másnap azonban az álom valósággá vált.
